5 milliárd forintot adott Paks a Filmalapnak
További Cinematrix cikkek
- Megan Fox csábító robotnak állt új filmjében, és minden perce arany
- Spinoffsorozatot kap a Reacher
- Egy tyúknak köszönhette hatalmát, de uralkodása kérészéletű volt
- Brad Pitt és George Clooney halálosan viccesek ebben az új akciófilmben
- Halle Berry új filmje szeretne megrémiszteni, de inkább csak összetöri a szívünket
Feltűnően bőkezű adakozó lett tavaly a Paksi Atomerőmű: az egy évvel korábbi hatszorosát, hatmilliárd forintot fordított adományozásra, amiből 4,976 milliárdot a Magyar Nemzeti Filmalap kapott meg, írja a Napi.hu. A gazdasági lap szerint ezzel állami pénz került arra a letéti számlára, amely az uniós szabályok szerint közvetlen költségvetési forrásokat nem fogadhat.
Azt azonban nem tudni, hogy miért épp az állami tulajdonú MVM Paksi Atomerőmű Zrt.nek kellett tavaly a hazai gyártású filmek finanszírozásába beszállnia, illetve miért épp a Filmalapnál landoltak a támogatásra rendelkezésre álló paksi milliárdok. A napi.hu feltételezése szerint
azért volt szükség az atomerőmű felajánlására, mert kevés volt a más cégek által ilyen célra nyújtott támogatás. A filmesek 2004 óta a magyarországi filmgyártási költségek 20 százalékáig vehetik igénybe ezt a támogatást - jelenleg vagy a társasági adófizető cégeken vagy a Filmalap letéti számláján keresztül. A kevés céges felajánlás miatt azonban nem jutottak volna hozzá a nekik járó támogatáshoz (pedig ez az egyik legnagyobb vonzereje hazánknak a külföldi stábok számára).
Az Orbán-kormány az adókedvezményt kiterjesztette a sportcélú támogatásokra is, ami után jelentősen visszaestek a cégek filmes támogatásai (2012-ben így a sportba 40 milliárd, míg filmekre csak 3 milliárd jutott - két évvel korábban a filmes adóigazolások összege meghaladta a 7 milliárdot).
Titok, hogy ki adott még
A letéti számlára bármely magyarországi társasági adóalany teljesíthet befizetést, akár állami tulajdonú vállalat is. Az elmúlt év folyamán a letéti számlára a Mozgóképről szóló törvény felhatalmazása alapján a Filmalap összesen 9,7 milliárd forint támogatást gyűjthetett, vagyis ennek bő felét állta a Paksi Atomerőmű.
A támogatók listája adótitok, arról a Filmalap nem adhat tájékoztatást.
A letéti számláról el is fogyott a pénz legnagyobb része, a június eleji adatok szerint 741 millió forinton állt az egyenleg és mintegy 56 millió forintnyi kifizetési igény állt sorban. További részletek a Napi.hu elemzésében.
20 helyett 25 százelék lett a hazai filmes adókedvezmény
Eközben Joaquín Almunia, az Európai Bizottság versenyjogi kérdésekért felelős biztosa levélben tájékoztatta a Filmalapot arról, hogy a Bizottság jóváhagyta a magyarországi filmes adókedvezmény 20%-ról 25%-ra való emelését.
A 2013-ban a Nemzeti Filmiroda nyilvántartása szerint több mint harmadával növekedett a közvetlen filmgyártási költés a 2012-es évhez képest. A 25%-os adókedvezmény ősszel lép életbe, mert a Filmtörvényt is módosítani kell hozzá. De a 25% egyedülálló a régióban, ezt a Filmalap azt reméli, hogy Magyarország még vonzóbb lehet a filmesek számára. Szintén jelentős és fontos hogy változás, hogy magyar filmek is részesülhetnek akár 100%-ig terjedő állami támogatásban, beleértve a 25%-os közvetett támogatást, azaz ezentúl a szerencsés kiválasztottaknak nem szükség önrészt felmutatni egy film finanszírozásakor.
Rovataink a Facebookon