Clint Eastwood 84 évet várt egy ilyen premierre

2015.01.17. 09:35

Tavaly karácsonykor mutatták be az amerikai mozik az Amerikai mesterlövészt, de csak pár helyen, hogy a film beleférjen az Amerikai Filmakadémia december 31-es szabályába, azaz csak azt a filmet lehet jelölni Oscar-díjra, amit az amerikai mozik az adott év utolsó napjáig legalább egyszer levetítenek.

Amerikai mesterlövész (2014) előzetes #2

Az Oscar-jelölések bejelentése után pár órával viszont már több moziban is bemutatták (ezt egy csütörtöki este volt) és 5,3 millió dollárt hozott a Warnernek, ami ugyan messze van A galaxis őrzői 11,2 vagy Az éhezők viadala 3 17 milliós premier előtti bevételétől, de így is arra utal, hogy a háromnapos első hétvége alatt 50 millió dollárnál is többet keres majd, ami Clint Eastwood, a film rendezője karrierjében új rekordot jelentene.

Az Amerikai mesterlövész egyébként ezzel az 5,3 millió dollárral a legtöbbet kereső, R besorolású film lett, már ami a premier előtti vetítéseket illeti (az eddigi rekordot egy másik háborús film, a 2013-as A túlélő tartotta 1,9 millióval). Az Amerikai mesterlövészt hat Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb filmmel és a legjobb férfialakítással, amire a Warner minden bizonnyal fel is építi majd az idei reklámkampányát.