Zac Efron a Marvelnél

2014.05.15. 12:40

Fontos szerepet kaphat egy későbbi Marvel-filmben, írja a Latino Review. A sokszor meglehetősen kétes információkat lehozó oldal szerint Efron már a forgatókönyvet is megkapta, de egyelőre csak a találgatás folyik arról, hogy melyik szuperhőst játszhatja a jövőben. Mivel több Marvel-projekt is fejlesztés alatt áll, így érdemes sorra venni melyik karaktert kaphatja a Disney-produkciókban felnőtt Zac Efron.

Ugye a Netflix 4+1 Marvel-sorozatot kezdett el legyártani, benne olyan karakterekkel, mint Vasököl, Fenegyerek, Luke Cage és Jessica Jones, illetve ott van a régóta pletykált Doctor Strange. Emellett más filmekről is pletykálnak.

Fenegyerek

A tévésorozatok ugyanabban az univerzumban játszódnak majd mint a filmek, azonban nagyon nehéz olyan arcot találni, aki egyaránt képés tévében, később pedig mozifilmben is hozni a szintet. Efron pont ilyen lehet, ráadásul még abban a korban van, hogy hosszú időre rá lehessen építeni egy fontos karaktert.

Dr. Strange

Kicsit nehéz elképzelni a jófiú Efront egy misztikus playboy szerepében, ami ráadásul radikálisan eltérhet az eddigi Marvel-filmektől. Arról nem is beszélve, milyen hülyén nézne ki körszakállal.

Nova vagy Adam Warlock

Eléggé úgy tűnik, hogy a Galaxis őrzői nagy durranás lesz, így nem lenne meglepő, ha újabb szereplőket hoznának be a kozmikus Marvelből, mint Adam Warlock vagy Nova. Előbbi szintén kicsit túl misztikus Efronnak, utóbbi viszont telitalálat lehet, mivel Nova egy viszonylag fiatal karakter, és Efron is alig múlt 26 éves.

Vasököl

A a Netflix-négyesből említettük már a Fenegyereket, azonban a másik háromból még Vasököl szerepe lehet esélyes. Jessica Jones ugye női szereplő, Luke Cage pedig az egyik első afroamerikai szuperhős, így nem túl valószínű, hogy egy fehér színészre bíznák. Vasököl, vagyis Danny Rand szerepe viszont komoly küzdősportos tudást igény, ráadásul a képregenyekben szőke hajúként rajzolják, ami szintén nem jellemző Efronra.

Black Bolt

Egyre többet pletykálnak arról, hog mutánsok és az X-Men franchise hiányában a Marvel lassan behozza az Inhumans sorozatot, legalábbis több jel is erre utal a nemrég az első évadát záró Agents of Shieldből. Az Inhumans vezetője pedig Black Bolt, az egyik legerősebb szuperhős a Marvelnél, de meglepne, ha ezt Efronra bíznák. Black Bolt ugyanis nem beszél, és a fél arcát kitakaró maszkban mutatkozik kizárólag, majd pont a szépfiú Efronnak takarják ki a dollármilliókat érő mosolyát.

Namor

Ez a licensz a Universalnál van, szóval ki is lőhetjük az esélyesek közül.

Kit játsszon Zac Efron?