Szász Attila nem számított A berni követ montreali sikerére

2014.09.03. 18:25

Nem számított Szász Attila rendező arra, hogy A berni követ című tévéfilmje ilyen nagy sikert érhet el a mozifilmek között a Montreal World fesztiválon, ahol az alkotás az elsőfilmes kategóriában Bronz Zenit díjat kapott.

"Egyáltalán nem számítottam arra, hogy filmem díjat nyerhet a Montreal World filmfesztiválon" - mondta Szász Attila rendező szerdán az MTI-nek, hozzátéve, hogy A berni követ 18 elsőfilmes alkotással versengett a programban.

Mint elmondta, a vetítések után a közönség visszajelzéseiből már kiderült számára, hogy szerették a filmet. Ráadásul mind a három vetítés telt ház előtt zajlott, annak ellenére, hogy a nézők nem voltak pontosan tisztában a cselekmény politikai kontextusával.

"Izgalmasnak tartották és hatással volt rájuk a történet, amelynek alap érzelmei átjöttek a közönség számára" - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a film sikerének titka az lehet, hogy rendhagyóan közelítettek az 1958-as svájci eseményekhez, és egy túszdrámával kevert, mindenki számára izgalmas thrillert hoztak létre.

A berni követ kis költségvetésből, mindössze 17 nap alatt készült. Műfaját tekintve pedig tévéfilmnek számít, amely a fesztiválon a nagyobb költségvetéssel és hosszabb ideig forgatott mozifilmekkel versengett az elsőfilmes kategóriában.

"Ezért is volt számomra nagyon meglepő, hogy nem elég, hogy egy kalap alá vették a mozifilmekkel, de még azok közül is kiemelték" - fogalmazott Szász Attila.

Az alkotás montreali nemzetközi premierjét követően legközelebb az október elején kezdődő bécsi filmfesztiválon mutatják be.

A Bronz Zenit díjjal a külföldi forgalmazás előtt nyílhat meg az út, a hétfő esti díjátadó előtt már voltak érdeklődők, akik jelentkeztek Lajos Tamás producernél - hangsúlyozta Szász Attila, hozzátéve, hogy korai lenne még bármit mondani, de reméli, hogy a tévéforgalmazók mellett a mozikat is érdekelni fogja az alkotás.

A berni követ egy megtörtént eseményt, az 1958-as svájci magyar túszdrámát dolgozza fel: 1958. augusztus 16-án két magyar emigráns betört a berni magyar nagykövetségre és túszul ejtette a nagykövetet. Az épületet körbevette a svájci rendőrség, a berni magyar emigránsok spontán tüntetésbe kezdtek az utcán, a követség falai között pedig túszdráma bontakozott ki.

A nagykövetet Kulka János, a két túszejtőt Szabó Kimmel Tamás és Kádas József alakítja. A további szerepekben mások mellett Lovas Rozi, Szikszai Rémusz, Balsai Mónika, Lábodi Ádám, Szalay Marianna, Katona László, Takátsy Péter és a magyar származású svájci színész, Laszlo I. Kish látható. A film forgatókönyvét Köbli Norbert írta. A filmet mi is nagyon kedveltük.