Ripley is benne lesz a Prometheus 2-ben alien

2015.10.09. 07:05

Azt már eddig is tudtuk, hogy az Alien: Paradise Lost címet viselő Prometheus 2-ben visszatér Noomi Rapace és a letépett fejű Michael Fassbender, erre most az író-rendező Ridley Scott arra kezdett el célozgatni, hogy

Ripley is visszatérne A nyolcadik utas előzményében!
Fotó: Movieweb

Az Awardscampaign.com ugyanis úgy tudja, Scott egy csapatnyi új felfedezőt is behozna, valamint megmutatná Ellen Ripley-t is.

Ám ezt az Alien-franchise kronológiájának következetes betartásával csak úgy teheti meg, ha Riplyet kislányként ábrázolja. Ezért:

  • a Prometheus 2093-ban játszódott,
  • Ellen Ripley 2092-ben született,
  • és 2122-ben találkozott a Weyland-Yutani társaság tisztjeként a Nostromo fedélzetén az arctámadóval, majd a kifejlett idegennel.

Az biztos, hogy Ridley Scott nagyon lelkes, mindenképpen be akarja előzni a filmjével a Neill Blomkamp-féle Alien 5-öt, és teljesen érthető, ha nem akarja Prometheus 2-nek hívni a Prometheus folytatását, hiszen a Prometheus nevet viselő űrhajó megsemmisült az első részben.

Az Alien elődje az Alien előzményfilmjében, a Prometheusban
Az Alien elődje az Alien előzményfilmjében, a Prometheusban

A rendező pár hete néhány részletet is elárult a Deadline Hollywoodnak az Alien: Paradise Lostról:

  • Jelenleg előkészíti a projektet, de jövő januárban már el is kezdené a forgatást Ausztráliában vagy Kanadában, esetleg mindkét helyszínen.
  • A film továbbra is azzal a kérdéssel foglalkozna, kik az emberiség teremtői? Vajon a filmbéli hórihorgas, fehér óriások, az Engineerek valamiféle istenek, akiknek tervei vannak velünk?
  • Ezért most már a Szárnyas fejvadász 2-vel sem foglalkozik.
  • Természetesen visszatér a filmben Michael Fassbender karaktere, az android David is, hiszen a nagydarab űrlény csak a fejét tépte le a civilizációk nagy találkozásakor, de nem ölte meg őt. A fej Noomi Rapace karakterénél volt a zárójelenetben.

Ami viszont biztos: az Alien: Paradise Lost 2016-nál előbb biztosan nem kerül a mozikba (via Movieweb)