Vidnyánszky régóta húzódó filmje a nemzeti Nyolc és fél lett

A szarvassá vált fiúnak köszönheti a magyar filmgyártás rendszerváltása a legszimbolikusabb pillanatát. Még 2012-ben, a Tarr Béla által grundolt filmszemlén Vidnyánszky Attila mindenféle utómunka nélkül akarta volna bemutatni a filmjét, azért, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap frissen kinevezett vezére, Andy Vajna megadja rá a befejezéshez szükséges támogatást. Andy Vajna húsz perc után otthagyta a vetítést. 

Fotó: Kallos Bea

Azért volt ez egy különösen szimbolikus gesztus, mert több mindent üzent az új magyar filmfinanszírozásról. Egyrészt itt nem lesznek művészfilmek, amiket az átlagnéző nem tud megemészteni – ilyenek azóta sem készültek, Pálfi kísérletinek is nevezhető Szabadesése is a rendszeren kívül készült. Másrészt pedig azért, mert valaki NER-közeli (Vidnyánszkyt a vetítés után nem sokkal a Magyar Nemzeti Színház igazgatójává nevezték ki), még nem biztos, hogy csak úgy lapátolni fogják neki a pénzt az új vezetéstől, Káel Csaba Toldiját ugyanúgy elutasította a Filmalap, mint hosszabb huzavona után Pálfi Györgyét, készült viszont film homoszexuálisokról (Viharsarok, Coming out), alig rejtett társadalmi apokalipszisről (Fehér Isten), kaptunk egy új magyar westernt (Délibáb) és ööö, egy filmet arról, hogy valaki nagyon meg akarja dönteni a volt osztálytársát (Megdönteni Hajnal Tímeát). A szarvassá változott fiú a Filmalap rendszerén kívül készült, kedd este mutatták be az Uránia moziban. 

A szarvassá változott fiú viszont pont úgy művészfilmes, ahogy azt mindenki elképzeli: lassú, teátrális, öntörvényű, annyi metafora van benne, mint egy tizenkettedikes szöveggyűjteményben és ember legyen a talpán, aki képes kihámozni belőle egy cselekményt. Viszont valóban egy film, már úgy, ahogy elképzelték azt a hatvanas és hetvenes években, ahogy elképzelte Jancsó Miklós, aztán mondjuk Fliegauf Bence is, egy művészeti alkotás, ami súlyos témákat dolgoz fel úgy, hogy a filmnyelvet tényleg a hetedik művészetnek tartja, és nem valaminek, amit az ember munka után megnéz a haverokkal.

Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt és Tarpai Viktória a forgatáson

Fotó: Czeglédi Zsolt

De vissza egy kicsit az elejére. 2012 óta viszonylag nagy csend volt A szarvassá változott fiú körül, akkoriban joggal hihette az ember, hogy Vidnyánszky filmje befejezetlen marad, két filmfinanszírozási rendszer között a padlóra esett, Szőcs Géza még tolt bele pénzt, de nem eleget, az új felállás viszont nem fog semennyit. Ezért volt a legnagyobb meglepetés, amikor múlt héten kaptunk egy meghívót a film bemutatójára, ahol a rendező már a kész filmet mutathatta be. A turpisság annyi volt, hogy Vidnyánszky teljesen kikerülte a filmalapot, de nem a saját pénzét tolta a filmben, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumtól kapott támogatást, ahogy a sajtóeseményen ezt Halász János egykori kulturális államtitkár és a Magyar Művészeti Akadémia felügyelő testületének elnöke meg is erősítette a helyszínen. Azt sajnos nem mondta meg, hogy egészen pontosan mennyivel segítették a filmet, milyen alapon és hogy bármilyen más rendező számíthat-e hasonló támogatásra, de a kérdéseimet még a cikk írása előtt elküldtem a sajtóosztályra, hátha mire befejezem, válaszolnak.

A szarvassá változott fiú Juhász Ferenc 1956-os verséből készült, Vidnyánszky Attila elmondta a sajtótájékoztatón, hogy amikor a Kijevi Állami Színház- és Filmművészeti Egyetemre járt, harmadévesként már el akart készíteni egy rövidfilmet Juhász művéből, emiatt még oroszra is lefordította. Aztán a kisfilm nem jött össze, de másfél évtizeddel később, 2003-ban bemutatta az abból készült színházi előadását. Ami még mindig pörög, 2015. januárban megint menni fog a Nemzeti Színházban, Törőcsik Marival és Trill Zsolttal, akik a film két főszerepét is játsszák a beregszászi színház társulata mellett.

Én nem ismerem sem a verset, sem a darabot.

A szarvassá vált fiú úgy kezdődik, mintha egy vidéki imázsfilmet látnánk, Törőcsik Mari egy skanzennek kinéző vidéki tanyán süteményt süt, élvezettel nyalogatja a mézet, keveri a tésztát, kiveszi a sütőből a tepsit, felvágja a sütit darabokra. Közben jön a nevetségesen falusinak öltöztetett szomszéd a két gyerekével, aki meghozza a tejet és béna expozíciós beszélgetésben elmondja, hogy a néni ura 11 éve meghalt. Közben párhuzamosan látjuk, hogy Trill Zsolt a nagyvárosban színházi előadást próbál, közben különféle elvont módon hedonista életet él, például vödörből locsolja a festéket a lakása falára, ágyában pedig két vihogó csitri várja, később megver egy rendőrt az utcán és általában úgy viselkedik, ahogy a tisztességes emberek elképzelnek egy budapesti művészt. Destruktívan és erkölcsök nélkül. Aztán Törőcsik a vidéken elkiabálja magát, hogy „Gyere vissza édes fiam!” és onnantól megborul minden, amit addig még követni tudtunk. Összemosódik a fiú világa és képzelete, az anya világa és képzelete, a színház valósága és színdarab világa, hosszú jelenetekre abban sem lehetünk biztosak, hogy amit látunk, az megtörténik vagy fantazmagória,  közben a film álomszerű hangulata átvált rémálomba és látomásokba, a skanzen békés, szerethető világából egy nyomasztó pokol lesz. És valahol a film felénél megértjük, hogy miért nem akar visszamenni a fiú oda, ahova anyja hívja, akkor egyenesen hátborzongató lesz.

A szarvassá voltozott fiú

Fotó: Czeglédi Zsolt

Nehéz konkrétumokról írni A szarvassá vált fiúról, azért van ez az érettségis elemzés itt az előző bekezdésben, mert Vidnyánszky filmje tényleg hangulatról és érzésről szól, néha egymáshoz nehezen függő jelenetik követik egymást, néha Trill Zsolt a legrosszabb értelemben színpadiasan szavalja Juhász Ferencet, néha pedig a színitársulat tagjai a legtermészetesebb párbeszédben beszélnek arról, hogy mi a kellékes dolga. Zavarbaejtő az egész.

A sajtóanyag rémisztően Kerényis fordulattal azt írta A szarvassá változott fiúról, hogy a színházcsinálásról szól, de a végeredmény tényleg olyan, mintha Vidnyánszky elkészítette volna az Adaptációba oltott Nyolc és féljét: Trill Zsolt éppen Juhász Ferenc versét dolgozza fel a színházban, miközben egyre jobban belemosódik a saját élete és összes traumája, összemosódnak a színészek és a figurák, akiket gyerekkorából ismer, akik miatt nem akar soha visszatérni anyjához, akinek a szerepét vagy Szűcs Nelli játssza sminkben és kosztümben, vagy néha Törőcsik Mari a maga parasztos öltözetében. A szarvassá változott fiú aztán hagy minket tapicskolni abban a fura érzésben, hogy képtelenség különbséget tenni abban, hogy a lázálom, mik a megtestesült félelmek és mi történik valójában. Ha az ember nyitott arra, hogy öncélúan manipulálják mindenféle segítség nélkül, akkor élvezni fogja Vidnyánszky filmjét.

Ami egyébként színvonalában folyamatosan csapong, a már említett teátrális és fárasztó monológoktól olyan hatása van, mint a filmre vett színháznak. Egyes jeleneteket Szatmári Péter operatőr látszólag minden ok nélkül úgy vett fel, hogy homályosította a kép egyes részeit, amitől én a saját látásromlásomtól féltem. A hangulata pedig élesen ugrál a szinte horrorszerű ijesztgetések, a vicces és eltúlzott groteszken át az artmozis klisék között (a film tisztességesen megdolgozott a 16-os korhatárért), egyszerre vannak kínos és elementáris elejű pillanatai is, vannak őrjítőek és vannak olyanok, amiknél szinte megállt volna az idő. Igazi művészfilm, amilyet elég rég láttunk. 

A sajtóanyag szerint A szarvassá változott fiú az elkövetkező hetekben „sajtóvetítéseken kerül bemutatásra szerte az országban, a producerek pedig rendelkeznek a TV2 szándéknyilatkozatával, a majdani televíziós bemutatás tekintetében”.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!