Fillérekért adja a kasszasikereket a Google

2014.12.06. 18:15

Olvasónk szólt, hogy nézzük meg a Google Play áruházat, mert valami miatt bagóért meg lehet venni olyan filmeket, mint a Vasember 3., az Amerikai kapitány 2: A tél katonája, vagy például a Thor: Sötét világ. Jó, eddig még simán lehet, hogy egy névtelen PR-os gondolta úgy, hogy egy levélíró gúnyájában megpróbál rávenni minket arra, hogy tudtunkon kívül hívjuk fel a figyelmet a Google kampányára, de az már nekünk is fura volt, hogy ebben az esetben a bagóért az azt jelenti, hogy 3 és 10 forint között. Magyarul egy zsemle árából két idei bombafilmet lehet vásárolni a Google-nél.

googleplay

A számok azért annyira furcsák, mert vannak piaci értékek szerint árazott filmek is, párezer forintért. A legelképzelhetőbb változat az, hogy megérkeztek a Google Play-hez a legújabb filmek, viszont a magyar oldalon elfelejtettek átkapcsolni valamit, és ezért az árak megmaradtak euróban vagy dollárban, miközben a valuta viszont automatikusan forintra váltott. Igaz, furcsaságok még így is vannak, A holnap határán című Tom Cruise-film például a magyar viszonyok szerint egészen alacsony 1100 forinttal szerepel a boltban.

Tehát a 24 legjobban vásárolt filmet most kevesebb, mint száz forintért meg lehet vásárolni a Google áruházában. A huszonnégy film között található például a Demóna, a John Carter, a Magányos lovas, a Tron: Örökség, a Mary Poppins, mind a négy Karib tenger kalózai és az Armageddon is például.

Frissítés: olvasók szerint a szolgáltatás akadozik, de bizonyos helyeken működik, állítólag 15 film megvásárlása után az áruház arra kér, hogy válasszon más fizetési módot a felhasználó, másoknak váratlan hibát jelez, van, akinél pedig gond nélkül működik.

Frissítés 2: A hiba megszűnt, a fenti listából sok film vasárnap reggel nem is elérhető, de olcsó filmek azért maradtak: A holnap határán például 1200 forint, de vannak 440 és 910 forintos filmek is bőven.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?