10 okos sci-fi, amit meg kell nézni A marsi mellé

2015.10.07. 23:57
Múlt héten került mozikba Ridley Scott új sci-fije, A marsi című bestseller alapján részben Magyarországon forgatott Mentőexpedíció. Ez a film azért számít ínyenccsemegének a tudományos-fantasztikus műfaj rajongói körében, mert a marsi Robinsonként krumplit termesztő Matt Damon inkább tudományos vonalat képviseli, és nem a fantasztikumot. Azaz nem lő halomra egy légiónyi űrgézengúzt se egy mellényes csempész, se egy töltényöves jeti, se egy mászkáló fa, se egy beszélő mosómedve. Az oldszkúl sci-fik, vagyis az emberi társadalom jelenlegi problémáit egy elképzelt jövőbe vetítő, elgondolkodtató űrtörténetek mindig is jelen voltak a hollywoodi blockbusterek árnyékában - ezekből szedtük most össze a tíz legjobbat. Kimaradt a kedvence? Írja meg a kommentekben!

2001 - Űrodüsszeia (1968)

Kubrick kultikus sci-fijén mindenki elaludt már legalább egyszer, idén pedig már nemcsak a fotelban, de a magyar mozikban is megtehettük ezt. A lassú tempója ellenére az Űrodüsszeia megkerülhetetlen mozgóképtörténeti mérföldkő, aminek örökös helye van minden "legjobb sci-fik"-listán.

A történetet mindenki ismeri: tudósok egy csoportja indul az űrbe, megfejteni a fekete monolit titkát, ám az öntudatra ébredt fedélzeti számítógép, H.A.L. 9000 Dr. Bowman (Keir Dullea) kivételével mindenkit megöl az űrhajóban, mert szerinte az emberek csak veszélyeztetik a küldetést. A film érdekessége, hogy Kubrick az Űrodüsszeia megrendezése helyett a látványvilágért kapta meg élete első és utolsó Oscarját, de abszolút megérdemelten: a H.A.L. mindent látó vörös szeme és a forgó űrbázis látványa örökre beleégett a rajongók agyába.

Solaris (1972)

Andrej Tarkovszkij, a szovjet filmipar egyik legismertebb író-rendezője ezzel a filmmel mutatta Hollywoodnak, hogy a kommunista blokk is tud olyan grandiózus sci-fit forgatni, mint Kubrick Űrodüsszeiája. Tarkovszkij ehhez a híres lengyel sci-fi író, Stanislaw Lem azonos című történetét vette alapul: egy földi expedíció először veszi fel a kapcsolatot egy idegen létformával, azzal a plazmaóceánnal, ami az elfojtott emberi emlékek alapján neutrínóból képes összerakni olyan halhatatlan humanoidokat, akik külsőre hasonlítanak egy-egy olyan személyre, akik fontosak voltak az űrhajósok életében.

A főszereplő pszichológus (Donatas Banionis) például folyamatosan öngyilkos exneje hasonmásaival találkozik, de ez a találkozás az idő múlásával egyre elviselhetetlenebb lesz neki. Bár Lem szerint a Tarkovszkij-féle befejezés felháborítóan tudománytalan lett a könyvhöz képest, az ember legféltettebb titkait valósággá változtató idegen létforma később olyan hollywoodi sci-fiket ihletett meg, mint a '98-as Gömb vagy a Soderbergh-féle, 2002-es Solaris.

Szárnyas fejvadász (1982)

A fiatal Ridley Scott már az 1979-es Aliennel is maradandót alkotott, de három évre rá egy újabb sci-fi mesterművel örvendeztette meg a rajongóit. A sztorit jól ismerjük: Harrison Ford alakítja Deckardot, a rendőrség érzelemmentes replikánsvadászát, akinek nincs magánélete, whiskymámorban fetreng a legénylakásán és még csak lelkiismeret-furdalása sem lesz, ha egy replikáns helyett egy valódi embert öl meg.

Az üldözöttek ezzel szemben érzelmektől túlfűtött lények: Pris (Daryl Hannah) a katonaságnak legyártott robotszerető, a teremtőjét meggyilkoló Roy (Rutger Hauer) pedig hiába tudja, hogy a replikánsok az űrkolóniák eldobható luxuscikkei, és csak annyit számítanak az embereknek, mint a könnyek az esőben, utolsó üzemképes perceiben megmenti Deckard életét, pedig meg is ölhetné. A Blade Runner halhatatlan mestermű: az embereknél is emberségesebb, ember teremtette emberek, azaz replikánsok létét boncolgató történet, a lebegő autók és neonfényes sikátorokkal zsúfolt, eső áztatta metropolisz képe és Vangelis zenéje még ma is mellbe vágja a nézőt.

12 majom (1995)

Terry Gilliam már a Monty Python Repülő Cirkuszának szupervicces animációival és a Gyalog galopp-pal kultikus magasságokba emelkedett. Aztán a saját jogán, a többi Python-tag nélkül is jó rendező lett (Brazil, A halászkirály  legendája, Félelem és reszketés Las Vegasban), 20 évvel ezelőtt pedig leforgatta az egyik legjobb időutazós sci-fit.

A történetet mindenki ismeri: Burce Willist a disztópikus jövő fura kinézetű tudósai külik vissza 1996-ba, hogy keresse meg a 12 Majom Hadserege nevű terrorszervezet ugráló szemű, bolond vezetőjét (Brad Pitt), még mielőtt 1997-ben elszabadítaná azt a vírust, ami romba dönti a civilizációt. Az időutazásba azonban hiba csúszik, és a kopasz főhőst bolondnak nézik, és csak abban bízhat, hogy a pszichiátere ( Madeleine Stowe) tényleg elhiszi, hogy a jövőből küldték vissza egy fontos feladattal . A 12 majom időparadoxona szerencsére nem annyira naiv és elmaszatolt, mint a Terminátoré, a film rajongói pedig a mai napig jól elvitatkozgatnak azon, nem Bruce Willis álmodta-e az egészet.

Gattaca (1997)

Andrew Niccol már elsőfilmes író-rendezőként is maradandót alkotott, és hol volt még akkor a Truman Show vagy a Fegyvernepper? A Gattaca a '90-es évek tudományos világának slágertémájára, a génmanipulációra válaszolt a sci-fi eszközeivel: egy olyan disztópikus, genetikailag előre megtervezett társadalmat mutatott be, ahol már a születéskor meg tudják mondani a várható élettartamot és betegségeket.

Ebben a világban álmodozik űrhajóskarrierről a rendhagyó módon nem lombikban, hanem természetes úton született Vincent (Ethan Hawke). A szüleitől örökölt rossz gének miatt csak kulimunkára alkalmazná őt a társadalom, de egyezséget köt egy tökéletes genetikai kódú, ám tolószékbe kényszerült férfival (Jude Law), hogy az ő DNS-mintáit használva átjusson a teszteken.

Hülyék Paradicsoma (2006)

Mike Judge, a néha zenélő és színészkedő író-rendező-producer-rajzfilmes mindig is jó volt társadalomkritikában, hiszen nemcsak ő Beavis és Butt-Head szülőatyja és a két idióta karakter örökös hangja, de a polgárpukkasztó kalandjaikat is ő találja ki 1992 óta. 2006-os sci-fi vígjátéka, az Idiocracy tulajdonképpen egy élő szereplős Beavis és Butt-Head-epizód, egy olyan 2505-ös évről, amikorra megvalósult a két tévéfüggő kretén minden álma.

A fogyasztói társadalom agymosott hülyéi ugyanis annyira túlszaporodnak ebben az elképzelt jövőben, hogy mindenki a vécével és a hűtővel egybeépített foteljában ücsörög, vagy a gyorséttermekből átalakított kuplerájokban és a moziban tölti az idejét, ahol a filmekben két fingás között nincs semmi párbeszéd. Ebbe a világba érkezik meg egy elrontott hibernációs kísérlet tesztalanya, a világ legszerencsétlenebb katonája (Luke Wilson), akik segghülye ugyan, de a jövőben még így is ő a legokosabb lény a Földön. Hogy még nagyobb legyen a dili, Mike Judge elképzelt jövőjében egy pornóbajszos pankrátor az Egyesült Államok elnöke, akit csak a fehér nők, a puskák és a Dildózernek keresztelt terepjárók hoznak lázba (Terry Crews zseniális alakítása jó kis fricska a fegyver- és Hummer-mániás kormányzó, Arnold Schwarzenegger felé). A sajátos humorú film fekete elnöke egyébként Obama két évvel későbbi választási győzelmét is előrevetítette, akárcsak Az ötödik elem, a Deep Impact és a 24.

Az ember gyermeke (2006)

Alfonso Cuarón poszt-apokaliptikus sci-fije a terméketlen emberiséggel és a szomorú kiskutyaként bámuló Clive Owennel nem azért lett kultfilm és minden idők egyik legjobb sci-fije, mert a gumipapucsot viselő sztár annyira kiugróan jó lett volna benne, hanem azért, mert a film egyszerre gondolkodtat el és szorítja nagyon apróra a néző szívét.

A történet szerint a nem túl távoli jövőben a Föld tartalékai teljesen kimerültek, 19 éve nem született gyerek. A széthulló világban egyedül a diktatórikus Nagy-Britannia élte túl a belső háborúkat, ahol a kormányzat erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen. A kiégett, egykori szabadságharcos főhős (Owen) azonban egy utolsó, elkeseredett bevetésre indul, amikor terrorista exnője (Julianne Moore) rájön, hogy mégiscsak születni fog hosszú időn után egy angol gyermek - egy fekete anyától. Bár a túlnépesedés és a bevándorlás témája ma aktuálisabb, mint valaha, Alfonso Cuarón hosszú, vágás nélküli, haditudósításokat idéző jelenetei (lásd a videót) már a bemutató évében legendásak lettek, nem csoda hogy a kritikusok zabálták a filmet.

Időbűnök (2007)

A spanyol rendező, Nacho Vigalondo low budget sci-fi horrorja Amszterdamtól Philadelphiáig egy seregnyi fesztiváldíjat begyűjtött, nem véletlenül. Mesteri atmoszférateremtéssel, tényleg fillérekből mutatja be egy álmos kisváros pocakos átlagemberének (Karra Elejalde) kálváriáját, aki csak pár fedetlen keblet akart megbámulni a távcsövével, aztán a következő pillanatban már ördögi masinériák hatásától szenvedve a saját hasonmásaival hadakozik, újra és újra végigrobogva a kerti ejtőzését elrontó, végzetes napon.

Igen, a film pofátlanul nyúlja az Idétlen időkig dramaturgiáját. De a véletlenek kozmikus összjátékától szenvedő, szerencsétlen kisember kálváriája itt sokkal életszagúbb, mint Bill Murray nagypofájú időjósánál, akinek mindig mindenki felé van egy olyan gúnyos megjegyzése, amiért már régen pofán kellett volna vernie valakinek.

Gravitáció (2013)

A mai napig vita mozirajongó körökben, hogy sci-finek számít-e egy olyan film, amiben az elsuhanó űrhajók és az őrhajósok technológiája semmivel sem különbözik annál, amit ma a NASA használ. A Gravitációt az egyszerűség kedvéért nevezzük sci-finek, hiszen egy női mérnökről szól, akinek miután látványosan anyacsavarokká esik az űrállomása, versenyt kell futnia az idővel, azaz a saját oxigénpalackjával, még mielőtt megfulladna, megfagyna vagy szénné égne.

Fotó: Courtesy Of Warner Bros. Picture

A film a Mentőakció előfutáraként nagyszerűen működött egyszemélyes kamaradrámaként, de elképesztő trükkökkel operáló CGI blockbusternek is tökéletes volt: székbe szögezte a nézőt, félrenyelette vele a kólát, és végre újra megmutatta, hogy az óriásvászon az igazi filmélmény, nem az, ha laptopon faljuk a torrenteket. Cuarónnak ráadásul még azt is elnéztük, hogy az űrben valójában nem is hallható hangokkal tették teljessé a 3D-élményt. 

Az Európa-rejtély (2013)

A District 9-ből megismert, azóta nemzetközi sztárkarriert befutó Sharlto Copley 2013-ban nemcsak Neill Blomkamp Elysiumában szerepelt, de a Sebastián Cordero geek körökben nagy sikert arató Europa Reportjában is. Amit már nyugodt szívvel hívhatunk sci-finek, hiszen 2061-ben játszódik, amikorra olyan szintre jutott el a ma még csak felfutófélben lévő magánűrhajózás, hogy egy magáncég a NASA segítsége nélkül is képes eljutni a Jupiter egyik holdjára, az Európára, hogy ott az élet nyomait kutassák.

A bolygó jégpáncélja alatti óceánban azonban valami egészen mást találnak, és ahogy az az ilyen klausztrofób űrhajóshorrorokban lenni szokott, a fedélzeten elszabadul a pokol.

Önnek melyik a kedvenc okos sci-fije, amiben nincs se lézerpisztoly, se sugárpallos?

  • 2699
    A 12 majom
  • 2614
    A Szárnyas fejvadász
  • 2494
    A Gattaca
  • 2150
    A 2001 - Űrodüsszeia
  • 1855
    A Gravitáció
  • 1715
    Mindegyiket imádom!
  • 944
    A Sztalker! Nem is értem, hogy maradhatott ki!
  • 938
    Majd megmondom a kedvencemet a kommentekben!
  • 879
    Az ember gyermeke
  • 858
    Az Európa-rejtély
  • 534
    A Hülyék Paradicsoma
  • 533
    A Solaris
  • 312
    Az Időbűnök
  • 201
    Utálom a klasszikus sci-fit, mert nincsenek benne szuperhősök, csak tudományos blabla