Advertisement

Már forog a szovjetek által megerőszakolt nőkről szóló film

2015.10.29. 11:37

A napokban megkezdődött Mészáros Márta új, Aurora Borealis - Északi fény című nagyjátékfilmjének forgatása, ami a második világháború alatt megerőszakolt magyar nőkről szól – hasonlóan Skrabski Fruzsina Elhallgatott gyalázat című dokujához. A felvételek 38 napig tartanak majd, az első jeleneteket pedig egy Veszprém megyei kis faluban, Megyeren veszik fel.

A forgatások Visegrádon, Bécsben, Budapesten, Barcelonában és Lettországban folytatódnak. Bécs kulisszáinak a budapesti Tömő utca és a Golgota tér ad otthont, míg az orosz kikötővárosban, Murmanszkban játszódó  jeleneteket Lettországban forgatja a stáb.

Korábban már írtunk arról, hogy a forgatókönyvet Pataki Éva, Jancsó Zoltán és Mészáros Márta írta, a film operatőre pedig a lengyel Piotr Sobocinski, akit idén a legjobb lengyel operatőrnek választottak. Az Aurora Borealis teljes költségvetése 788 millió forint, amely a Filmalap gyártási támogatásából és 25% közvetett támogatásból tevődik össze.

Ahol külföldi katonák – szövetségesként vagy hódítóként – egy ország lakosságával kapcsolatot létesítenek, ott házasságon kívüli gyerekek születnek. Ez így volt már a római légiók idejében is és valószínűleg még sokáig így lesz

– mondta a témában jártas dr. Barbara Stelzl-Marx, az osztrák ENSZ-bizottság alelnöke, aki arról is beszélt, hogy Ausztriában mintegy 30 ezer katonagyerek élhetett. (Pető Andrea tanulmányát az orosz katonák által elkövetett nemi erőszakról és annak következményeiről itt tudja elolvasni.)

Mészáros Márta szerint az osztrákokhoz hasonlóan a magyar nők is hasonló traumákon mentek keresztül, a magyar háborús gyerekek felkutatása pedig még alig kezdődött el, részben ezért is készít filmet a témáról.

Az Aurora Borealis színészgárdája egyébként tudatosan multikulturális: a főszerepeket Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska alakítja, de a mellékszerepekben több a hazájában rendkívül népszerű színész is látható – mint a lengyel Lesław Żurek és Ewa Telega, a spanyol Antonio de la Torre, vagy az osztrák Hary Prinz. A filmben Monori Lili és Czinkóczi Zsuzsa is feltűnik.