Gru nélkül is viccesek a minyonok

A folytatásoknál manapság csak az előzményfilmeknek van nagyobb divatja. És mivel a Universal animátori csak 2017-re készítik el a Gru 3-at,  úgy gondolták, az eddig 1,5 milliárd dollárt termelő dilibuli akár a köpcös főgonosz nélkül is működhet. Hiszen a segítőit, a béna kis krumplisereget mindenki imádja.

Oké, a Minyonokból valószínűleg sosem lesz olyan többször újranézős, klasszikus animációs film, mint az Oroszlánkirály vagy az első Shrek, de így is jó szórakozás, mivel

• a gyerekek elnevetgélhetnek a bénázó minyonokon meg a lávába eső Tyrannoszauruszon,
• a felnőttek pedig annyi James Bond-, Beatles- és szörnyfilmes utalást kapnak két puki és mulatságos fejreesés között, hogy még második megnézésre sem fogják tudni az összeset dekódolni!

Az ürügy pedig mindehhez az, hogy Gru világuralmi tervei előtt a kis segédjei folyamatosan keresték a legbriliánsabb agyú gonosztevőt - csak nem nagyon találták meg. Pedig próbát tettek a dinókkal, a buta ősemberekkel, Drakulával, Napóleonnal és az Északi-sark jetijeivel is.

Végül három minyon 1968-ban, a Nemzetközi Gonosztevő Találkozón összeakad a vicces nevű Scarlett Overkill-lel, akinek bubifrizurája és rakétaszoknyája van, az ördögi terve pedig az, hogy ellopja Erzsébet királynő koronáját, és a saját fejére teszi. Naná, hogy az új segítői akaratlanul is inkább akadályozni fogják őt a világuralomban, miközben magával Erzsébet királynővel pankrációznak, kihúzzák az Excaliburt a kőből és romhalmazzá változtatják London összes turistalátványosságait.

Telitalálat volt a '60-as évek feeling!

Az biztos, hogy a minyonok gigantikus kőgolyókkal és magasból lezuhanó, mindenkit palacsintává lapító tárgyakkal teli történelme önmagában is kitett volna egy teljes filmnyi játékidőt. A készítők azonban érezhették, hogy a vicces "Hurrá, megint meghalt mindenki rajtunk kívül!"-jellegű jelenetek láncolatát nem folytathatják a végtelenségig, ezért valami egyszerűbb sztorit választottak. Ahol az esélytelennek hitt, mindig mindent elrontó, balfácán minyonok összeszedik magukat, és megmutatják, hogy nem is annyira nyomik: lám, még három főtt krumpliból is lehet James Bondba Superman! Legfeljebb a világ romba dől körülöttük. 

Egy '60-as évekbe helyezett történet igazi aranybánya lehet egy kreatív animációs stábnak. A Minyonok írói tényleg abszolút profin összeszedtek mindent, ami a korszak popkultúrájára jellemző volt, és viccet lehet belőle csinálni:

• lépten-nyomon visszaköszönnek a James Bond-filmek retrofuturista világpusztító gépezetei,
• akárcsak a dzsezzes Bond-főcímek,
• nem maradhattak ki a régi sci-fi magazinok (Weird Tales, Amazing Stories) őrült tudósai és az elképesztő szuperkütyüik sem,
• feltűnnek a hippik, természetesen pszichedelikus színekben tobzódó Volkswagen mikrobusszal,
• az emberjogi harcosok tarka ruhákban tüntetnek az utcákon,
• az összes férfi barkót és trapéznadrágot visel,
• az összes nőnek pöttyös ruhája és bubifrizurája van,
• és azt is megtudjuk, hogy kamu volt a '69-es holdraszállás.

Tényleg minden egyes jelenet tobzódik a giccses-vicces campben és Andy Warhol pop-artjában. Mintha egy bespanglizott rendező összekeverte volna Austin Powers világát a röhejes Batman-tévésorozattal és a '60-as évek tipikus gumiszörnyes-ufóinváziós sci-fijeivel, ahol a fináléban egy 50 láb magas, sárga virsliember csépeli a rakétaszoknyás Bond-lányt, aki ezúttal maga a főgonosz. És minden ilyen kikacsintás úgy van megkomponálva, hogy a 007-es filmjeiben és Universal-horrorokban kevésbé jártas kiskölykök is nevethessenek, mert lecsúszik az egyik szereplő farmernadrágja, vagy épp elpárologtattak valakit egy igazi lávát lövő lávalámpa pisztollyal. Tipikusan ilyen jelenet játszódik le például a londoni Abbey Roadon, ahol

12-es karika gereblyébe lépős Tom & Jerry poénokért?

Azt már egy hónapja sem értettem, hogy a hazai korhatárbizottság 12 éven aluliaknak miért nem ajánlja az idei év egyik legjobban várt animációs filmjét. Nem hiszem, hogy annyira félelmetes lenne egy nézőkre üvöltő Tyrannosaurus, főleg, hogy 4DX-ben még műnyálat is spriccelnek az ilyen jeleneteknél arcunkba, és a visongó gyerekek pont ezeknek örültek a legjobban.

Ugyanígy a mai gyerekeknek már egyáltalán nem félelmetes az Universal stúdió kultikus rémsége, a Fekete lagúna szörnye, hiszen nekik ő maximum egy vicces békaember. A minyonokat egyszer egy fél másodpercre megijesztő láncfűrészes gyilkos csak a Texasi láncfűrészes-szériát ismerőknek juttatja eszébe Bőrpofát, másoknak ő is csak egy idétlen bohóc. Oké, a készítők a hájas, tangás férfihátsók megvillantását talán egy kicsit tényleg túlzásba vitték - a tizedik ilyen annyira már nem volt vicces.

Talán csak annyi a hibája a Minyonoknak, hogy a csak halandzsázni tudó főszereplők miatt a vicces párbeszédek helyett is a harsány képi humort kellett alkalmazni. Ez viszont a végére akármilyen vicces is, iszonyúan lefárasztja az embert: egyszerűen belezsibbad az agya a másfél órán át megállás nélkül pörgő dilibe.

Ugyanígy a nagy, népnevelő célzatú tanulság is elmarad a történet végén (hiszen a minyonok síkhülyék, és úgysem tanulnának a korábbi hibáikból, inkább letolt gatyával újra belerohannak egy fonnyadt banán reményében a veszély kellős közepébe). Felbukkan viszont a fiatal Gru, úgyhogy a stáblista alatt is maradjon benn mindenki a teremben, nem fogja megbánni!