Zsigmond Vilmos is díjat kap Cannes-ban

2014.05.09. 12:42

Az Oscar-díjas magyar operatőr, Zsigmond Vilmos  kitüntetést kap Cannes-ban, írja a Magyar Nemzet. Az idén 84 éves művész május 23-án veszi át az elismerést a fesztiválpalota Bunuel termében.

A díjat a francia Riviéra legkedveltebb fürdővárosában megrendezésre kerülő mozgóképes seregszemle partnere, az Angénieux alapította azzal a céllal, hogy így ismerjék el a világ filmgyártásában maradandót alkotó operatőröket. A díjat első alkalommal Philippe Rousselot kapta meg.

Zsigmond Vilmost korábban négyszer jelölték Oscar-díjra és a Harmadik típusú találkozások című sci-fijéért el is nyerte a szobrot.

Pályafutása során olyan sztárrendezőkkel dolgozott együtt, mint Steven Spielberg, John Boorman, Robert Altman, Woody Allen, Brian De Palma és Michael Cimino. Ő volt az operatőre többek között A gyilkos túrának, a Halál a hídonnak, A szarvasvadásznak és a Bérgyilkosok című Stallone-filmnek.