Lezárhatják Polanski ügyét
A New York Times írta meg, hogy vége lehet a most 81 éves Roman Polanski évtizedek óta tartó ügyének, vagyis Alan M. Dershowitz ügyvéd meg fog tenni mindent, hogy lezárja. Dershowitz olyan ismert embereket képviselt már a bíróságon, mint Patty Heart és Julian Assange, most pedig beadott egy kérvényt, hogy Polanskit is képviselhesse Kalifornia államban.
Az indítványa szerint az ügyészek hamis információkkal próbálták meg a rendezőt kiadatni Lengyelországgal, illetve hogy a legfelsőbb bíróság egyik bírója minden hivatalos tárgyalás előtt börtönbe szerette volna küldeni Polanskit.
Roman Polanskit 1977-ben elítélték a 13 éves Samantha Geimer megerőszakolásáért. Akkor pszichiátriai vizsgálatra ugyan bevonult a börtönbe, de az ítélet kihirdetése előtt megszökött az országból, mert megtudta, hogy a bírója még több börtönévet szeretne neki kiszabni.
Polanskit az amerikai igazságszolgáltatás többször is szerette volna megszerezni magának, legutóbb a svájci hatóságok döntöttek a kiadatása ellen 2010-ben.
Rovataink a Facebookon