Nem rendezek Moszkva tér 2-t

Hiába készült 15 éve a Moszkva tér, Török Ferenc első filmje, még most is jelen van a rendező mindennapjaiban, bár ennek nem mindig örült. Októberben érkezik új filmje, a Senki szigete, amiben a 2010-es évek Budapestjének hangulatát szeretné elkapni három fiatal szereplő segítségével. A bemutató után Amerikában költözik, mert így megengedheti magának, hogy be tudjon szólni a rendszernek. 

Nemrég Moszkva teret avattak a Blaha Lujza téri MÜSZI-ben, most tértél vissza San Sebastiánból, ahol a fesztiválon vetítették a Moszkva teret. 15 éve készült a film, mégis folyamatosan jelen van. Ezt hogyan viseled?

Most már inkább élvezem, bár volt időszak, mikor annyira gyűlöltem a felhajtást körülötte, hogy a filmet is elkezdtem utálni. Rajtam ragadt a „Ferike, tudjátok, Moszkva tér!” titulus. De ma már persze büszke vagyok rá, mikor például látom, hogy San Sebastiánban a rendszerváltásról szóló legfontosabb filmek közt vetítik, vagy hogy a torrenten még mindig pörög. Nyilván külföldön a korszakot uraló káoszt értik a filmből, a hamis vonatjegyeket, az elcsalt érettségit, jobban érdekli őket az az abszurd társadalmi kontextus, hogy a kommunizmusban a fiatalok nem feltétlenül forradalmat csináltak, sokkal inkább utaztak és/vagy csajoztak. 

A Moszkva tér forgatásának idején a rendszerváltásra talán már volt kellő rálátásom, most meg arra, hogy mennyire mást jelent ez a film, mint amikor forgattuk. Nagy szavak, hogy kiállta az idő próbáját, de azért mégis egy generációként emlegetnek minket Mundruczó Kornéllal, Pálfi Györggyel, Hajdu Szabolccsal, Fliegauf Bencével, Kocsis Ágival. Magyarországon az újságírók általában nagyon külön kezelik ezeket a filmeseket, pedig sok a hasonlóság köztünk. Persze, mi magyarok nem tudtunk olyan irányzat lenni, mint mondjuk a román új hullám, mert túlságosan különbözőek az egyéniségek, de valahol mégiscsak egységesek a filmjeink. A Taxidermia emblematikus csúcsmű, de nem így jött volna létre mondjuk a Szép napok vagy a Moszkva tér nélkül, mert Pálfi éppen ezekkel szemben akarta nagyon másként meghatározni magát. 

A Tarr Béla felkérésére készült Magyarország 2011-ben is a Moszkva térrel foglalkoztál, a te epizódod címe az volt, hogy Széll Kálmán tér.

Na jó, de azt nem lehetett kihagyni! Amikor átnevezték a Moszkva teret, minden ember, de tényleg minden ember megállított, hogy na, mit szólok hozzá! Mikor csinálom meg a Széll Kálmán teret, hahaha! Ekkor jött Tarr Béla azzal, hogy csináljunk pénz nélkül egy filmet arról, ami éppen foglalkoztat. Márpedig ennél brutálisabb beavatkozás az én személyes életembe és magánmitológiámba még ‘89-ben sem történt. Ez az utólagos kultúrkampf annyira megrázó volt, hogy muszáj volt filmen is megörökítenem, ahogyan a mai hajléktalanok és a tisztes polgárok együtt élik az életüket az átnevezett, de át nem épített mocskos téren. Ugyanabban a díszletben, de más címkével. Dokumentumfelvételek csupán, de alá illesztettük a miniszterelnök úr aktuális beszédét.

Azért kérdezlek ennyit, mert az új filmedet, a Senki szigetét új Moszkva térként próbáljátok meghatározni.  

Sajnos (vagy szerencsére) mára minden piacképes rendező márkanév lesz, és vannak olyan unalmas attribútumai, amik hozzá tartoznak a márkához. A forgalmazónak most az a legfontosabb feladata, hogy a Senki szigetét minél több nézőhöz eljuttassa, és tény, hogy a Moszkva tér óta nem forgattam filmet ilyen fiatal hősökkel. Ebben valóban hasonlít a két film. 

De miért nem csinálsz Moszkva tér 2-t?

Hogy mi lett azokkal a fiatalokkal később? Húúú, nem tudom, engem nagyon idegesítene. Én biztos, nem rendezek Moszkva tér 2-t, de egy fiatalember igazán megcsinálhatná helyettem. A viccet félretéve, kicsit lecsapta ezt labdát a Hajnal Tímea osztálytalálkozós témája, amiben Szabó Simon hasonló karakterben szerepel, mint a Moszkva térben, tulajdonképpen az a sztori is lehetne a Moszkva tér folytatása. (A Megdönteni Hajnal Tímeát-ról itt írtunk.) Nem is csoda, hogy siker lett! De a Senki szigete nem a Moszkva tér egykori nézőit akarja megszólítani, inkább a mai húszévesekre és az annál is fiatalabbakra céloz. Sándor Pál producertől arra kaptam felkérést, hogy egy lendületes, zenés filmet csináljak. A 100 perces filmben egyébként legalább 40-50 perc zene lesz Sabák Péterék jóvoltából.

A Moszkva tér a saját fiatalságodról szólt, a Senki szigetében két lány és egy fiú pár napját követjük a mostani Budapesten. Ez kinek a sztorija most? 

Ez a film nem akar dokumentarista lenni, nem a valóságból építkezik. Ez egy nagyvárosi mese. Inkább a város hangulatát akarjuk elkapni, hogy milyen is ma nekünk Budapest. Ebben is sokat segítettek a színészek, rengeteget improvizáltunk, ahogyan a Moszkva tér forgatásán is, ahol persze, megvolt a történet íve, de hogy Szabó Simon, Karalyos Gábor vagy épp Csatlós Vili mit mond a következő jelenetben, azt nem tudtuk előre. Csuja Imrének konkrétan nem nagyon maradt olyan mondata a filmben, amit én írtam volna neki. A Senki szigete is leginkább ebben a felfogásban készült, eleinte féltünk is, hiszen az új filmalapos rendszer értelmében az általuk már elfogadott forgatókönyvet kell határidőre megfilmesíteni. Szerencsére Sándor Pál producer bevédett: oda lehet menni egy rendőr bácsival a forgatásra, amiért eltérnek a forgatókönyvtől, de ettől a film garantáltan csak szarabb lesz. Miközben ez a film filmalapos mércével egyáltalán nem drága, 236 millió forint támogatást kaptunk, ami még így is életem legmagasabb költségvetése, a Moszkva tér készült talán 60 millióból, a Szezon 100-ból, a koprodukciós Overnightra kaptam 120-at.

A Senki szigetét a rendelkezésre álló pénzből a lehető legszabadabban le lehetett forgatni. Milliárdos összegeknél persze kevesebb a mozgástér az improvizációra. A Delfin című, Hajós Alfrédról szóló kosztümös filmnél pont azon dolgozunk évek óta, hogy egy olyan forgatókönyvet tegyünk le az asztalra, amit kottaszerűen követni tudunk a forgatáson. Ha százmilliós nagyságrendbe kerül megépíteni a díszletet, megtervezni a jelmezeket, ott nincs lehetőség a játékra. De a Senki szigetében az utcán rohangálunk, biciklizgetünk, néha hajózunk, vonatozgatunk, itt simán mertünk kipróbálni bevállalósabb helyzeteket is a kamera előtt. 

A három főszereplőd közül ketten színészek: Bánfalvi Eszter és Mohai Tamás. A harmadik lány, a forgatókönyvíró Jakab Juli, ő hogyan jött a képbe?

Eszter és Moha mellé kerestem valaki nagyon mást, egy titokzatos figurát, akit valahogy senki sem ért meg igazán, de mintha ő mindenkit értene. Speciális jelenség: talán angyal? A csillagok küldötte? A csehszlovák Majka az űrből? Vagy a kamasz Méhes Marietta? Valami ilyesmi kavargott a fejemben, és beleképzeltem Julikába. Tanítványom volt amúgy a Filmművészetin, de nem mondanám, hogy innen ismerem, mert kiismerhetetlen volt világéletében, nem lehetett számon kérni, mindig utolsóként adta le a feladatait, ha leadta egyáltalán, eléggé idegesítő diák volt. Nagy szerencsém, hogy mégis bepróbálkoztam vele. Teljesen új oldalát ismerhettem meg: amennyire a dolgozatokat nem tudta soha időben leadni, annyira koncentrált és pontos a forgatáson, figyelt a kapcsolódásokra, jeleneteket talált ki. Nagyon bírnám, ha Julika ikon lehetne Magyarországon! Számomra az ő figurája képviseli leginkább azt a kort, amiben élünk. Különös jelenség.

Szerinted hányan fogják megnézni a mozikban Senki szigetét?

Jellemzően kétféle film készült eddig a Vajna-rendszerben: 100-150 ezres tömeget tud megszólítani az olyan széles közönségre lövő film, mint a Coming out vagy a Hajnal Tímea, és olyan 20 ezer körül várható az érdeklődés az olyan, feketébb humorral operáló filmek mint az Isteni műszak vagy az Utóélet esetében. Persze reménykedünk mindig a csodában, ami a Kontrollal is megtörtént, hogy nem indult nagyon erősen, de mégis megnézték több mint 200 ezren, persze más idők voltak, de most is ott van a Fehér isten a negyvenezer nézőjével, ami nagyon nagy sikernek számít. Az már most biztosan látszik, hogy marketingben a magyar film nem képes versenyezni az amerikai filmekkel. Épp ezért nem értem, hogy mi hiányzik ahhoz, hogy az állami támogatásból készült magyar filmeket olcsóbb jegyárral lehessen nézni, hogy legalább a fiatalok eljussanak néha moziba. A Filmalap filmet gyártani már tud, ebből jól vizsgázott, viszont előbb-utóbb a forgalmazást is meg kell oldania, mert nagy változásokra lesz szükség, ha a szórakoztató film átalakul letölthető alkalmazássá, a szerzői film pedig beköltözik a múzeumok kiállítótermeibe. 

Visszatérve a filmre: a Senki szigete arról szól, hogy a szereplőid szeretnének máshol lenni, mint ahol éppen vannak, és te is elhagyod a bemutató után Magyarországot, Amerikába költözöl.

Igen, de ez a filmtől teljesen független. Már korábban volt egy kihagyhatatlan felkérésem, hogy tanítsak egy szemesztert a chicagói egyetemen, azaz csináljam ugyanazt, amit itthon, csak éppen harmincszor annyiért, nyugiban. Tavaly közbejött a Senki szigete-projekt, de a lehetőség idén is él, úgyhogy bemutatom a filmet és elhúzok jövő nyárig. De a mi generációnk az első, amelyik nem feltétlenül végső és visszavonhatatlan döntésként kezel egy külföldre költözést. El lehet innen menni, és vissza is lehet jönni. Nem disszidálok most sem, valószínűleg itt fogok élni mindig, de közben úgy fogok eltűnni innen egy-egy évre, hogy senki észre sem fogja venni. Remélem.

Hajdu Szabolcs is fontolgatja, hogy külföldre költözik, és abbahagyja a filmezést, Pálfi is nagyon hangosan elégedetlen a fennálló filmfinanszírozási rendszerrel. 

Ha megnézem a Vajna-érában készült filmeket, akkor nekem egyáltalán nem ciki ebben a rendszerben dolgoznom, a Magyar Narancs-cikkem és az abban megfogalmazottak ellenére. Azt hiszed Vajna nem emlékszik rá, hogy miket írtam? Dehogyisnem, emlegetni is szokta, mégsem akadályozza a napi munkát. Játékfilmet csak itt tudok csinálni, magyar nyelven, magyar történetekkel, hiába megyek Amerikába és lépek be mondjuk a szakszervezetbe, próbálkozhatok bármivel, nem leszek egy csapásra menő amerikai független filmes, max egy a sok közül. Itthon a reklámokból, ha ügyes vagyok, megteremtem az anyagi függetlenségem, és megengedhetem magamnak néha azt is, hogy beszóljak a rendszernek, már ha megérdemli.  

Az amerikai szakszervezetbe be fogsz lépni. A Magyar Filmakadémiába is?

Sőt, a Magyar Filmművészek Szövetségében is választmányi tag vagyok a mai napig, hiszen nem léptem ki, igaz, mára a Filmakadémiának is tagja vagyok. Meghívtak, elfogadtam. Amikor az MMKA összeomlott, Tarr Béla és a szövetség keményen ellenállt Vajnáéknak, és minket hívott segítségül, hogy mutassuk meg, hogy akár pénz nélkül is csinálunk filmeket, mert minket nem lehet egy tollvonással elintézni. Ebből lett a Magyarország 2011, és kiderült, hogy nagyon is el lehet. A közönség és a kritika úgy nyírta ki a filmet (teljesen jogosan), hogy abban a pillanatban az egész ellenállás és mögötte a szövetség is értelmetlenné vált. (Az Index kritikája a Magyarország 2011-ről itt olvasható.) Egy korszak lezárult.

Viszont filmet akartunk csinálni. Jött Sándor Pál, adott nekem egy könyvet, leforgattuk, szupergyors volt az egész történet. Filmakadémiára pedig pont azért lett szükség, mert kellett egy olyan filmszakmai szervezet, ami elfogadja a fennálló, működő pénzelosztó szervet, és hajlandó vele együttműködni. Szerintem elutasítani a Filmalapot ma teljes hülyeség. Sokkal jobban működik, mint azt pár éve vizionáltuk. Életképes szakmai szervezetekre pedig nagy szüksége van a filmiparnak.

Vagy ha nincs, akkor is létrehoznak egyet felülről. 

A Filmakadémiának az a része szükséges elitista rongyrázás, hogy díjakat ad és fesztivált szervez, ennél sokkal fontosabb feladatai lehetnek ennek a szervezetnek a jövőben. Egyébként pont úgy akar működni, mint az Európai Filmakadémia, aminek régóta tagja vagyok, és azt látom, hogy viszonylag életképes struktúra. De az akadémiát a benne lévő szakmai kamaráknak, az érdekvédelmi képviseleteknek kellene a jövőben működtetniük, mert Magyarország filmes szempontból sokszor úgy működik mint egy igazi banánköztársaság. A filmiparban emberpiac van, nincs semmiféle érdekvédelem. Ha nem akarsz dolgozni ennyiért, akkor hívunk másvalakit olcsóbban helyetted. Éppen ez lenne a fontos része ennek az egész akadémiásdinak, de ezt valahogy nem akarják megérteni se a filmesek, se a sajtó. A magyar film érdekképviseletre és függetlenségre törekszik. Ez egy üzenet is: a magyar film nem szeretne a magyar kultúrafinanszírozás része lenni. Nem szeretnénk Fekete Györggyel és a Művészeti Akadémiával bármilyen közösségbe kerülni. Ha úgy tetszik, a Filmalap, a Filmhét, a Filmakadémia, mind ennek a speciális függetlenségnek az eszközei. Mert a film senki szigete.