Nincs magyar nagyjátékfilm Cannes-ban

2014.04.17. 12:25

Csütörtök délelőtt jelentették be a Cannes-i Filmfesztivál többé-kevésbé teljes versenyprogramját: tegnap már kiderült, hogy két magyar rövidfilm ott lesz a Croisette-n, ma a nagyjátékfilmes szelekciót jelentették be. Magyar film nincs sem a versenyprogramban, sem a kísérő szekciókban bejelentett filmek között, pedig Mundruczó Kornél Fehér isten, Hajdu Szabolcs Délibáb és Zomborácz Virág Utóélet című filmjét is az esélyesek között emlegették. Thierry Frémaux fesztiváligazgató azonban úgy kezdte, hogy a tavalyi 20 filmmel ellentétben, most 18-at jelentenek be, és elképzelhető, hogy később még bővül a névsor. 

Ahogyan már korábban kiderült, a fesztivál a Nicole Kidman főszereplésével készült Grace című filmmel nyit, a versenyprogramban pedig ott lesz Jean-Luc Godard, Atom Egoyan, Olivier Assayas, Tommy Lee Jones, David Cronenberg, Ken Loach, Mike Leigh, Michel Hazanavicius és a Dardenne-testvérek új filmje is. Az Un Certain Regard szekcióban pedig Ryan Gosling rendezése mutatkozik majd be. 

A versenyfilmek listája

Adieu au langage (Jean-Luc Godard)
The Captive (Atom Egoyan)
Clouds of Sils Maria (Olivier Assayas)
Foxcatcher (Bennett Miller)
The Homesman (Tommy Lee Jones)
Jimmy’s Hall (Ken Loach)
La Meraviglie (Alice Rohrwacher)
Maps to the Stars (David Cronenberg)
Mommy (Xavier Dolan)
Mr. Turner (Mike Leigh)
Saint Laurent (Bertrand Bonello)
The Search (Michel Hazanavicius)
Still the Water (Naomi Kawase)
Two Days, One Night (Jean-Pierre and Luc Dardenne)
Wild Tales (Damian Szifron)
Winter Sleep (Nuri Bilge Ceylan)

Versenyen kívül vetítik

Coming Home (Zhang Yimou)
Így neveld a sárkányodat 2 
Les Gens du Monde (Yves Jeuland)

Az Un Certain Regard mezőny

Amour fou (Jessica Hausner)
Bird People (Pascale Ferran)
The Blue Room (Mathieu Amalric)
Charlie’s Country (Rolf de Heer)
Dohee-ya (July Jung)
Eleanor Rigby (Ned Benson)
Fantasia (Wang Chao)
Harcheck mi headro (Keren Yedaya)
Hermosa juventud (Jaime Rosales)
Incompresa (Asia Argento)
Jauja (Lisandro Alonso)
Lost River (Ryan Gosling)
Run (Philippe Lacote)
The Salt of the Earth (Wim Wenders and Juliano Ribeiro Salgado)
Snow in Paradise (Andrew Hulme)
Titli (Kanu Behl)
Tourist (Ruben Ostlund)



  • Hírek
  • Hírek