Most éppen 3D-s rókabőrt húznak le Jackóról

2014.10.02. 09:13

Michael Jackson korszakalkotó, 14 perces videóklipje, a Thrille sem ússza meg a 3D-sítést: John Landis rendező ugyanis megegyezett a pop néhai királyának örököseivel, így hamarosan a mozikban és Blurayen is láthatjuk majd minden idők egyik legjobb videójának új verzióját. Landis elég hosszasan pereskedett Jacksonnal majd az örökösökkel (2009 óta tartott a hajtépés), azt állítva, hogy az énekes kigolyózta a videó hasznából, amit annak idején egymillió dollárra tettek, és aminek a fele neki járna.

A pernek aztán megegyezés lett a vége, és Landis megkapta a pénzét, így ismét szívesen nyúl hozzá a klasszikus zombis-farkasemberes rémkliphez, amit 3D-ben akar a vászonra vinni. Hogy pontosan ezt hogy gondolja, és hogy csak a 14 perces alapműről lesz-e szó, vagy hozzátesznek esetleg még egy órányi cuccot, hogy mozifilmmé dagasszák, nem tudni. Jackson a Thriller 3D-s változatát eredetileg a This Is It című turné alatt akarta bemutatni és halála előt előrehaladott tárgyalásokat folytatott egy videójéták-gyártóval, hogy a klipből egy táncos-lövöldözős (!!!) játék készülhessen, de a dologból halála után nem lett semmi.