Na ezért jön Schwarzenegger Magyarországra

2014.03.28. 11:17

Múlt héten robbant bombaként a hír: Arnold Schwarzenegger október 12-én Budapestre jön, hogy a Papp László Sportarénában megrendezett Sikernapon mesélje el, hogyan lett súlyokat emelgető osztrák parasztgyerekből hollywoodi sztár, többszörös Mr. Universe és Kalifornia kormányzója, aki csak azért nem lehet az Egyesült Államok elnöke, mert nem a Nagy-tavak vidékén, hanem Thalsee mellett született.

 Én is azonnal belelkesültem, mert tinédzserkorom óta Schwarzenegger az első számú akcióhősöm, mivel a '80-as évek kultfilmjei közül az Alien-Predátor-Terminátor szentháromságból kettőben is ő volt a főszereplő. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha akarná, fél kézzel összecsomagolná Sylvester Stallonét, Dolph Lundgrent meg a többi géppuskás VHS-ikont, Azon kevés hazai újságírók közé tartozom, akik nem kutyázták az Expendables 2-t és a Szupercellát, hanem kifejezetten dicsérték,  sőt, még az olyan béna fércműit is képes vagyok évente újranézni, mint a Hull a pelyhes vagy a Batman és Robin.

Schwarzenegger igazi self made man, akit sokan sokszor le akartak már nyomni, mégis mindig felkapaszkodott a saját erejéből a testépítőversenyek dobogjára, a kormányzói székbe és a Kennedy-család körül sündörgő, amerikai araisztokrata kasztba. Nyálas mesékbe illő életútjáról, ahol ő volt a sárkányt legyőző, királylányt megszerző, mezítlábas szegénylegény, ő maga írt két éve könyvet, ott szerepelt ez az idézet is:

A szegény embereknek nagy tévéjük van, a gazdagoknak nagy könyvtáruk.

Ezen felbuzdulva a Sikernap 2014. szervezői nem árulnak jegyeket az októberi Schwarzenegger-napra, hanem könyvcsomagokat lehet náluk venni (Arnold életrajza mellett Steve Jobs, Terence Hill, Mosolyka és Erőss Zsolt kötete is benne van). Ezekhez jár ajándékba a Sportarénába szóló belépőjegy, mivel a hitvallásuk szerint

minden elolvasott könyv pozitív változást hoz bárki életébe.

Hárman azok közül, akik április 14-ig megveszik a 15-50 ezer forintos könyvcsomagukat

személyesen is beszélgethetnek Arnolddal!

Íme az október 12-ére a Sportarénába szervezett Siker Nap 2014. - Arnold Schwarzenegger Magyarországon rendezvény részletes programja:

  • 9:00 Kapunyitás
  • 11:00-11:15  Műsorvezető köszöntője: elmondja, a programot, ismerteti a folyosókon levő kiállítókat.
  • 11:15-14:15 Előadások (15/30 perces blokkokban. Színpadon: Sikeres Sportolók és Üzletemberek)
  • 14:15-14:25 Műsorvezető
  • 14:25-16:45 Motivációs előadások (15/30 perces blokkokban. Színpadon: Sikeres Sportolók és Üzletemberek)
  • 16:45-17:30 Szünet
  • 17:30-18:00 Műsorvezető - támogatók, szponzorok köszöntése
  • 18:00-18:30 zenés show, meglepetéselőadókkal
  • 18:30-19:00 Andy Vajna beszéde
  • 19:00-19:30 Lézershow
  • 19:30-20:30 Arnold Schwarzenegger előadása

De mi is ez a Sikerember Sorozat?

Íme a cég sajtóközleménye:

Cégünk, Sikerember Sorozat azt tűzte ki célul, hogy szakít a hagyományos, üzleti eladási praktikáktól elárasztott konferenciák hagyományaival, és a sikergondolkodásra helyezi a hangsúlyt. Különös megtiszteltetés számunkra, hogy szerződésünk létrejött Arnold Schwarzeneggerrel. Rendezvényünk fő előadójaként megosztja saját életének történetén keresztül, hogy miként legyünk sikeresek. Inspiráló élet és sikertörténetével kívánjuk álmaik megvalósítására ösztönözni a közönséget.

Nem kizárólag hitelessége miatt kértük fel Arnold Schwarzeneggert, hanem hírneve miatt is. Óriási vágyunk ugyanis, hogy fő előadónk népszerűségének köszönhetően teltházas rendezvényt hozzunk létre, hogy ezáltal közel 10 000 magyar ember szellemi felemelkedésében közreműködjünk, inspiráljuk őket álmaik megvalósítására, hogy országunk pár éven belül minél több sikeres embert adjon a világnak.

Gyermekkori álomból valóság! Arnold Schwarzenegger, Mr. Olympia, a filmsztár, a Kormányzó. Az emberek többsége a felsorolt eredményekről külön-külön sem merne álmodni. Elhinni, hogy elérheti bármelyiket, főleg nem. Rendezvényünk célja, hogy a Legenda és további kimagasló teljesítményű vállalkozó, sportember sikerei álmok megszületésére és megvalósítására ösztönözze közönségünket, ezáltal hozzájárulva a magyar emberek életének teljességéhez. Előadóink hitelességét nem csupán eredményeik, hanem emberségük is bizonyítják, hiszen ők még a csúcson is emberek maradtak és kiegyensúlyozott, boldog életet élnek.

Rendezvényünk tehát példaértékű emberi magatartást és teljesítményt közvetít, melynek fókuszában az etika és tisztesség, valamint az értékközpontúság áll, melyek előadóink mondanivalójában is nagy szerepet kapnak majd. Ledöntjük továbbá azt a paradigmát, hogy a sikeresség a karrierizmussal egyenlő. Bizonyítani kívánjuk, hogy a sikerek hozzájárulnak a kiegyensúlyozott, boldog élethez, vagy éppen azt, hogy a megfelelően beteljesített álmok és célok teszik igazán teljessé életünket.