Kétezren nézték a magyar maffiafilmet

2014.06.10. 16:17

Nem túl nagy meglepetés, hogy Anglenia Jolie látványos Disney-meséje, a Demóna (kritika itt) az előző hétvégi amerikai premier után itthon is első lett a nézettségi toplistán.

Angelina Jolie a patás ördög?

Az viszont már inkább meglepő, hogy míg a Tom Cruise-féle A holnap határa 46 443 fős nézettséggel nyitott korábban, addig a Demónát a háromnapos kánikulai hosszú hétvége miatt majdnem feleennyien, 26 ezren nézték meg itthon.

A dobogó többi helyezettje már egyáltalán nem meglepő: A holnap határa (pozitív kritika itt) 24 827 nézővel lett második, az új X-Men 15 809 eladott jeggyel harmadik (itt fényeztük a filmet).  

Fekete Leves

Az egyetlen magyar filmbemutató, a Fekete leves 2,4 millió forintos jegybevételt produkált a hétvégén az első hétvégéjén 2004-en látták. Ez a szám kimondottan jó ahhoz képest, hogy Novák Erikék nulla állami támogatásból, igen szerénynek mondható, 2 millió forintos büdzséből hozták össze ezt a térdig kokainban gázoló pesti mesét. Amire már most sokkal többen váltottak jegyet, mint a korábbi évtizedek milliókból forgatott művészfilmjeire. 

Így alakult a hétvégi magyar toplista:

Film Forgalmazó Nézőszám Hétvégi bevétel
1. Demóna Fórum Hungary 26 762 fő 38 998 827 forint
2. A holnap határa InterCom 24 827 fő 37 742 288 forint
3. X-Men: Az eljövendő múlt napjai InterCom 15 809 fő 22 164 131 forint
4. Rossz szomszédság UIP 8961 fő 11 491 410 forint
5. Csillagainkban a hiba InterCom 5187  6 814 632 forint
6. A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt ADS Service Kft. 4519 fő 6 184 433 forint
7. A csajok bosszúja InterCom 4403 fő 5 895 005 forint
8. Rio 2 InterCom 4585 fő  5 137 400 forint
9. A Szépség és a Szörnyeteg 
MTVA 3514 fő  4 803 915 forint
10. Godzilla InterCom 3246 fő   4 568 732 forint