Quentin Tarantino lesz társszerzője annak a képregénynek, ami folytatja a Django elszabadul történetét, és összehozza egymással a rabszolgawestern hősét Zorróval, írja a Hollywood Reporter. A képregényt Tarantino Matt Wagnerrel írja párban, a Dajngo/Zorro pedig a DC-nél jelenik majd meg.
A rendező Wagner Zorro-képregényeinek olvasása után jött rá, hogy a két karakter remekül illik egymáshoz, és örömmel dolgozna együtt az íróval. A forgatókönyvet Reginald Hudlin írja, R. M. Guera pedig rajzol. Előbbi egyébként afféle szerkesztőként is közreműködik a projektben, és elmondta, hogy ez az első alkalom, hogy Tarantino a filmjein kívülre helyez egy saját karaktert. A megjelenést 2014 végére tervezik és összesen hét szám készül belőle.
Rovataink a Facebookon