Nem csak vigyorogni tud

014
2014.11.30. 23:38

Csütörtöktől mozikban a Förtelmes főnökök 2, és borítékolható, hogy az első részhez hasonlóan ez is hatalmas siker lesz. Most is Jennifer Aniston az egyik szemétkedő főnök, biztos nagyon sokan fogják nagyon viccesnek találni, ahogy azt mondja a vécére kiugró Jason Batemannak, hogy „nyugodtan kieresztheted rám is”. Nem kell sajnálni: évek óta masszívan Hollywood tíz legjobban kereső női sztárja között van, mi mégis sajnáljuk az ilyen mondatokért. És azért is, mert úgy tűnt, hogy lassan feladja, hogy a jobb-rosszabb vígjátékokon kívül másban is szerepeljen. Pedig nem egyszer megpróbálta bizonyítani, hogy ennél többre képes. Összegyűjtöttük a kiugrási kísérleteit.   

Förtelmes főnökök 2. szinkronos előzetes #1

Jóravaló feleség (2002)

A Jóbarátok, aminek Aniston a világhírét, vagyonát, későbbi mozis karrierjét köszönheti, 1994 és 2004 között futott. Ez idő alatt, a sitcom készítése mellett ő volt az, aki a legtöbb mozifilmet forgatta a szereplők közül. A filmek többsége persze vígjáték volt, valószínűleg eleinte nem is kapott másmilyen ajánlatokat. Mivel a tévében olyan szuperül eljátszotta a szép, kedves, nem túl okos, de nagyon vicces Rachel Greent, ezt akarták látni tőle a filmvásznon is. A korai vígjátékok között azért így is akad egy-két gyöngyszem. Az egyik az 1996-os Álmatlanságaim hercege, amiben Aniston még nem a gyönyörű főszereplő, hanem a gyönyörű főszereplő (emlékszik még valaki Ione Skye-ra?) kevésbé csinos legjobb barátnője. A másik pedig az 1999-es Hivatali patkányok, ami mintha csak a Förtelmes főnökök elegánsabb verziója lenne. Ha valaki látta, annak elég csak annyit mondani: tűzőgép.

Jóravaló feleség (2002) előzetes

2002-re egyértelmű lett, hogy Aniston a legsikeresebb jóbarát, övé a legnépszerűbb karakter, ráadásul Hollywood egyik legnagyobb sztárjával, Brad Pitt-tel járt. Megengedhette magának, és valószínűleg már alig várta, hogy megmutassa egy másik arcát is. Ez lett a Jóravaló feleség, amiben egy bolti eladót játszik, aki nemcsak a munkáját, de a házasságát (John C. Reilly tök jól hozza a gyerekes férjet) is egyre jobban unja és utálja. A kiutat egy viszonyban látja egy nála fiatalabb kollégájával (Jake Gyllenhaal), és persze hogy csalódnia kell. Amerika legelismertebb kritikusa, az azóta elhunyt Roger Ebert ötből négy és fél csillagra értékelte a filmet, sok más kritikus is méltatta, azt a minimális pénzt, amibe került (8 millió dollár) duplán visszahozta, de így sem változtatott egy fikarcnyit sem Aniston megítélésén. Pedig jó film. 10/8

Kisiklottak (2005)

Jennifer Aniston legtöbbet hozó filmjei (USA)

1. A minden6ó 242 millió dollár

2. Családi üzelmek 150 millió dollár

3. Marley és én 143 millió dollár

4. Szakíts, ha bírsz 118 millió dollár

5. Förtelmes főnökök 117 millió dollár

A Jóravaló feleség után olyan filmek jöttek, mint a Minden6ó Jim Carrey-vel vagy a Derült égből Polly Ben Stillerrel. Sikerek, ez nem is kérdés, de rutinfeladatok, ahol bőven elég volt, hogy Anistonnak szép a mosolya, hibátlan az alakja, jó a humora, és nagyon szerethető a karaktere. Aztán 2005-ben újra kipróbált valami mást, a thrillert. A Kisiklottakban Vincent Cassel és Clive Owen a partnerei, nem rajtuk múlt, hogy az eredmény végül csak erős közepes lett.

Kisiklottak (2005) előzetes

Charles reklámszakember (Clive Owen), aki munkába menet találkozik Lucindával (Aniston), akivel egy ebéd és néhány kör tequila után egy külvárosi motelben találják magukat. Csakhogy itt megtámadják őket, és „ettől kezdve furcsa ámokfutásba kezd a romantikus történetnek – esetleg családi drámának – induló sztori, egy éles kanyar után thrillernek, majd egy kézifékes forduló után Charles Bronson-féle kegyetlen bosszúfilmnek tűnik, hogy már a kisebb műfaji kitérőkről ne is beszéljünk” – írtuk a filmről bemutatásakor. A Kisiklottak sem anyagi, sem kritikai sikert nem hozott, így nem csoda, hogy Aniston megint visszavonult a vígjátékok biztonságába, és elkészítette a borzasztó blőd Azt beszélik-et Kevin Costnerrel. 10/6

Jóbarátnők (2006)

A címért a magyar forgalmazót terheli a felelősség, mert Nicole Holofcener (ő rendezte többek között az Exek és szeretőket, James Gandolfini egyik utolsó filmjét) nagyszerű filmjének eredeti címe Friends with Money, vagyis Pénzes barátok. Ebben benne is a történet lényege: van négy barátnő, akik közül háromnak van pénze, nem is kevés, egynek pedig (őt játssza Aniston) egyáltalán nincs. Ráadásul pasija sincs, gyereke sincs, nem csoda, hogy a többiek állandón meg akarják menteni.

Jóbarátnők (2006) előzetes

Elsőre furcsának tűnik, hogy éppen Jennifer Aniston játssza a munkanélküli, jobb híján takarításból élő szinglit, Oliviát, de mégis működik. Nyilvánvaló szépsége ellenére tud nagyon is szerencsétlen, elveszett, igazi kis nyomorult lenni, aki azért igyekszik nem (túlságosan) sajnáltatni magát. Felüdülés egy olyan filmben látni, amelyben nem kell percenként szélesen vigyorognia, és ahol öt mondatnál hosszabb monológja is van. Mondani sem kell, hogy a jó kritikák ellenére (a Jóbarátnők 72 százalékon áll a kritikagyűjtő Rotten Tomatoes oldalon) ezzel a filmmel szabad szemmel alig látható összeget, mindössze 13 millió dollárt kerestek Amerikában. Az sem segített, hogy Aniston mellett olyan remek színésznők játszanak benne, mint az Oscar-díjas Frances McDormand vagy Catherine Keener. Hiába, a középkorú színésznők, a középkorú nők életéről szóló filmek nem jönnek be a pénztáraknál. 10/9

She's Funny That Way (2014)

A Jóbarátnők után sokáig úgy tűnt, hogy Aniston teljesen feladta, hogy a komédiákon kívül másban is játsszon. Ehelyett minden évben csinált minimum kettő, de inkább három vígjátékot, és besöpörte az értük járó nem kis pénzt. A Forbes 2013 júniusa és 2014 júniusa közötti időszakot vizsgáló számítása szerint csak ez alatt az egy év alatt 31 millió dollárt keresett. Ezt csak két színésznő tudta felülmúlni: Jennifer Lawrence (34 millió dollár) az Éhezők viadala sorozat miatt és Sandra Bullock (51 millió dollár) a Gravitációnak köszönhetően.

Az elmúlt néhány évben olyan filmekben játszott, mint a Marley meg én, a Derült égből szerelem, az Exférj újratöltve, a Sejtcserés támadás, a Kellékfeleség, a Förtelmes főnökök vagy a Családi üzelmek. Volt köztük jobb, mint a Családi üzelmek, ami annak ellenére tudott szórakoztató lenni az elejétől a végéig, hogy a teljes film el lett spoilerezve a trailerekben, és volt rosszabb. Az Exférj újratöltve címűről például kritikusunk azt írta, hogy  vígjátéknak ugyan vígjáték, csak valahogy nem vicces. De mégis mindegyikben pont ugyanazt az alakítást látjuk, így nem csoda, hogy a sajtó már régen nem a filmjeiről, hanem a botoxról és a gyerekvállalásról kérdezgeti a színésznőt.

Ezért volt meglepetés, hogy idén Velencében végre megint egy kicsit másfajta szerepben láthattuk. Peter Bogdanovich filmje, a She's Funny That Way is komédia ugyan, de legalább Aniston szerepe más, mint a megszokott. „Végre kitört az édes-kedves, szeretni való leányka szerepkörből, és meglepetésünkre nagy átéléssel alakítja a neurotikus pszichológust, aki alkoholproblémás anyjától örökölte meg annak egész praxisát és nem bírja az ezzel járó terhelést. Egzaltált, szakmaiatlan, és mérhetetlenül udvariatlan. Olyan, mintha a Leggyengébb láncszem műsorvezetőjét keresztezték volna egy idegronccsal" – írta a filmről velencei tudósítónk nyár végén, de hogy az öröm ne legyen teljes, a film magyar bemutatójáról azóta sem tudunk semmit. 10/7

De talán eljut hozzánk a Cake, egy újabb dráma, aminek már a plakátján is egy megdöbbentően glammentes Anistont láthatunk. Smink nélkül játszik egy olyan nőt, akinek súlyos fizikai és érzelmi fájdalmai vannak, akik már látták, azt mondják, hogy ez élete alakítása. Talán mégsem adta fel teljesen, hogy színésznő legyen.