A galaxis őrzőit megint nem tudta megverni egy film sem

2014.09.08. 09:10

Ha jól számoljuk, hatodik hete nincs ellenfele A galaxis őrzőinek az amerikai mozikban, és az idei nyár legnagyobb sikertörténete továbbra is legyűr minden filmet, amit elé hajítanak: most éppen a The Identical című, rettenetes kritikákkal fogadott filmet, amiben Elvis ikertestvére nem halva született, hanem egy terméketlen lelkipásztor-pár örökbefogadott fiaként nő fel, és ez csak a szinopszis első sora, képzelhetik.

A galaxis őrzői ezen a hétvégén 10,2 millió dollárt termelt, összesen 294 567 000 dollárnál tart csak az USA-ban (586 167 000 dollár világszerte) és ezzel minden idők legjobban termelő augusztusi bemutatója lett, amihez innen is gratulálunk, főleg azért, mert mi is nagyon szerettük a félbolond űrgazemberekről szóló vicceskedést. Továbbra is csalódást keltő a Tini nindzsa teknőcök új verziója, most éppen 6,5 millió dollárt kalapált össze, igaz, feleannyi moziban adják, mint a Marvel-filmet. Az összteljesítménye sem nagy kaland: 174 647 000 dollárral a gyártási- és marketingköltséget is éppenhogy csak visszatermelte. Harmadik a Ha maradnék című könnyes-romantikus film lett 5,8 millióval.