Ezt a filmet Jeff Bridges sem gondolhatta komolyan

2014.12.26. 15:01

Amikor a Hetedik fiú első jelenetében egy loncsos hajú huligán a piacos Dalriada-jelmezben (az egy ürgebőrbe varrt parasztmetált játszó zenekar) nagy műgonddal bever pár szöget egy vaskupolaszerű izébe, amiben egy sikoltozó fehérnépet tart fogva, még érdekelt, mit fognak ebből kihozni.  Aztán a huszadik perc környékén már nem, mert ekkorra a film úgy szétesett, mint Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozata a nagyító alatt.

Ez az a film, amitől az eredeti forgalmazó Warner olyan kétségbeesve menekült, hogy az sem érdekelte őket, ha buknak a bolton, és simán átpasszolták a Universalnek, ahol meg biztos éppen a  “hozd be az otthoni LSD-tartalékot, trippelni együtt a legviccesebb” hetet tartották, így a második CGI-sárkány feltűnésekor mindenki összeszarta magát, és azonnal megvették a 2013 óta dobozban heverő filmet, amit eredetileg 2014 elején akartak bemutatni a mozikban, de csak 2015 februárjában kerítenek majd sort rá. A Warner habozása érthető volt, a mese- és fantasy-hullámot meglovagló, az ifjúsági regényekből és franchise-okból készített feldolgozások sorába beálló Hetedik fiúból soha a büdös életbe’ nem lesz kasszasiker.

Egy jó mesefilmhez nem kell sok minden. Legyen benne egy legkisebb királyfi vagy szegénylegény, aki idétlen és lúzer, de alapvetően kedves és szerethető, akinek lehet drukkolni, amikor a sárkánnyal végez, és megkapja a fele királyságot meg a jócsaj hercegnőt. Ha ennyi megvan benne, én már elégedett vagyok, és nem érdekel az sem, ha a sárkány egy béna bábú, a háttér a siklósi vár, a fele királyság mellé adott kincsesládában meg aranyszínű papírba csomagolt csokitallérok vannak. A Hetedik fiúban első blikkre minden ilyesmi megvan, sőt, ha jól számoltam, két sárkány is irtja a népet benne, szóval túlteljesítették a tervet.

seventh son poster-jeff-bridges-103

Ennyit ér

IMDb: 7,5

Rotten: -

Metacritic: -

Port.hu: 8/10

Index.hu: 2/10

Csak koherens forgatókönyvet nem sikerült összeszedni, pedig van miből: a film alapját képező Wardstone Chronicles a novellákkal és spinoffokkal együtt 16 kötetből áll, ráadásul ún. dark, azaz sötét fantasy-széria, írója gyakran használ horrorisztikus momentumokat, amikkel simán rá lehetne ijeszteni a mozinézőkre is, már ha a költségvetés nagy része nem ment volna el Julianne Moore és Jeff Bridges fizetésére és a CGI-trükkökre. Itt jegyezném meg, hogy a könyvsorozat első részében nincsenek sárkányok, azaz nem kellett volna egy kisebb megyei jogú város teljes éves költségvetését elkúrni a Moore alakította főgonosz átváltozásaira, mert hát minek.

A történet nagyjából annyi, hogy a Vidéken (hogy ez hol van, azt nem tudjuk, mert nem közlik, Valahol), vannak mindenféle mitológiai lények, akikkel/amikkel szemben meg kell védeni a városokat, és ez a feladat az angolban spooknak, a magyarban szellemnek titulált lovagokra hárul akik egykoron nagyon sokan voltak, de ma már csak egy van belőlük, és az is masszív alkoholista, legalábbis a már említett huszadik percig, mert onnantól kezdve erről az oldaláról nem esik szó, biztos olyan ez, mint amikor a Gyalog galoppban valakit gyíkká változtatnak. A lovag dolga, a már említett teremtmények, főként a boszorkányok megregulázása mellett az, hogy egyen neki utódja, csak éppen ez nem egy nyugdíjas állás, a sárkányok tüzet köpnek például, hogy ne is menjünk messzebb, a banyák meg kiszívják az erőt az emberből (nem úgy, erős ránézéssel). És igen, ennyi a kaland, felszáll a vérhold (az meg mi?) és ettől a film elején bezárt sárkányasszony kiszabadul, majd városokat perzsel fel, a főhősök, azaz Brigdes  John Gregory nevű lovagja, és inasát, a Tom Wardot alakító Ben Bard (ne jegyezzük meg a nevét, nagyon tehetségtelen) meg elbánnak vele.

A jó gonosz elleni küzdelmét a játékszabályoknak megfelelően mindenféle akadály nehezíti, amivel semmi baj nem lenne, de az, hogy a filmben az egyes jelenetek úgy következnek egymás után, mintha egy talicska aprómajmot ültettek volna a vágóasztalhoz, az elég bosszantó. Nincs vége a jeleneteknek, következménye a tetteknek, értelme a dialógusoknak, ennek megfelelően a színészek csak téblábolnak a színekben, és néznek maguk elé, mintha azt mondogatnák, hogy baszki, minden fillérért vért kell már izzadni a mai világban. Moore boszorkánya egy paródia, az meg hogy 54 évesen megint a melleit kell kipakolnia egy filmben, kifejezetten megalázó, egy ilyen kaliberű színésznőnek nem ebben a balettben kellene ugrálnia.

Jeff Bridges ügynökének is elmehetett az esze amikor odaadta neki a forgatókönyvet, bár ahogy elnéztem, az egykori Töki, aki a Nagy Lebowski óta egy Oscart is magának mondhat, végig hullarészeg volt a forgatás alatt. És még csak nem is a bajsza alatt érthetetlenül mormoló Bridges a legkínosabb a filmben, Ben Bard és a csaját alakító Alicia Vikander közös jelenetei láttán a hideg futkos az ember hátán, mert ennyire össze nem illő párost rég láttam a mozivásznon.

A szereplők egy percig nem hitettek el velem semmit, a gagyi trükkök, az ostoba, kiszámítható fordulatok (Tom jövőbelátó képessége pont akkor nem működik, amikor rohadtul kellene, ha valakinek átadnak egy vörös kővel súlyosbított medált, és a lelkére kötik, hogy MINDIG VISELJE, nincs olyan néző, aki ne tudná, hogy a medál a legfontosabb pillanatokban nem lesz nála) és a tejesen felesleges 3D, amitől homályos és szürke lett az egész film, kifejezetten élvezhetetlenné tették a Hetedik fiút. Meg ne nézzék.  

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!