Liam Neeson nem zárja ki az Elrabolva 4-et
Liam Neesonnak eléggé bejött az Elrabolva-sorozat harmadik része, vagyis hát ha nem is neki, de a gyártóknak mindenképpen, Magyarországon is kapásból a nézettségi toplista első helyére rakétázott, meg az Egyesült Államokban is összekalapozott első hétvégén majdnem negyven millió dollárt, ami egy tizessel kevesebb, mint az előző rész, de így is a harmadik legjobb januári nyitást produkálta.
Csoda, hogy Neeson azt nyilatkozta a Fox Newsnak egy Forest Whitakerrel közös interjúban, hogy nem zárkózik el egy negyedik résztől? Egészen pontosan ezt mondta:
Ha a közönség elmegy és megnézi és tetszenek neki a karakterek, akkor szeretnék valami közöset Foresttel megint, és ha ez az Elrabolva 4-et jelentené… az jó.
Jó, nem azt mondta, hogy igen, már aláírt, jövő héten forgatnak, mert úgysincs jobb dolga, de napokkal ezelőtt a nyugati sajtó előszeretettel hozta fel egy korábbi nyilatkozatát, amiben kerek-perec kijelentette, hogy soha a büdös életben nem lesz Elrabolva 3. A sorozat producere, Luc Besson is ugyanezt nyilatkozta három évvel ezelőtt, mert szerinte már nem maradt kit elrabolni. Aztán jött az Elrabolva 3. és elintézte ezt a problémát.
Rovataink a Facebookon