Mossa a kezeit a rendező a gyatra Fantasztikus négyes miatt

2015.08.07. 08:52

A Fantasztikus négyesről mi sem tudtuk előre eldönteni, hogy jó lesz-e, vagy sem, de szerencsére az amerikai kritikusok az ottani premier után segítettek nekünk: Josh Trank filmje borzalmasan rossz és nevetséges (9 százalékon áll a kritikagyűjtő Rotten Tomatoes-nál), a legtöbben pedig a film utolsó harmadát hozzák fel a legnagyobb hibájának, amikor az addig még valamennyire érdekes sztori egy unalmas CGI-csatában végződik.

Ami azért érdekes, mert a forgatás után nem sokkal elterjedt a hír, hogy a Fox újraforgatásokat követelt, ami ilyen esetben általában azt szokta jelenteni, hogy valahova beleszuszakolnak egy értelmetlen akciójelenetet, ami ebben az esetben is történhetett, ráadásul többen is írták, hogy a film végén az effektek szörnyű minőségűek, mintha nem lett volna idő befejezni őket.

Szóval ezt a sok sejtést Trank megerősítette Twitteren azzal a szöveggel, hogy egy évvel ezelőtt még egy fantasztikus változat volt ebből a filmből, de valószínűleg sosem fogjuk látni. A rendező feltehetőleg a stúdió kérésére törölte a bejegyzést, de persze ez nem akadályozott meg senkit, hogy még időben kifotózza:

Szegény Tranknek nem ez idén az egyetlen csapás, korábban elterjedt a hír, hogy botrányosan viselkedett a film forgatásán, és emiatt rúghatták ki az egyik különálló Star Wars-film rendezői székéből is. Persze hogy ebből mi igaz, és mi csak a stúdió kampánya, hogy magát és a filmet jobb színből tüntesse el, azt nem tudhatjuk.