A Lux-díjat már tuti nem kapja meg a Fehér isten

2014.07.22. 14:24

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje az Európai Parlament Lux-díjrára jelölt filmek első körben még szerepelt, de a legjobb három alkotás közé már nem került be, írja az MTI. A díjat a szlovén Rok Bicek Osztályellenség című filmje, a francia Lánybanda vagy a lengyel-dán koprodukcióban készült, Pawel Pawlikowski rendezte Ida című film kaphatja meg.

A győztest december 17-én, az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban nevezik meg.

A szlovén Osztályellenség egy középiskolás osztály küzdelmét mutatja be egy különösen szigorú új tanárral, a francia Lánybanda 16 éves, Párizs külvárosában élő lányok portréját rajzolja meg, és arra keresi a választ, hogyan viszonyulnak a tinédzserek a tekintélyhez. A dán-lengyel film a hatvanas évek elején játszódik, és egy zárdában nevelkedő lengyel árva életébe enged betekintést, és azzal szembesíti a nézőt, hogyan kezdi Ida megkérdőjelezni saját hitét.

A három filmet az Európai Unió mind a 24 nyelvén feliratozni fogják, és 40 városban, valamint 18 fesztiválon mutatják majd be őket a következő hónapokban.