Meghalt Robin Williams

2014.08.12. 01:12 Módosítva: 2014.08.12. 02:20

Holtan találták kaliforniai otthonában a 63 éves Robin Williamst - adta hírül a Variety.com. Halálát feltehetően öngyilkosságból eredő fulladás okozta, nyilatkozta a halottkémi hivatal, mely további vizsgálatokat rendelt el.  Williams szóvivője pedig elismerte: a színész depresszióban szenvedett.

A közkedvelt amerikai színész súlyos alkoholproblémákkal küzdött, legutóbb július elején vonult be egy minnesotai elvonókúrára. Williams 2006-ban ismerte be először nyilvánosan, hogy meggyűlt a baja az alkohollal, akkor azt mondta, hogy 20 éven át tiszta volt, de visszaesett. Abban az évben bevonult rehabilitációra, és a forgatásokat is szüneteltette. Idén júliusi bevonulásakor szóvivője azt mondta, hogy Williamsnek csak finom hangolásokra van szüksége, és a színész nagyon büszke rá, hogy elszánt a szenvedélybetegsége teljes leküzdésére. Most azonban Mara Buxbaun már azt is elismerte a német dpa-nak adott hajnali nyilatkozatában, hogy Williams már egy ideje depresszióval küzdött.

A komikus legutolsó filmje A legdühösebb ember Brooklynban volt, amiben furcsa módon egy olyan elviselhetetlen férfit alakított, akinek az orvosa (Mila Kunis) nem bírta tovább a stílusát és közölte vele, hogy másfél órája van hátra az életből, jól gondolja meg, mit kezd vele.

Az egy Oscar- és hat Golden Globe-díjjal jutalmazott Robin Williams 1951-ben született Chicagóban. A michigani Bloomfield Hillsben nőtt fel, ahol a Detroit Country Day School tanulója volt. Egyedüli gyerekként nőtt fel, így sokszor azzal szórakozott, hogy komédiásokat utánzott, írja róla a wikipedia.

Amikor apja elvesztette munkáját, a családnak költöznie kellett. Gyors, pergő humorát is ennek a vándorló életmódnak köszönhette. Az őket szívató srácok ellen ez tűnt az egyetlen fegyvernek. A gimnázium végére a család letelepedett Kaliforniában, és Robin az iskolában megtalálta a számításait. Mire leérettségizett, a legnépszerűbb tanulónak számított, és a legviccesebbnek, valamint a legsikeresebb jövő előtt állónak választották.

Többször fellépett egyedülálló improvizációs humorával. Első szerepe olyan nagy sikert hozott neki, hogy saját sorozatot kapott, az Egy úr az űrből 1978-1982-ig ment a tévében. Szélesvászonra először a Popeye című filmben lépett fel 1980-ban, majd drámai oldalát csillogtatta meg 1982-ben, a John Irving regényéből készült Garp szerint a világban Glenn Close oldalán. A legnagyobb sikert a Jó reggelt, Vietnam! hozta el számára.

Az Ébredésekben, Robert De Niróval
Az Ébredésekben, Robert De Niróval

A 80-as évek végén és a 90-es évek elején olyan sikeres filmekben szerepelt, a Holt költők társasága, az Ébredések Robert De Niróval, A halászkirály legendája vagya Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van című film, amiben nőnek öltözve volt feleségénél jelentkezik házvezetőnőnek, hogy többet láthassa gyermekeit. 1997-ben a Good Will Huntingban hozta élete talán legjobb alakítását Ben Affleck és Matt Damon oldalán, amiért a következő évben megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart.

Ugyanabban az évben dolgozott Woody Allennel is, aki az Agyament Harry című filmben Mel szerepét bízta rá, majd jött a Csodás álmok jönnek, amiben halála után a paradicsomba kerül és mindent megtesz azért, hogy felesége is odakerülhessen.

Az Isaac Asimov regényéből készült A kétszázéves ember című filmben egy háztartási robotot alakított, aki generációkon át szolgálja a Martin családot, a film hatalmas kasszasiker volt. Williams azonban az új évszázadban már nem kapott túl jó szerepeket, és talán ez idézhette elő nála, hogy újra az alkoholhoz nyúlt. Olyan filmekben játszott, mint a Ben Stiller főszereplésével készült Éjszaka a múzeumban vagy a Nászfrász című vígjáték.

Nemrégiben azonban visszatért a sorozatok világába is, Eszementek című sorozatát, amiben egy nagymenő reklámgurut alakít, Magyarországon a Fox csatorna kezdte el adni idén márciusban.

Robin Williamsnek három felesége volt, utoljára 2011-ben nősült, Susan Schneider grafikust vette el, feltehetően ő találta meg a színész holttestét kaliforniai otthonukban. Schneider azt kérte a sajtótól, hogy tartsák tiszteletben a család gyászát, az embereket pedig arra, hogy ne Williams halálára, hanem az életére és komikus pályájára emlékezzenek.

 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét a 116-123 hívószámon, ami a nap huszonnégy órájában egész Magyarországról elérhető, és mobilról is ingyenesen hívható (www.sos505.hu)!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport