Megvan a nyár vígjátéka!

2014.07.27. 08:46

Mintha direkt akarnák a hazai filmforgalmazók, hogy ne üljenek be a magyar nézők a mozikba. Másra legalábbis nem tudunk gondolni, amikor olyan címet adnak egy filmnek, mint Szerelemre hangszerelve. Van ugye Wong Kar Wai híres klasszikusa, a Szerelemre hangolva, meg van A szerelem hullámhosszán, még szerencse, hogy tartottak sajtóvetítést, mert magamtól biztos nem ültem volna be erre a filmre.

Pedig kár lett volna nem megnézni, a Szerelemre hangszerelve (vagy eredeti címen a Begin Again) ugyanis egy nagyon jó kis film lett, egy tökéletes nyári vígjáték, és nem is a gagyi fajtából. Itthon próbálják nyálas, szerelmes filmként eladni, pedig az eredeti cím és plakát sokkal jobban kifejezi a film lényegét. 

Vannak ugyan benne kiszámítható események, meg néhány fölösleges, közhelyes jelenet, meg némi túlzó szentimentalizmus, de ettől eltekintve szokatlanul sok ötlet, fantázia, és kedvesség van a filmben, ami szerencsére sokkal nyersebb, mint a kiszámítható, steril, hollywoodi vígjátékok. És persze hatalmasat dob rajta a zene, illetve a filmben éneklő Keira Knightley. Az Egyszer rendezője, John Carney ugyanis ismét zenés filmet rendezett, valószínűleg nem tudott tovább ellenállni a felé irányuló elvárásnak és az Egyszer-rajongóknak.

Szerelemre hangszerelve - Keira Knightley - Tell Me If You Wanna Go Home (dalszöveg)

Nem a történet szolgáltatja a filmben a legfőbb izgalmakat, de azért az is megáll a lábán: Greta alkalmai zenész és dalszerző, (Keira Knightley) New Yorkba érkezik szintén zenész vőlegényével Dave-vel (Adam Levine), aki aztán annyira befut Amerikában, hogy ellenszenves, sapkás-szakállas hipszter lesz belőle, aki dobja a kissé bölcsészes, visszafogott Gretát. Greta, mielőtt visszamenekülne Londonba, még fellép egy New York-i bárban, ahol felfigyel rá az alkoholista, szétesett, munkájából éppen kirúgott zenei producer, Dan (Mark Ruffalo). Dannek azonnal megtetszik a lány zenéje, - ez a pillanat egyébként a film egyik legmegkapóbb része, ahogyan áll a színpadon Greta egy szál gitárral, Dan pedig elképzeli hozzá a hangszerelést. A hangszerek életre kelnek, és fokozatosan kapcsolódnak be a dalba. Dan elhatározza, hogy lemezt készít a lánynak, és az sem szegi a kedvét, hogy nem kapnak stúdiólehetőséget, elhatározzák, hogy a város különböző helyszínein fogják felvenni a lemez.

Keira Knightley-nak egész jó hangja van, még ha nem is alkalmas olyan sok mindenre, ami a filmben kell, ahhoz pont jó. Kifejezetten jók a dalbetétek (szerencsére legalább ezeket nem szinkronizálták le), a film legjobb jelenetei kétség kívül a városi felvételek, nagyon hangulatosak, és jók a poénok is. Amikor Dan az utcán játszó gyerekeket is beszervezi a vokálba, az például kifejezetten vicces, ahogyan a zenészek összevadászása az együtteshez is. Ahogy elindul az utcán éneklős vonal, azt várjuk, ez most már az egész filmet végigkíséri de sajnos nem így van. Csak két ilyen jelenet van, az egyik egy sikátorban, a másik egy háztetőn, de mind a kettő nagyon erős.

Szerelemre hangszerelve - előzetes

A történet több érzelmi szálon fut, van Greta és a volt pasija szál, Dan, akinek nemrég ment tönkre a házassága, és persze kialakul némi vonzalom a két főszeplő között is. Ráadásként ott van még Dan kamasz lánya, akivel nem nagyon tud szót érteni, de ahogy közeledünk a film végéhez természetesen az apa-lánya viszony is javulni kezd. Főleg, amikor kiderül, hogy Violet (Hailee Steinfeld) nagyon jól gitározik.

Nagyon jól működik együtt a két főszereplő, Marf Ruffalót egyébként is kezdjük lassan megszeretni, és bár Keira Knightley arcberendezését soha nem fogjuk megszokni, filmes ízlésében bízni lehet. Jó film a Szerelemre hangszerelve, lehetett volna még jobb is, ha a rendező még nyersebb mert volna lenni, de ha csak egy vígjátékot néz meg ezen a nyáron, feltétlenül ez legyen az!

IMDB: 8/10

Rotten Tomatoes: 81%

Index: 8/10