Látványos erődemonstráció lett az új Macbeth

Idén Michael Fassbender Macbeth-je volt az első (és nagy valószínűleg az utolsó) olyan film, ami nem akart átverni senkit sem az előzetesével. Nem a legjobb jeleneteket vonultatta fel, egyszerűen csak kicsiben megmutatott mindent, amire a néző később a moziban eltöltött szűk két óra alatt számíthat:

• gyönyörű skóciai és angliai tájakat,
• eredeti középkori kastélyokban felvett csarnokbelsőket,
• aprólékosan megvarrt, korhű jelmezeket,
• Mel Gibson-módra kékre kifestett arcú, elszántan ordító skót harcosokat,
• belassított-felgyorsított, videoklipszerű csatákat,
• eszelősen látványos álomjeleneteket,
• és egy kasszarobbantó blockbustereket megszégyenítően kúl, nagy filmvégi leszámolást.

A sztori ezeréves klisé, mégis nagyot üt

De akkorát, mint egy boszorkányjóslatoktól megőrült, elpusztíthatatlan középkori Terminátor. Azaz mint Macbeth maga, hiszen mindenki ismeri a középiskolából Shakespeare híres királydrámáját, amit az 1600-as évek Tarantinójaként kalapált össze a kelta és germán mitológiából, valamint a Holinshed-krónikából.

A XI. századi, polgárháború dúlta Britanniában járunk. A skót király, Duncan seregei harcban állnak a lázadókkal és az őket támogató norvégokkal. A hős Macbeth megfordítja a csata menetét, majd a várába indul harcostársával és barátjával, Banquóval a ködbe borult senki földjén. Itt három boszorkány (hagyományosan egy fiatal lány, egy középkorú anya és egy idős öregasszony) jóslatot hörög nekik:

Banquo sosem lesz király, csak a gyermekei, Macbeth-ből viszont először thán, majd egész Skócia uralkodója lesz, de gyermek nélkül.

Duncan király ezután valóban Cawdor thánjává nevezi ki Macbeth-et , pont ahogy a három banya mondta. Lady Macbeth erre vérszemet kap, és rábeszéli férjét, hogy ölje meg a Duncant, és legyen ő a király, előre beteljesítve ezzel a jóslatot.

Macbeth király azonban összeroppan a hirtelen nyakába szakadt hatalomtól, és elkezd szép lassan megőrülni. Trónját féltve megöleti Banquót, hadat üzen egy skót nemesnek, Macduffnak, csak azért, mert megsértette, és közben folyamatosan térdig vérben és belekben gázol. Lelkiismeret-furdalástól mardosva, felesége nyaggatása nyomán újból jóslatot kér a három vészbanyától, akik ezt mondják neki:

Óvakodj Macdufftól, de mástól nem kell félned, mert csak olyan ember ölhet meg, akit nem anya szült, az uralmad pedig addig tart, amíg a birnami erdő a váráadhoz nem megy.

Macduff elmenekül Skóciából, és Angliában próbál megegyezni Duncan király fiával, Malcolmmal, hogy együtt szerezzék vissza a trónt. Macbeth válaszul máglyán égeti el Macduff feleségét és gyermekeit, mire Macduff serege felégeti a birnami erdőt, és az onnan hozott ágakkal felszerelkezve Macbeth vára felé indulnak. A két nemes végső párbaja során pedig kiderül: Macduffot idő előtt kivágták az anyja hasából, így koraszülöttként ő az egyetlen, aki véget vethet az őrült király rémuralmának.

Egyszerre szöveghű és tabudöntögető

A Macbeth-adaptációk egyidősek a filmgyártással. Az elsőt 1898-ban forgatták, később pedig a legnagyobb brit és amerikai színészlegendák kapták meg a főszerepeket a színpadon, a tévében és a vásznon Charlton Hestontól kezdve Orson Wellesen és Ian McKellenen át Judi Dench-ig. Ezek többnyire szép jelmezekkel és díszletekkel leforgatott drámák voltak, olyan feldolgozást viszont nemigen láthatott eddig a néző, ahol

• a palotabelsőben felvett nagymonológok egy pazar színházi előadást idéznek,
• a hatalmat demonstráló emberégetések viszont durvábbak, mint a Trónok harca sorozat idevágó jelenetei,
• a csatákat pedig még A rettenhetetlen, a Gladiátor és a 300 akciórendezői is megirigyelhetik.

A két főszereplő ráadásul abszolút felnőtt a Macbeth-házaspárt alakító nagy elődökhöz. Cotillard szép és eszelős, olyan kisugárzással, amivel az összes jelenét uralja, és a monológjai alatt a mesteri díszletek összes kosztümös mellékszereplőjét elhomályosítja. Fassbender pedig német létére profibb, mint a Macbeth-et alakító angol elődei: nemcsak az érzelmes, drámai énjét képes megmutatni a trónteremben és a ködös-lidércnyomásos álomjelenetekben, hanem azt a kőkemény akciósztárt is, aki utoljára a 300 kigyúrt spártai harcosaként aprította ilyen farkasvigyorral az ellent. Még Jamie Lannisternél is menőbb Királyölő!  

A jó színészi játékhoz ráadásul egy ütős videoklipes hatás is társul. A hangulatos zenét vagy épp harci kiáltásokat hirtelen felváltó csend és halk szélsusogás sokadszorra is hihetetlenül jól működik a filmben. Az elképesztő látványvilágot pedig béna CGI nélkül, a legelemibb filmes módszerekkel hozta össze a rendező és az operatőr:

• kivonultak forgatni a skót határhoz közeli angol kastélyba, a northumberlandi Bamburgh-be,
• igazi, ködös skóciai hegyek voltak a film külső helyszínei,
• és ügyesen eljátszottak azzal is, hogyha egy hatalmas tűz és a kamera közé beállítanak valakit, akkor annak csak a fekete sziluettje fog látszódni (pont úgy, amikor a Spielberg a naplementével a háttérben filmezte Harrison Fordot a Frigyládában).

Ezt a Macbeth-et kellett volna levetíteni '98-ban a gimimben!

Az eddig szinte teljességgel ismeretlen író-rendező-vágó, Justin Kurzel évekre bebiztosította ezzel a Macbeth-feldolgozással a karrierjét. Igaz, hogy még csak 4 millió dollárnyi bevételt termelt a mozikban, de abszolút pozitív kritikákat kapott mindenhol. Hiszen ugye melyik újságíró állna neki fikázni egy Shakespeare-adaptációt, azt kockáztatva, hogy műveletlen bunkónak higgye mindenki?

A szép látványvilággal és a brutális akciójelenetekkel ráadásul Kurzel azokat a fiatalokat is a klasszikus angol irodalom felé terelheti, akik a Macbeth meg a többi királydráma elolvasása helyett inkább a Vikingeket és a Trónok harcát nézik, meg konzoljátékokat nyúznak. Én például imádtam volna, ha a középiskolában ezt a verziót vetítik le magyarórán, és nem valamelyik unalmas tévéváltozatot.

Megnyugodhat minden Assassin's Creed-fan

Az új Macbeth ideális főpróba volt Kurzelnek ahhoz is, hogy megnyugtassa a Ubisoft játékgyár döntéshozóit: nála jobb kezekben nem is lehet a 2016-ban mozikba kerülő Assassin's Creed-mozifilm. Mert ha Kurzel csapata már egy művészfilmet is ennyire látványosra meg tudott csinálni, akkor az alsó hangon is legalább 200 millió dollárba kerülő orgyilkosos-templomosos árnyékháborúban is veszettül jól fog kinézni, ahogy a csuklyás Fassbender a lángoló középkori katedrálisok tetején ugrál!

Kurzel ugyanis néhány kollégáját a Macbeth-ből egyenesen átvitte a spanyol inkvizíció idején játszódó játékadaptáció stábjába. Fassbenderen és Cotillardon kívül már most az Assassin's Creeden dolgozik az operatőr, Adam Arkapaw, az író, Michael Lesslie, és egy seregnyi rendezőasszisztens és egyéb fontos háttérmunkás.

Ha az Assassin's Creed kasszasiker lesz, Kurzel pár éven belül a folyamatosan ránk ömlő képregényfilmek és Star Wars-folytatások fiatal és ambiciózus rendezői közé katapultálhatja magát. Ha viszont utoléri a játékadaptációk átka, és az orgyilkosmozi bukás lesz (bár ez szinte lehetetlen, mert a Warcraft mellett ez jelenleg a második legnépszerűbb játékbrand), akkor még mindig lehet belőle egy második Kenneth Brannagh. Aki művészfilmes ambíciókat dédelgetve pár évente majd újabb Shakespeare-adaptációval jelentkezik, és ugyan nem fog dollármilliókat keresni, de mennybe menetel a kritikáktól.