A legrosszabb magyar standupnál is rosszabb a Dumapárbaj

MG 2158
2015.01.16. 12:20

Nem várok csodát egy új magyar közönségfilmtől, egyszerűen annyit szeretnék, hogy sok szempontból oké legyen. Ne legyen kínos, ne legyen logikátlan, ne legyen olcsó, ne legyen olyan, mint egy leforgatott pénzmosás vagy egy másfél órás reklám, és ne legyen láthatóan kellemetlen minden érintettnek. 

Legutóbb a Megdönteni Hajnal Tímeát érte el azt a szintet, hogy össze lehetett tenni a kezünket: végre valaki megértette, hogyan lehet a Valami Amerika sikerét lemásolni és tisztességes vígjátékot rendezni, ami ízléses, vicces, szórakoztató, jók a színészei, és nem művel mindenféle kurflikat a cselekménye, csak azért, hogy minden egyes forgatókönyvíró boldog legyen. A Hajnal Tímea közel sem volt tökéletes, de legalább megmutatta, hogy sémákat igenis lehet követni, abból meg valami élvezetes dolog is kisülhet.

A Dumapárbaj viszont azt mutatja meg, hogyan lehet klisékből létrehozni Frankenstein szörnyét, ami a két lábával két különböző irányba halad, az egyik keze a seggét vakarja, a másik csettintget, a szája meg Kiss Ádám hangján szólal meg és kétsoros vicceket mesél motoros rendőrökről.

Sajnos a Dumaszínháztól én eddig is frászt kaptam, nekem egy darab vicc elég egyben, nem szeretném hosszabb ideig hallgatni őket sorban, főleg nem olyanokat, amiket egy nyolcvanas évekbeli Hahota-évkönyből is kivágtak volna. A Dumapárbaj nagy része ilyen viccekből áll. Amikor eljutunk a címbeli eseményhez a hetvenedik (!) percben, akkor az összecsapás kategóriái a következők: öregedés, csajok, motorok, motoros rendőrök.

Kicsit sajnálom, hogy nem volt visszavágó anyós- meg székelyviccekből.

Visszatérve a Frankenstein-szörnyre: a Dumapárbaj olyan, mintha leültettek volna egy csomó írót egy szobába, adtak volna nekik egy zsák pilótakekszet, hogy írjanak össze egy csomó nagyjából kitalált ötletet, majd két óra múlva valaki elragadta volna a jegyzettömböket és egyenesen Paczolay Béla (Kalandorok, Bányató) rendezőig rohant volna, aki rögtön forgatta is a jeleneteket.

Miközben az egész történet a négy forgatókönyvíró (Lengyel Balázs, Lovas Balázs, Sallai Ervin, Simon Zoltán) külön-külön kitalált ötletéből összegyurmázottnak tűnik, a Dumapárbaj elvileg arról szólna, hogy

  • milyen celebnek lenni Magyarországon,
  • milyen öreg standuposnak lenni
  • milyen az, amikor valaki egy bejáratott ember babérjára tör.

Csak éppen ebből egyik sem igaz rá pontosan, mert mindegyikből egy kicsi jutott az elkészült filmbe, de egyikből sem elég. Szegény Paczolay Béla néha el is felejt filmet rendezni, az egyik legviccesebb börleszkjelenetből például pont azért nem látunk semmit, mert rosszul van összevágva a jelenet. 

Eddig kerülgettem, de akkor elmondom, hogy mi a Dumapárbaj sztorija. Hadházi László

egy kevéssé álcázott Fábry Sándor,

aki elvileg elismert komikus, de a Sószóró című műsorának a nézettsége is esik, és a stúdióban ülő nézők is csak akkor nevetnek, amikor feltartják az erre felszólító táblát. Az RTL Klub programigazgatójára hasonlító főnöke (Vajdai Vilmos) a csatornánál azt javasolja, hogy ugorjon be a műsorába a feltörekvő és konkurens Kiss Ádám (mármint nem így hívják a filmben, de végül is édes mindegy), hiszen cserében a műsor népszerűbb lesz. Vigéc nevű menedzserét Eszenyi Enikő játssza, pont úgy, ahogy Tom Cruise játszotta a kövér, szőrös producert a Trópusi viharban. Ő próbálja rábeszélni, de a Hadházi nem enged: a műsortól kirúgják, hakniznia kell, ráadásul a feleségével is megromlik a viszonya. Akkor jut eszébe a címbeli dumapárbaj, amiről higgye el minden olvasó, semmi köze nincs a sztorihoz, és legfeljebb három percig tart.

Rengeteg hibája van a Dumapárbajnak, úgyhogy most el is kezdem sorolni. Sem Hadházi László, sem Kiss Ádám nem színész, hanem komikus, ami a viccmeséléshez jól jön, de a színészi munkához kevésbé, a velük készült rövid OTP-reklámok hihetőbbek, mint a film. Legalábbis sokat elmond, hogy Kamarás Iván egy cameo-szintű szerepben lejátssza mindkettőjüket két grimasszal. Eszenyi Enikő hatalmas műsegget, bongyorparókát és kamuszemöldököt kapott, ezenkívül a karakterének az a két legfontosabb jellemzője, hogy imád zabálni töpörtyűt és velőt, valamint minden mondat végére és/vagy elejére odarakja, hogy „cseszed”. Ó igen, és majdnem elfelejtettem Jordán Adélt, aki minden jelenetben más színű parókában van,

mert valaki valahol összetévesztette a személyiséget a műhajjal.

Most veszem észre, hogy két bekezdéssel előbb sikerült úgy leírnom a Dumapárbaj sztoriját, mintha egy egyenes vonal lenne. Pedig nem az, úgy pattog szerteszét, mint egy marék üveggolyó. Mert nem szóltam arról, hogy Hadházi László tartozik egy hidegburkolónak, aki viccesen próbál bosszút állni rajta, illetve hogy Jordán Adél sokat féltékenykedik Kiss Ádámra, mert népszerű. Hadházi néha fogyózik, néha nem, néha salátát eszik, néha turmixot iszik, néha szendvicset töm az arcába. Egyszer van szakálla, egyszer nincs, egyszer baj, hogy kövér, egyszer nem, egyszer van műsora, máskor nincs. Így megy ez egy olyan filmnél, amit fecnikből forgattak.

De a Dumapárbaj legnagyobb baja mégsem ez a sok bénázás, hanem az, hogy egyáltalán nem vicces. Igen, a humor szubjektív, bla bla bla, és én biztos más dolgokon nevetek, de Paczolay filmjében egyszerűen semmi vicces nincs. Sem a beszólások, sem a viccek, sem a hosszan felépített jelenetek, sem a ruhák, sem a parókák, sem a szlengek, sem a kíméletlen próbálkozások a naprakészségre („szelfik”), semmi az ég egy adta világon.

Ebben a filmben semmi vicces nincs, pedig Magyarország két legnépszerűbb vicces embere játszik benne. Ez pedig inkább szomorú.