Rettegtek a forgatáson a Madárember készítői

02
2014.08.28. 12:05
Idén is mexikói filmmel, Alejandro González Iñárritu Birdman – A mellőzés meglepő ereje című filmjével nyitott a Velencei Filmfesztivál. A 21 gramm, Bábel és Biutiful rendezője műfajt váltott a négy évig készülő Madáremberrel: az eddigi keményvonalas, realista, társadalomkritikus tragédiák helyett ezúttal szürreálisba hajló színházi pszicho-komédiával örvendeztette meg rajongóit.

Iñárritu, aki eddig sem riadt vissza attól, hogy A-listás sztárokat foglalkoztasson számukra szokatlan környezetben, korábban például Cate Blanchett és Brad Pitt próbálhatták ki vele a művészfilmezést, most is elsővonalas színészekkel tömte tele filmjét. A fő- és címszereplő az egykori Batman, Michael Keaton, mellette pedig Edward Norton, Emma Stone, Zach Galifianakis, Andrea Riseborough és Naomi Watts tündökölnek.

Galifianakis és Watts kivételével mindannyian eljöttek a velencei filmfesztiválra, a film világpremierjére. A szerda délutáni sajtóeseményen meg is néztük őket. Norton civilben is hozza a szokásos kisfiús, szerethető figurát, Keaton szürke külseje ellenére is karizmatikus, Iñárritu kissé Tim Burtonre hajaz (akit jó sokszor emlegetett is), Riseborough ideges, finom szépség, Emma Stone pedig levedlette a filmben alakított problémás, drogfüggő, instabil tinédzser bőrét és elegáns stílusikonként ragyogott visszafogott kontyával, fekete selyemruhájában.

Alejandro González Inárritu

Birdman - előzetes

“Egy egész WC-papír-tekercsből, amely a világ történetét reprezentálja, egyetlen négyzetnyi lap az, ami az emberiség történelmének felel meg. Bizony, ilyen jelentéktelen az ember, és ha ezzel szembesülünk, talán az egónkból is visszaveszünk kicsit.” Ilyen bölcsességeket mutat meg hol finoman, hol kissé szánkba rágva a film.

A főszereplő, Riggan Thomson (Michael Keaton) meghasonlott színész. Stigmaként tapad hozzá korábbi nagy szuperhős-filmszerepe, a Birdman (Madárember), amely egykor az egész világ számára híressé tette. Azóta az autogram-osztogatáson kívül nem csinált sok mindent, most viszont hirtelen egyszerre ír, játszik és rendez, ráadásul rögtön a Broadwayen. De Riggan Birdman független lénye továbbra is láthatatlan: a mai (a film üzenete szerinti) üres, szenzációhajhász világban nem létezik az, akinek nincs Facebook-oldala, Twitterje vagy éppen YouTube-csatornája - márpedig Riggannek nincs. Igazából csak mint Birdman létezik, ez az egy szerepe definiálja. Legőszintébb, magányos pillanataiban is a Madárember-lény kerekedik felül és ő irányítja gondolatait, tetteit. Darabjára csak az egykori Madárember miatt kíváncsiak, van, aki rajongóként, más viszont kárörvendő gúnnyal várja. 

Az idegösszeroppanás szélén

A film a premier előtti két nap eseményeire koncentrál, amelyben Riggannek meg kell küzdenie önmagával, és skizofrén másik énjével éppúgy, mint az őt körülvevő emberekkel: exfelesége, problémás lánya, hisztérikus barátnője, producere és színészei egyaránt nyomasztják és a darabbal együtt az idegösszeroppanás szélére kergetik. A film utolsó pár perce kivételével (ami már a premier utáni eseményeket mutatja be) egy pillanatig nem távolodunk el az öltözők, hátsó folyosók, művészbejárók és kulisszák közegétől. Mindig sötét van, a félhomály és levegőtlenség éppoly nyomasztó, mint a főhős kedélyállapota.

Elképesztő technikai megoldásokkal sikerült elérni, hogy az film olyan, mintha egyetlen vágatlan felvételt látnánk. Az operatőr ugyanaz az Emmanuel Lubezki, aki a Gravitációt is fényképezte. Ez a vágatlanság-hatás a főhős lelkivilágát árnyaló monoton, ősi zenét idéző dobszóval együtt erős atmoszférát teremt, de néhol felmerül a kérdés, hogy mire fel: a bravúr öncélú marad, éppúgy, mint a szájbarágós - és meg is magyarázott - utalások például Ikaroszra vagy a modern kor szuperhőseire.

Riggan vívódása Aronovsky Fekete hattyújának fő problémáját idézi, amelyben a főhős művésznek szintén önmagával és démonaival kell megküzdenie élete premierje előtt - a Madáremberben azonban elmarad a katarzis, mert a hazug pillanat, amelyet Riggan Thomson megváltásként él meg, csak a képzeletében következik be, és semmi köze az igazi művészethez, amelyet számára a színház reprezentál. A pillanatot, amelyben kiszabadul a színház és egész kudarcot vallott élete klausztrofób közegéből és amelyben végre szabadnak érzi magát, megint csak a Madárember-lény definiálja. “Nem létezem” - hangzik el a színdarab kulcsjelenetében, de ez a mondat Riggan valódi személyére is vonatkozik, és itt a színház átlép a való világba.

A Birdman – A mellőzés meglepő ereje jókorát bök ki a közönség és a filmkritikusi és újságírói szakma felé is: nézőként megkapjuk, hogy a mi szenzációéhes befogadói magatartásunk miatt nincs már szükség másra, mint bombasztikus akciófilmekre, a kritikusokat/újságírókat pedig hol buta, hol nevetséges, hol gyűlöletes és bosszúálló lényként ábrázolja.

Végig rettegtek a forgatás alatt

A színészi alakítások, nem meglepő módon, ragyogóak: Norton modoros, egocentrikus színésze hangos és taszítóan nevetséges, Riseborough hisztérikusan esendő, Watts karaktere öregedő színésznőként szalmaszálként kapaszkodik a talán utolsó nagy lehetőségbe. Stone elképesztően meggyőző az egyedüliként őszinte, józan szereplőként az egész cirkuszban. Keaton pedig akár önmagát is játszhatná a filmben, hiszen sokan csak a Tim Burton-féle Batman filmek címszerepe miatt emlékeznek rá: tökéletes alakítást nyújt a félőrült, meghasonlott, különlegessége tudatában élő, de minden szinten kudarcot vallott művész szerepében.

A rendező a velencei sajtótájékoztatón elárulta: számára kísérleti film a Birdman – A mellőzés meglepő ereje, amellyel kilépett a komfortzónájából és ismeretlen mélyvízbe ugrott. Végig rettegett a forgatás alatt, úgy érezte, kötéltáncosként egyensúlyoz két felhőkarcoló között, biztonsági háló nélkül: minden pillanatban végzetes hibát követhet el. De most, hogy vége lett, azonnal boldogan újrakezdené: hatalmas megkönnyebbülést jelent számára, hogy felfedezhetett egy újfajta stílusú filmkészítést.

Edward Norton majdnem végig a sajtótájékoztató közönségét és kollégáit fotózta, de amikor egy pillanatra eltette a telefonját, elmondta, hogy forgatási tapasztalatai közül azt a rendkívüli intimitást emelné ki, ami színésztársaival és az egész stábbal kialakult. Mindannyian minden erejüket beleadták, hogy elérjék a közös célt, és a nap végén, 10 óra után egyszerre kiáltottak fel, hogy IGEN! - ezért érdemes volt végigcsinálni. Emma Stone először nem akart semmit hozzáfűzni, mert félt, hogy elrontaná a varázslatot, amit a film befogadása jelent, végül mégis elmesélte, hogy ő is rettegett ettől az egésztől. Mégis ez a forgatás volt az, amelyen sokkal többet tanult, mint bárhol máshol, és bármikor újrakezdené az egészet.

Ezek után már csak az a kérdés marad, hogy lesz-e Birdman 2 - és merre visz tovább Iñárritu útja. (A Birdmant 2015. januárjában mutatják be Magyarországon.)