Leüthettem egy hangot Morricone zongoráján

09
2015.02.09. 17:00

Több ezer gyerekszínész közül választották ki Nagy Marcellt a magyar filmgyártás legnagyobb szabású filmjének, a Sorstalanságnak a főszerepére. Azóta csak a nem sokkal később leforgatott Tüskevár-adaptációban szerepelt, majd teljesen hátat fordított a szereplésnek. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr szakán tanul. A Sorstalanság tízéves évfordulóján beszélgettünk.

Felismernek még az utcán?

Ritka. De furcsa, mert hullámokban jön. Van, amikor sokáig nem, de van, amikor meg sokan bejelölnek Facebookon. Biztos valahol levetítik a Sorstalanságot. Külföldről jelölnek a legtöbben. Mexikóból nagyon sokan írnak, hetente többször. De az utcán már nem ismernek meg.

És amikor a kijött a Sorstalanság?

Amikor a plakátokkal tele volt a város, akkor igen, rendszeresen. Bár akkor nem vettem tudomásul, vagy próbáltam nem tudomásul venni. Inkább a barátaim meg a szüleim mondták, hogy ezek is felismertek, meg azok is felismertek.

Amikor forgott a Sorstalanság, akkor tisztában voltál annak a súlyával, hogy miben is veszel részt? Egy Nobel-díjas magyar író könyvének adaptációja, rengeteg pénzből, ilyesmik.

Nem, hála istennek. Hagytam, hogy történjen velem, ez volt a hozzáállásom. De az, hogy milyen emberekkel dolgozhattam együtt – nemcsak a stábra gondolok, hanem a szereplőkre is –, azt biztosan nem fogtam fel.

Akkor megkíméltek mindentől.

Mondjuk történtek olyanok, hogy például a torontói filmfesztiválon együtt ebédeltem Adrien Brodyval, Pierce Brosnannel, Rómában meg Ennio Morriconéval, le is ütöttem egy hangot a zongoráján. Teljesen felfoghatatlan.

Ezek szerint mostanra már felfogod.

Kezd leesni szép lassan! 

Mennyi ideig is forgattatok?

Ötvenkilenc forgatási nap volt, de két részben, közben volt majdnem három hónapnyi leállás.

Nem érezted közben azt, hogy nem tudod végigcsinálni?

Nem. Nagyon szerettem csinálni, tényleg. Egyszer sem volt az, hogy ó, már megint menni kell. Nyilván iszonyatosan fárasztó volt heti hat nap, napi tizenkét óra, de mindig vártam azt, hogy jöjjön a következő.

Most így operatőrként milyen újranézni a Sorstalanságot?

Ezt írta az Index tíz éve Nagy Marcellről

01

„...sok jelenetben a profi, felnőtt színészek egyenrangú partnere, igaz ugyan, hogy máskor viszont színészi játék helyett elég, ha a smink mögé bújik, és feszülten a távolba réved.” A Sorstalanság tízéves kritikája itt.

Iszonyatosan szép dolgok vannak benne. Operatőri szempontból, ami nekem a legjobban tetszik, az a lakásbelső az elején. Nagyon szeretném, ha majd egyszer én is tudnék olyat csinálni. Gyönyörűen van bevilágítva, nagyon erős atmoszférát teremtettek.

Ott a forgatáson mocorgott benned, hogy te is operatőr szeretnél lenni egyszer?

Akkor kezdett el igazán érdekelni. Ott kaptam az első digitális gépet a Sutyitól (Koltai Lajos), az első analóg gépemet pedig Kertész Imrétől. Aztán az első forgatási naphoz képest pontosan 10 évvel később kaptam az Aranyszem díjat, aminek az átadóján ott volt Sutyi bácsi is. Egészen megható volt fejben visszapörgetni a dolgokat.

Miért kaptál tőlük fényképezőgépeket?

Volt egy elejtett félmondatom a Sutyinak, hogy érdekel a fotózás, meg hogy milyen izgalmas ez a kamera, meg az operatőri munka, ő pedig elraktározta a munka végéig, és ez volt az ajándékom a forgatás végén.

Volt egy pillanat, amikor eldöntötted, hogy mostantól inkább ez az irány érdekel?

Ez inkább egy folyamat volt. A Sutyiban még ott volt az operatőr véna, annak ellenére, hogy ő rendezte a filmet, jó volt Pados Gyulával (a film operatőre – a szerk.) dolgozni, és ott volt még Gulyás Buda is (többek között az Őszi almanach és a Csak szex és más semmi operatőre) mint standfotós. Azt éreztem, hogy mint szereplő az operatőrrel nagyon intim a viszonyom, és Budával is hasonló viszonyunk lett. Szerintem emiatt kezdett el ez foglalkoztatni engem , és most akkor érzem jónak egy munkámat, ha ez az intimitás megszületik köztem és a szereplő közt. De nem volt egy konkrét pillanat, amikor rádöbbentem, hogy engem ez érdekel.

Ők aztán hívtak a forgatásaikra?

Voltam a Rokonokon pár napot, azt a Sutyi vette fel. Aztán elmentem kábeles kisfiúnak, csináltam video assistot, picit világosítottam, volt, ahol standfotóztam. Ezeket mind fontos tapasztalatnak tartom. Például ma, hogyha szeretnék egy monitort, akkor tudom, hogy az nemcsak ott terem, hanem valaki kihúzza a kábelt, és odateszi, és ez időbe telik.

A Sorstalanság és a Tüskevár között mit csináltál?

Gimibe jártam.

Nem volt szörnyű gimibe járni, miután ki volt plakátolva a fejeddel a város?

Nem, nagyon jól kezelték a sulimban. Két félévet magántanulóként csináltam végig, egyszer a forgatások alatt, egyszer meg a fesztiválok alatt. Az furcsa élmény, hogy egyik nap mondjuk a berlini filmfesztiválon ültem, két nappal később meg a matekórán, de akkor valahogy természetes volt.

Amikor turnéztál a filmmel, akkor nem kerestek meg ügynökök meg menedzserek, hogy gyere, üljünk le beszélgetni?

Dehogynem, voltak ilyen próbálkozások, de nekem akkor az volt a fejlövésem, hogy nem akarok többet szerepelni. Szerintem ez ilyen kamaszkori hülyeség volt. Emiatt elég nagy lehetőségeknek fordítottam hátat sajnos.

Tudsz példákat is mondani?

Tudnék, de nem szeretnék, így is rendesen fogom a fejem emiatt. 

Akkor nem tervezted az elejétől kezdve úgy, hogy egy-két film, és ennyi volt a színészkedés?

Nem, de ne is keressünk ebben logikát. Édesanyámék mindig abban támogattak, amit szeretnék, és akkor épp a kamaszságom meg a hangulatom határozta meg, hogy mit szeretnék, és mit nem.

A Tüskevárat miért vállaltad el?

Mert jó kalandnak tűnt. Forgatni nagyon szerettem, tökre úgy éltem meg, mint konkrétan Tutajos. Nagyon pesti gyerek vagyok, akkor horgásztam és lőttem először.

Amikor már elkezdtél forgatásokra járni, akkor végképp letettél a szereplésről, vagy csak nem kerestek?

Nekem a színészkedés sose volt életcélom. Jó, ez kicsit kamu, mert érettségi után beadtam a jelentkezésem színész szakra. Akkor feltámadt bennem valami furcsa kötelességtudat, és felvételiztem a Zsótér–Zsámbék-osztályba. De nem készültem fel igazán, ezt érezték is rajtam, úgyhogy az első rostán kiszórtak, amiért most már nagyon hálás vagyok nekik. Amúgy nem tettem le teljesen a szereplésről, most készül egy Radnóti-szkeccsfilm, amiben játszom.

És milyen megint szerepelni?

Tök jó. Meg más úgy, hogy már ismerem a stáb tagjait ezer éve. Ugye elég szűk ez a filmes közeg itthon, és nagy részük haverom, barátom. Más úgy belemenni egy forgatásba, hogy felhív egy cimborám, hogy figyelj, most ezt csinálom, annyira jó lenne, ha bevállalnád. Teljesen más. Nagyobb biztonságot ad.

Marcell Nagy - DOP showreel from Marcell Nagy on Vimeo.

Hogy lyukadtál ki az operatőr szakon?

Egy olyan évben akartam felvételizni, amikor a Színművészetin nem indult ilyen osztály, úgyhogy felvételiztem a MOME fotós szakára, ahova két évig jártam. Aztán egy nagyon jó barátom, Freund Ádám elkezdett az SZFE-re járni, és csábítgatott, hogy mennyire jó közösség, milyen jó barátai vannak ott, és iszonyatosan sokat tanul. Én meg nem éreztem annyira jól magam a MOME-n, nem találtam a helyem, és jelentkeztem az operatőr szakra. Fel is vettek. Életem egyik legjobb döntése volt. Iszonyatosan szeretem, és a közelebbi barátaimat is az egyetemnek köszönhetem. Nagyon hamar kialakult az a kör, akikkel azóta is együtt dolgozom, remélem, hogy még jó sokáig.

Arról a társaságról beszélsz, akikkel a videoklipeket is készíted? Hogy találtátok meg egymást?

Igen, arról. Ezt is az egyetemnek köszönhetjük. Egy vizsgamunkán kezdtünk el együtt dolgozni, de akkor még nem gondoltuk, hogy ez egy hosszú távú munkakapcsolattá és barátsággá fog átalakulni. Ádámmal, Attilával és Dévényi Zoli barátommal (operatőr osztálytársam) félszavakból is megértjük egymást a forgatáson, és emiatt nagyon jó hangulatban tudunk együtt dolgozni. Ezt meg is szokták állapítani, akik először dolgoznak velünk, ami nagyon jólesik nekünk. És bízom benne, hogy ez látszik a végeredményen is.

Milyen operatőrnek lenni a magyar piacon? Nincsen túltelítve?

A piaci részét csak most kóstolgatom. Most kezdünk nyitni pl. reklámirányba is, sokakkal ellentétben egyáltalán nem érzem úgy, hogy ez egy alsóbbrendű műfaj lenne. A videoklip hálás, mert nagyon szabad, lehet kísérletezni, és megválogathatjuk, hogy kikkel csináljuk együtt. Csak az a rossz, hogy amióta létezik a Youtube, azóta nem rentábilis a műfaj. Általában a megrendelők, teljesen jogosan, minél kevesebb pénzből akarnak minél jobb végeredményt látni. A Zséda-klippel, amit nemrég forgattunk, szerencsénk volt, mert a megrendelő megtehette, hogy jóváhagy egy normális költségvetést, és nem kellett mindent lespórolni, amitől jobb lehetett a kész videó.

De általában az a jellemző, hogy úgy csinálunk klipeket, mint a tavalyi A Szám-győztes Middlemist Rednek, hogy tartottuk annyira jónak a zenét és az ötletet, hogy kisebb költségvetésből is megpróbáljuk kihozni a lehető legtöbbet. Vagy ugyanez volt a helyzet a Sonya-klipnél, ami azt hiszem, elég jól sikerült, még Cometet is nyertünk vele.

Azt megkérdezhetem, hogy hol forgattátok a Run Over Dogs klipjét?

A Práter utcában. Ott volt egy szerkezetkész ház, ami a mai napig így néz ki, valami pereskedés miatt leállították az építkezést, és úgy hagyták. Konkrétan egy évig kerestünk egy ilyen házat. Először nem engedték a forgatást pont az eljárás miatt, úgyhogy elkezdtük végigjárni az összes ilyen épületet Budapesten. De mire eljutottunk a forgatásig, az összeset beépítették. Kivéve az eredetit.

Fotózni szoktál még?

Most megint elkezdett érdekelni, csak nagyon más gondolkodást igényel, mint a mozgókép, és iszonyú nehéz. De vonz, nagyon vonz. Elhatároztam, hogy többet fogok foglalkozni vele. Nagyon szeretnék tudni olyan szinten képeket csinálni, mint Perlaki Márton, Hapák Péter vagy Dobos Tamás. 

Foglalkozol még bármivel a filmezésen kívül?

Nemsoká indul egy projektünk az SZFE 150. jubileumára. Talán a blog a legjobb szó rá, rendszeresen megjelenő anyagokat tervezünk, gifeket, miniklipeket, portrékat, ilyesmiket azokról a diákokról, akik az elmúlt 150 év alatt ide jártak, és minket inspiráltak, vagy a munkájuk, vagy a személyük. Nem lesz átfogó, inkább személyes, mert annyi meghatározó diákja volt az egyetemnek, hogy lehetetlenség is lenne mindenkit felvonultatni. Illetve lassan elkészül a saját műtermünk, amit nagyon várok már.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!