Elhunyt a Snoopy-film egyik zeneszerzője

2015.01.30. 08:29

81 éves korában, tüdőgyulladásban hunyt el Rod McKuen költő-zeneszerző-énekes, tájékoztatta a a sajtót barátja, Jim Pierson producer. McKuent pályafutása alatt kétszer jelölték Oscar-díjra, először a Jean című dalért, ami a Maggie Smith főszereplésével készült Miss Jean Brodie virágzása című film betétdala volt (és amiért Aranyglóbuszt kapott 1970-ben), majd 1971-ben a Barátom, Charlie Brown egyik zeneszámáért, amiért Grammy-díjra is felterjesztették.

rod-mckuen
Fotó: Europress / Getty

Az oaklandi születésű McKuen a hatvanas éveket Párizsban töltötte, ahol leginkább verseket írt (elég sokat, hiszen 30 kötete jelent meg), majd a hetvenes években kezdett el zeneszerzéssel foglalkozni. Slágereit a Cheers című tévésorozatban is előszeretettel használták fel. Szívesen írt dalokat másoknak is, Johnny Cash, Barbra Streisand és Frank Sinatra életművében is megtalálható egy-egy szerzeménye.