Hétfőtől elővételben is lehet jegyet venni az új Star Wars-filmre

2015.10.18. 19:44

Október 19-én, tehát hétfő reggel 9 órától az összes magyar mozi elkezdi az elővételes jegyértékesítést a világpremierrel egy időben bemutatott Csillagok háborúja: Az ébredő Erő című filmre. Ráadásul ugyanezen a napon érkezik az új, sorrendben a harmadik előzetes, ami a hírek szerint tele lesz eddig még nem látott jelenetekkel.

Az új film 30 évvel A jedi visszatér története után játszódik, és visszatérnek benne olyan ismert színészek, mint Mark Hamill, Harrison Ford és Carrie Fisher, de a hangsúly az új szereplőkön lesz.

Az elővételes jegyvásárlás bejelentésével együtt kijött a film hivatalos plakátja is, amit a hardcore rajongók el is kezdhetnek ízekre szedni. Valószínűleg rögtön azzal kezdik, hogy miért nem látható a plakáton Luke Skywalker, miközben Han Solo és Leia hercegnő egymás mellett pózolnak? Vajon az a hatalmas Halálcsillagnak tűnő valami a következő Halálcsillag, vagy valami más?

Az ébredő Erő december 18-án kerül a mozikba, ezzel kezdődik el új korszak a Csillagok háborúja franchise életében, hiszen a filmet 2016-ban a Rogue One antológiafilm követi, majd 2020-ig minden évben lesz egy Star Wars, egyik évben az új trilógia következő része, a másikban pedig egy antológiafilm.

A cikk megjelenése óta kikerült az internetre két rövid részlet is, illetve bejelentették, hogy a hétfői New York Giants-Philadelphia Eagles NFL-meccs szünetében vetítik le az új előzetest.

The Force Awakens Monday Night Football TrailerTV Spot
Star Wars The Force Awakens - Trailer sneak peak (1)