Ezért kár lenne lebombázni Amerikát

000 Hkg10008724
2014.12.25. 13:15

Heteken keresztül azon pörgött a fél világ, hogy a Seth Rogen és James Franco főszereplésével készült a The Interview miatt Észak-Korea annyira berágott, hogy hekkerekkel törette fel a filmet gyártó Sony levelezéseit, sőt, még Amerikát is megfenyegették miatta. A Sony berezelt, és úgy döntöttek, hogy nem mutatják be a mozikban a vígjátékot, közben pedig az is kiderült, hogy lehet nem is Észak-Korea áll az utóbbi évek egyik legnagyobb filmes botrányának kirobbantása mögött. Végül a Sony a streaming mellett döntött, többek között a Youtube-on lehetett megnézni éjszaka az Interview premierjét, amiből kiderült, hogy ez a film nem, hogy nem érdemelte meg ezt az óriási felhajtást, hanem egyenesen az év egyik legnagyobb blöffje.

Észak-Koreát az borította ki, hogy a The Inteview egy producerről és egy műsorvezetőről szól, akik lehetőséget kapnak Kim Dzsongunnal interjúzni, miután bejelenti, hogy le akarja bombázni Amerika nyugati partjait. A lehetőségre a CIA is felkapja a fejét, és azzal bízza meg Seth Rogent (a producer) és James Francót (a műsorvezető), hogy ha már arra járnak, akkor ugyan nyírják már ki a kommunista vezetőt.

A sztori ennyi röviden, nem is történik benne semmi más, hiszen alapvetően a The Interview

egy tipikus bromantic vígjáték, altesti, rasszista és szexista humorra építve.

Franco egy önimádó tévés szargyárost alakít, aki a bulvár legalját kapargató talk show-t vezet barátja, Seth Rogen producer segítségével. Rogent baromira zavarja, hogy a munkájukat nem tartják újságírásnak, ezért kapva kap az alkalmon, amikor kiderül, hogy Kim Dzsongun nagyon szereti a műsorukat. Fel is veszik a kapcsolatot Észak-Koreával, akik belemennek egy élő adásban készített interjúba a Kedves Vezetővel.

A készítők valószínűleg arra számítottak, hogy a legalapabb ázsiai sztereotípiák (vicces angol kiejtés, kutyaevés, az amerikaiak istenítése), enyhébb szexista beszólások, és maga Kim Dzsongun bőven eladja a sztorit, nincs szükség különösebben bonyolult forgatókönyvre. Hát kurva nagyot tévedtek, mert a The Interview körülbelül annyira vicces, mint a szilveszteri Gálvölgyi-show.

Már Franco karaktere is annyira irritáló, hogy hiába próbálják emberközelivé tenni a film végén, igazából senki sem bánta volna, ha a végén inkább nem tér vissza Amerikába. Egyedül Rogen karakterével lehet minimálisan szimpatizálni, de a szakmailag többre vágyó lelkes 40-es szerepét már annyiszor láttuk a moziban, hogy a színészre jellemző

nézd, azért vagyok vicces, mert pufi vagyok és szemüveges

technika itt semmire sem elég.

Persze Kim Dzsongun feltűnése megmenthette volna a filmet, de igazi B-filmes alibi módon a diktátor itt egy érzékeny partiarc, aki nemcsak jól beszél angolul, hanem szeret csajozni, bulizni, szívni, Margaritát inni és Katy Perryt hallgatni. Hiszen mennyire vicces már, hogy egy diktátor is olyan, mint minden más 30 felé közelítő huszonéves, nem? Nem!

Maga a film felépítése is azt a legalább két-három évtizedes sémát követi, hogy

  • bemerészkedünk a necces környékre
  • de nincs semmi baj, itt minden fasza, a diktátor meg tök jó arc
  • annyira, hogy igazából ki sem kellene nyírni, nem?
  • ó, jaj, hát ez a diktátor tényleg egy seggfej!
  • jó, akkor csináljuk meg ezt az interjút rendesen, aztán mégis nyírjuk ki.

A film bántó kiszámíthatósága a végén mutatkozott meg igazán. Még a film egyharmadánál többször is említik, hogy Kim Dzsongun a helyiek szemében egy isten, akiről legendák terjednek, például az, hogy nem pisil és kakil, mert nincs rá szüksége. Aztán A Nagy Interjú előtt Rogen és Franco eldöntik, hogy az előre megírt kérdések helyett megmutatják a helyieknek, hogy ő is csak egy halandó, és nem valami túlvilági vezető. 

Istenem, add, hogy ezt ne egy élő adásos beszarással próbálják meg illusztrálni.

Amikor úgy tűnt, hogy a készítők ezt a borzalmasan alacsonyan szálló magas labdát mégsem ütik le, akkor persze, hogy Kim Dzsongun élő egyenes adásban összefossa magát. Hahahaha, mennyire vicces!

Az egészről üvölt, hogy a félresikerült film óriási bukását próbálták meg ezzel az egészen elképesztő, a médiahack fogalmát bőven kimerítő húzással megakadályozni. A Sony 20 milliárdos bukást kalkulált azzal, hogy nem mutatja be mozikban, de biztos vagyok benne, hogy szenteste annyian kölcsönözték ki 5-6 dollárért ezt a filmet, hogy az ordas nagy bukásból maximum egy enyhe veszteség sül ki. Ez pedig etikailag és morálisan nagyon komoly kérdéseket vet fel, mert ugyan lehet rossz filmet csinálni egy kifejezetten kényes témáról, de aztán globális politikai botrányt kelteni a marketing érdekében egész egyszerűen felháborító.

Én Kim Dzsongun helyében nem is azért rágtam volna be, hogy a film végén megölnek, vagy mert érzékeny partiarcnak mutatnak be, hanem azért, mert a Sony belekeverte Észak-Koreát ebbe a hatalmas gőzölgő szarkupacba. Simán lehetett volna ebből egy tényleg szórakoztató film (például a diktátort nem úgy bemutatni, mint bármelyik gazdag amerikai hülyegyereket), de helyette végig az az ember érzése, hogy ez a film önmagában csak egy gyenge vígjáték lenne, a körülményeket tekintve viszont

az év legnagyobb égése.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?