Ez egy életforma

A magyar mozik most játsszák Novák Erik Fekete leves című filmjét, amiben Fátyol Hermináé a női főszerep. Skype-on beszélgettünk vele, mert jelenleg Kairóban él, ahol barátja négyéves tudósítói kiküldetését tölti. Hermina nem aggódik amiatt, hogy ez árt a színészi karrierjének. Korábban Berlinben laktak, mégis folyamatosan tudott magyar filmekben játszani. „Ha valaki szeretne velem dolgozni, az most is tud, semmi akadálya.”

Novák Erik a Fekete leves előtt egy másik filmben szánt neki szerepet, még a forgatókönyvet is elküldte, de végül ebből a filmtervből nem lett semmi. Elkészült viszont a Fekete leves, amit mi nagyon szerettünk, kritikánk itt olvasható. Hermina egy depressziós lányt játszik, akinek meghalt a szerelme, és ezért magát hibáztatja, holott nem ő tehet róla. „Visszahúzódó, keveset beszél, emészti magát. Nem szívesen nyilvánul meg, főleg idegenek társaságában. A fiúkban bízik, mert a terápiák során elég mélyen megismerték egymást, és akarva akaratlanul egymás szövetségeseivé váltak, de velük is inkább csak sodródik, mert neki már úgy is minden mindegy.”

Novák Erik forgatókönyv nélkül dolgozott, így a film készítése kissé kaotikusra sikerült. „Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, hogy én ezt nem bírom tovább, felállok és hazamegyek. Valamiért mégis bíztam az Erikben, bár sokszor nagy önuralomra volt szükség.”

Hermina szerint Nagy Viktor emléke (a Nyócker és a Zuhanórepülés írója, aki 2013 májusában halt meg - M.D.) nagyon erősen jelen volt a forgatáson. „Eriknek és nekem is nagyon jó barátom volt, Nagy Zsolt karaktere pedig az ő történetéből is táplálkozott. Nekem is ő volt a viszonyítási pontom. Erikkel egyértelműen úgy kezeltük a karakterem, mintha az ő barátnője lettem volna. Tulajdonképpen a forgatás segített feldolgozni, a halálát. Neki akartam emléket állítani ezzel.”

Nemrég jött haza Cannes-ból, ahová egy másik filmjét, a Provinciát kísérte el. Kárpáti György Mór rövidfilmjében egy régészlányt játszik. „Mindkét film sikere meglepett, de nem azért mert nem bíztam a rendezőkben, hanem mert amikor dolgozol, nem gondolsz arra, hogy mi lesz a film sorsa.” Először járt Cannes-ban, ami szerinte remek volt, főleg azért, mert nagyon sok jó filmet látott. "A Dolan-filmet (Xavier Dolan Mommy című filmjét) mindenkinek csak ajánlani tudom, életem egyik legnagyobb moziélménye volt. A rövidfilmes szelekciót is végignéztem, Szőcs Petra filmje (A kivégzés) is nagyon tetszett, szerintem az volt az egyik legjobb alkotás. Nagyon drukkolok, hogy minél többen megnézzék".

Hermina játszott a Svájcban dolgozó magyar prostituáltakról szóló Viktóriában is, amiről még nem tudni, hogy mikor kerülhet a magyar mozikba, de reméljük, hogy minél hamarabb, mert ez is kifejezetten jó film lett. A színház viszont egy ideje eltűnt az életéből, és azt mondja, hogy nem is hiányzik neki. „A Maladype Színházban szocializálódtam, ami nem egy hagyományos kőszínházi forma volt, semmilyen értelemben. Eljött egy pont, amikor úgy éreztem, nem bírom tovább csinálni. Ez egy életforma. Vagy 100 százalékosan csinálja az ember, ott van folyamatosan, és nincs hétvége, ünnepnap, magánélet – főleg nem Berlinben –, vagy egy másik életet él. Én a színházat csak így tudom elképzelni, még akkor is, ha tudom, hogy van másféle színház is.” Tavaly viszont dolgozott a Szépművészeti Múzeum színházi projektjében, ahol színház, képzőművészet és irodalom találkozott, a színészek ugyanis egy-egy képhez kapcsolódó szövegeket mondtak el.

Szomorú és elkeseredett vagyok emiatt

Hermina cigány származású, zsidó gimnáziumban tanult, és arab szakon diplomázott. „Muzsikus cigány családból származom, és ennek megfelelően nőttem fel. Nincs bennem késztetés arra, hogy ebből ideológiát gyártsak. Ezért is furcsállom, amikor valaki a magyarságával, a cigányságával, a zsidóságával vagy egyéb származásával büszkélkedik és folyamatosan ezzel foglalkozik. Én ezzel nem tudok mit kezdeni.”

Azzal persze ő is tisztában van, hogy Magyarországon mennyire nem egyszerű romának lenni. „Azért mert ezek a problémák engem nem érintenek, az nem jelenti azt, hogy akár a szűk környezetemben ne ismernék olyat, akit igen. Szomorú és elkeseredett vagyok emiatt, mert azt veszem észre, hogy egyre jobban elfogadott a származásbeli vagy akár gondolkodásbeli kisebbségek elítélése, megvetése, gyakran gyűlölete. Kicsit reményvesztett vagyok ezzel kapcsolatban, már nem is nagyon merem megnyitni a híreket az interneten, lassan nem is nagyon van hol.

Sokat gondolkozom azon, hogy mi az én személyes felelősségem, mit tehetnék, hogy ez egy kicsit is változzon. Míg szerintem a cigányságról magáról nem lehet jó, vagy rossz hangnemben beszélni, bizonyos konkrét jelenségekről, esetekről, személyekről már inkább. Tavaly beiratkoztam a MOME-n egy egyéves képzésre művészettel nevelés címen, azzal a hátsó gondolattal, hogy a későbbiekben színházalapú foglalkozásokat tartsak olyan (cigány vagy nem cigány) fiatalokkal, akiknek nem sok örömük van az életben.”

Hermina testvére, Kamilla is színésznő, korábban sokat játszottak együtt, de most, amikor különböző földrészeken élnek, mindig megbeszélik a szakmai kérdéseket. „Kamillával eléggé össze vagyunk nőve, minden reggel az első dolgunk hogy írunk egymásnak vagy hívjuk egymást.” Januárban együtt is dolgoztak Iránban egy színházi fesztiválon. Az előadásban indiai, iráni színészek is játszottak párszi, magyar, angol és hindu nyelven, bár főleg a mozgásra épült a produkció. Az előadást meghívták Moszkvába is, hamarosan ott is bemutatják.