Velencében mutatkozik be a nálunk forgatott fasiszta gyerek

2015.07.30. 10:54

Brady Corbetnek lassan hobbija, hogy minden fontosabb független filmben feltűnik az utóbbi években, megmutatta magát egy pici szerepben a Lavinában, az Edenben, a Frances Ha-ban, a Melankóliában, a Martha Marcy May Marlene-ben, és akkor még a Simon Killer című irtó feszült drámában játszott főszerepéről még nem is beszéltem. Corbet egy igazi indie-kedvenc, aki nemrég rendezésre is adta a fejét, az első játékfilmje, a The Childhood of a Leader pedig egyenesen a Velencei Filmfesztiválon fog bemutatkozni.

Ez még annyira nem lenne érdekes, de a film az egyetlen magyar vonatkozású a filmfesztiválon, ugyanis magyar gyártásban, részben Magyarországon készült. A filmet többek között Jancsó Dávid vágta és Takács Nóra volt a művészeti vezetője. Az előbbi twitteréről derült ki, hogy ez lesz a filmfesztivál programjának egyetlen alkotása, amit 35mm-es kópián fognak bemutatni.

Én ugyanerről a twitterről tudtam meg azt például (pedig az IMDb is írja), hogy a film zenéjét Scott Walker írja. Walker a zenetörténelem egyik nagy rejtélye és géniusza egyszerre, a hatvanas években Walker Brothers néven két másik énekessel a lányok kedvence volt, aztán a szólólemezei egyre furábbak lettek, majd a kétezres években furcsa, megközelíthetetlen, avantgárd kompozícióval zavarta össze a zenei sajtót, ami egyöntetű üdvrivalgással fogadta a The Drift, majd később a Bisch Bosch című lemezeit. Walker a Pola X című Leos Carax-filmnek már készített zenét, sőt, róla is készült egy dokumentumfilm Scott Walker: 30 Century Man címmel. Walker nagy filmrajongó, több interjúban is beszélt már arról, mennyire szereti Tarr Béla munkásságát.

A The Childhood of a Leaderről keveset tudni, annyi biztos, hogy a külföldi sajtó több cikkben is a legjobban várt filmek között emlegette, a sztorija pedig egy első világháború utáni diktátorjelölt gyerekkoráról fog szólni, ahogy a címben is említik. A filmben játszik Robert Pattinson (Alkonyat-sorozat, Cosmopolis), Bérénice Bejo (A némafilmes) és Tim Roth (rengeteg minden) is. A filmet már vetítették az idei Cannes-i filmvásáron, de a hivatalos premierje Velencében lesz.

Ugyancsak Velencében láthatja a közönség először az idei Oscar-verseny egyik nagy esélyesét, A The Danish Girl című drámát, amit Tom Hooper (A király beszéde) rendezett, a főszerepben pedig a frissen díjazott Eddie Redmayne (A mindenség elmélete) játszik egy transznemű embert. Itt láthatja a világ Charlie Kaufman (Adaptáció, Kis nagy világ) és Duke Johnson közös animációs filmjét, az Anomalisát, a True Detective alkotójának, Cary Fukunagának a Netflix számára készített afrikai katonadrámáját, a Beasts Of No Nationt. A fesztivált az Everest című hegymászós akciófilm nyitja. A filmek listáját itt lehet megnézni.