Bukni fog a nálunk forgatott Herkules

2014.06.06. 12:29

A tavaly bemutatott Adobe Digital Index (ADI) azt figyeli, hogy hányszor nézik meg egy adott film előzetesét és hány alkalommal említik meg a címét a közösségi médiákban a bemutató előtti 5-7 hétben. Ez alapján számolja ki, hogy mennyi esélye lesz a mozipénztároknál, a gyártási költséghez viszonyítva. Az Adobe tavaly eltalálta, hogy melyik filmek fognak megbukni. Most azt is bejelentette, hogy idén mi fog elhasalni.

Az Adobe büszke arra, hogy 100 százalékos eredményt értek el tavaly azzal, hogy megjósolták, bukni fog a Végjáték, az Elpuskázva és a 47 ronin. Igaz, ehhez elég volt olvasni a filmes sajtót, mert a részben nálunk forgatott szamurájos handabanda már előre bűzlött.

Az ADI idénre azt jósolja, hogy el fog bukni a folyamatosan meghaló Tom Cruise-szal dübörgő A holnap határa, a Magyarországon forgatott, Palvin Barbarával is büszkélkedő Herkules és az idősödő akciósztárokat toborzó Feláldozhatók harmadik része. Az Adobe annyira nem naprakész, mert a bukások közé vették a Wachowski-testvérek új filmjét, a Jupiter felemelkedését, pedig a héten jelentette be a stúdió, hogy jövő februárra tolják.

Az ADI nem kizárólag a bukásokat jósolja meg, az algoritmus szerint pénzt fog hozni a Csillagainkban a hiba, a Galaxis őrzői, a Transformers negyedik része, valamint A bűn éjszakája és az Így neveld a sárkányod folytatásai is. Az Adobe állítása szerint a nyereséges filmeket úgy lehet kiszúrni, hogy az előzeteseik a Youtube-on 2,2-szer több megtekintést hoznak, mint a veszteségesek, ráadásul ötször nagyobb a hétről hétre növekedő hírverésük a közösségi oldalakon.