Nincs a homlokára írva, hogy Bono lánya
Interjú Eve Hewsonnal, A sebész című Cinemax-sorozat egyik szereplőjével
További Cinematrix cikkek
- Az új Hellboy a bizonyíték, hogy kis pénzből is lehet nagy filmet forgatni
- Végre egy Transformers-film, amit szívvel-lélekkel csináltak
- Azt hitte, megátkozták, Belső-Ázsiáig meg sem állt, hogy gyógyuljon
- Visszatérő kedvencek kerülnek a középpontba az új Agymenők spinoffsorozatban
- Legendás romantikus filmdráma világába rántja vissza a nézőket egy új sorozat
Ha az IMDb-nek lehet hinni (és azért mi már elbizonytalanodtunk), akkor Eve Hewson legelső dokumentált szereplése a U2 2001-es koncertfilmjében van. A Slane Castle nevű írországi kastélyhoz szervezett fellépésen a Mysterious Ways közben hirtelen feltűnik a színpadon egy tízéves kislány, akinek az apja először fogja a kezét, aztán hagyja, hogy elkezdjen úgy táncolni, mintha mindig is ez lett volna a dolga, és ott ropja tízezrek előtt, miközben The Edge szólózik.
Nem csoda, hogy a U2 egyik presztízskoncertjén kötött ki: az édesapja ugyanis nem más, mint Paul David Hewson, azaz Bono maga. Az pedig különösen vicces, hogy már felnőttkorában Eve szülei kifejezetten nem örültek neki, hogy a lányuk filmekben akarna szerepelni, holott egyikőjük rángatta tömegek elé az egyik slágere közben.
A most 24 éves Hewsonnak azonban nem kellett sokat várni, hogy beinduljon a karrierje. 2011-ben már a Robert Smithre sminkelt Sean Penn mellett szerepelt Paolo Sorrentino olasz rendező Helyben vagyunk című drámájába. Két évvel később egy rakat fantasztikus színész (Clive Owen, Billy Crudup, Marion Cotillard, Matthias Schoenarts) mellett tűnt fel az elfeledett Vérkötelékben. 2013-ban a lányát játszotta James Gandolfini utolsó szereplése mellett az Exek és szeretőkben. Tavaly pedig megcsípte az egyik legkomolyabb munkáját: ő játssza a Knickerbocker-kórház egyik nővérét, Dr. Thackerey asszisztensét/szeretőjét, Lucy Elkins nővért.
Elkins szerepében azt a legérdekesebb, hogy a kor követelményeinek megfelelően a testének szinte minden pontját ruha takarja, az egyetlen része, ami kilátszik, az arca. Hewsonnak pedig különösen kifejező arca van, álmosnak tűnő, de nagyon is figyelő szemekkel és széles, de nem túlságosan széles mosollyal. És A sebészben használnia is kellett az arcát, egy évadot már végigszenvedett a megszállott kokós orvos mellett, és a második évadban sem biztos, hogy jobb sors vár rá. Hewsonra viszont igen: következő filmszerepében Tom Hanks lányát játssza Steven Spielberg hidegháborús drámájában, a Kémek hídjában. Sajnos ez utóbbiról nagyon keveset árult el a New York-i kerekasztalos interjú során („Szereplőket kerestek, elmentem egy meghallgatásra, találkoztam Mr. Spielberggel, felvettek.”), de A sebészről annál többet.
Elmondta, hogy a lehető legnehezebb dolog abban, hogy egy előző századi kórházi nővért játszik, az az, hogy egyáltalán nem hasonlít rá. Elkins nővér csendes, visszahúzódó, naiv, de szerinte ez a legszebb dolog a színészetben, hogy ilyenkor meg tud ismerni olyan karaktereket is, amikhez amúgy semmi köze nem lenne. Pedig vannak párhuzamok: akárcsak a szerepe szerint, Hewson is a nagy dobbanás reményében érkezett New Yorkba, egy messzi vidék (az ő esetében Írország) felől, de azért leszögezi, hogy nincs viszonya egy idősebb férfival, akivel esténként együtt kokózna. A színésznőn hallatszik is, hogy már évek óta az Egyesült Államokban él, csak egy-két szótagban érezhető az a markáns ír akcentus. Az viszont látszik, hogy még nem sajátította el annyira simán a kerekasztalos interjúk műfaját, mert bár közvetlenül beszélget mindenkivel, folyamatosan csavargatja a hosszúujjú felsője végét.
Hewson imádja azt nézni, ahogy a családja és a barátai azt nézik, ahogy éppen egy műhulla belsőségeiben turkál, mert mindenkiből elég extrém reakciókat vált ki (ha valaki esetleg nem nézte eddig: A sebész olyan, mint a Vészhelyzet, csak egy évszázaddal korábban, egy csomó hasznos fejlesztés előtt). Egyedül az apjával kell vigyáznia, hogy mit mesél el a második évadról, mert
és elkotyog mindent arról, hogy mi fog a lányával történni a tíz új részben.
A sebész a témája és a kinézete miatt is óhatatlanul egy komor sorozat, de Hewson szerint ez a komorság nem terjedt ki azért minden részletére a forgatásnak. Habár több színész is arról beszélt, hogy mennyire fárasztó volt a munka, főleg Steven Soderbergh rendező tempója miatt, szerinte csak azért volt mindenki hulla, mert sosem hagyták ki a pénteki és szombati karaoke-esteket. Szerinte muszáj két felvétel között kiengedni, nekik is volt már bőven példa, hogy a gumitestekkel meg műagyakkal diliztek és fotózkodtak.
Hewson még nem készült fel teljesen arra, hogy milyen lesz az, ha a Spielberg-film után tényleg befut , amire minden lehetősége megvan:
el kell kezdenem törődnöm azzal, hogyan nézek ki, ha kilépek a házból.
Az nem zavarja, hogy két legismertebb szerepe (A sebész, Kémek hídja) közül egyik sem a mában játszódik, szerinte ez csak azt jelenti, hogy különböző munkákra is alkalmas.
Ha olyan hajad van, mint egy szőke cicababának, akkor fel kell készülnöd, hogy sok szerepre alkalmatlan vagy.
Szerinte nem szabad túlságosan alakítani a külsőt, mert már egy jól kiszedett szemöldökkel is kieshet valaki a pikszisből. A napot nem a szerep miatt kerüli: ír, úgyhogy tuti leégne.
A sebész című sorozat október 17-től a tévében a Cinemax műsorán, valamint online az HBO GO-n is látható.
Rovataink a Facebookon