Halálos iramra váltott a Star Trek

2014.12.23. 08:48

Az utóbbi hónapokban túl sok jót nem lehet hallani a következő Star Trek-filmről, ami ráadásul a stúdió kérésére igyekszik majd átvenni elemeket A galaxis őrzőiből. Csak már az előző két részt készítő Roberto Orci nélkül, akinek a stúdió kérése annyira tetszett, ezért még decemberben otthagyta az egészet. Több esélyes rendező közül végül Justin Lin mellett döntöttek, ezt írja a Hollywood Reporter. A tajvani születésű Linről annyit érdemes tudni, hogy négy Halálos iramban-filmen dolgozott rendezőként és/vagy producerként, és még a Wikipédia-oldala első mondata is azzal nyit, hogy eddig közel 2 milliárd dollár bevételt hozott a főnökeinek. A kinevezésében ez lehet a kulcs, ugyanis a Paramount a harmadik résztől már nemzetközi sikert vár, Lin pedig abban nagyon jó, hogy degeszre keresse magát rajta a munkaadója. De legalább nem lesz annyi lens flare.