Igazi ultrák gyepálták Szabó Simont

2014.05.21. 14:02

A Fekete leves nem éppen egy tündérmese, ahogy a forgatás sem volt egy leányálom – derül ki az alábbi werkvideóból. A film a készítők szerint nem valós történeten alapszik, de valós személyekkel játszik. Nem volt finomkodás a forgatáson: az egyik szereplőt, Szabó Simont igazi fradista fociultrák verték laposra.

Novák Erik (Zuhanórepülés) újabb alvilági filmje már debütált a nagyközönség előtt a Titanic fesztiválon, ezután a film készítői vállaltan megfogadták a kritikusok és a közönség meglátásait, és újravágták a filmet, de úgy, hogy az eredeti játékidő 20 perccel rövidebb lett. (Nekünk tetszett a film, de mi is a feszesebbre vágást javasoltuk.)

Az egyik jelenetben megelevenedik egy mostanában szokásos módszer, a rivális csapatok ultrái nem a meccsek után, a rendőrök szeme láttára verekszenek, hanem előre megbeszélt időben, lehetőleg minél elhagyatottabb helyen. Szabó Simon az egyik csapat erős embere, de a fradista brigád leveri őket, ő meg ott marad egy maradandó sérüléssel, ami olyan amnéziával jár, hogy ötpercenként elfelejt mindent. Íme:

Fekete leves - részlet

„Háromszor-négyszer vettük fel a jelenetet. Mondjuk, ezen nem segített, hogy már elsőre sikerült valakinek fejbe vernie a baseballütővel, merthogy igazi fociultrákkal dolgoztunk, akik egyből ráéreztek az egyoldalú bunyó ízére. Előzőleg persze megbeszéltük, hogy mégis hogyan fog kinézni az, hogy szétverik a fejem, de nem kellett túlbonyolítani a koreográfiát, a srácok tudták a dolgukat” – mesélte Szabó.

Elmondása alapján eddig még csak egy focimeccset látott életében, de az sem hagyott túl mély nyomot benne. A huligánkodást is elhagyta, ahogy elmúlt 18. Így jogos a kérdés, hogy akkor mégis hogy sikerült beszervezni a filmbe a Fradi kemény magját?  „Erik is és én is régóta ismerjük a filmben szereplő bandavezért. Megkerestük, és mondtuk, hogy lenne egy ilyen filmes balhé, és erre pont akadt pár jelentkező, akiben ott volt is hajlandóság egy jó ütésre.”

A film forgatására az Index is elment, riportunkat itt lehet elolvasni. A Fekete leves június 5-étől a Krez Film forgalmazásában látható a magyar mozikban.