Robert Downey Jr. a legjobban kereső színész

2015.08.05. 11:40

A Forbes ismét összeállította a legjobban kereső színészek toplistáját, és most először kínai és indiai filmesek is rákerültek a felsorolásba. A legtöbb pénzt egy év alatt ismét Robert Downey Jr. szedte össze, összesen 80 millió dollárral lett gazdadabb (ez öt millióval több mint egy éve), köszönhetően például az idei Bosszúállók 2-nek. Második helyre Jackie Chan futott be, aki már egy ideje az amerikai piac mellett a kínai filmiparban is igen aktív. 61 évesen 50 millió dollár bevétele volt, ami a filmek mellett a különböző ajándéktárgyaknak is köszönhető. Harmadik, negyedik, ötödik és hatodik helyen található négy színész (Vin Diesel, Bradley Cooper, Adam Sandler, Tom Cruise) mind 40 millió dollárt környékén végeztek. Diesel esetében a Halálos iramban 7 tömte ki a kasszát, de még Adam Sandler is egész jól járt a netflixes megállapodásával.

A top10-be három bollywoodi színész is befért, Amitabh Bachchan, Salman Khan és Akshay Kumar évi 30 milliós profitja jól jelzi, hogy mekkora pénzek mozognak az indiai filmgyártásban. Bachchannal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy 72 évesen még mindig 33 és fél millió dollárt játszott össze 2014 és 2015 között. Ez a toplista:

  1. Robert Downey Jr. 80 millió dollár
  2. Jackie Chan 50 millió
  3. Vin Diesel 47 millió
  4. Bradley Cooper 41,5 millió
  5. Adam Sandler 41 millió
  6. Tom Cruise 40 millió
  7. Amitabh Bachchan 33,5 millió
  8. Salman Khan 33,5 millió
  9. Akshay Kumar 32,5 millió
  10. Mark Wahlberg 32 millió