Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Star Wars alapszínészei Londonban gyülekeznek
Harrison Ford, Mark Hamill és Carrie Fisher is Londonban vannak, ez biztos. Ahogy az is, hogy a Csillagok háborúja hetedik részét Londonban, a Pinewood Studióban kezdik forgatni hamarosan. Ebből a két információból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ezek szerint az eredeti trilógia mindhárom fontos karaktere szerepet kap a folytatásban. Persze pletykák eddig is voltak, de nyíltan csak a Leia hercegnőt alakító Carrie Fisher beszélt arról, hogy szerepet vállalt a folytatásokban.
Harrison Ford körül viszont nagy volt a titkolózás, még az is felmerült, hogy egy következő Indiana Jones-filmtől függ, hogy elvállalja-e Han Solo szerepét a Csillagok háborúja-folytatásokban. Hivatalos megerősítés továbbra sincs, de mivel a paparazzók szorgalmasan végzik a munkájukat, azt tudjuk, hogy egy ideje Ford is Londonban van.
Korábban az a pletyka is elterjedt, hogy a következő Star Wars-filmben Judi Dench is szerepet kap. Ő játszaná Mon Mothmát, a lázadók korábbi vezérét. Azt a hírt pedig, hogy tárgyalnak Jesse Plemons-szal, a Breaking Bad sztárjával egy szerepről a filmben, a rendező, J.J. Abrams is megerősítette. Nemrég egy fiatal angol színésznő, Maisie Richardson-Sellers szerződtetését jelentették be, előtte pedig azt, hogy a korábbi hírekkel ellentétben Benedict Cumerbatch nem szerepel a folytatásokban.
A hetedik epizód 2015. december 18-án kerül a mozikba .
Rovataink a Facebookon