Szex, drogok, pornó: Charlie Sheen bukása

tk3s csheen030711 04
2015.11.17. 17:37

Az egész világ megdöbbent azon, hogy Charlie Sheen HIV-pozitív. Pontosabban annyira nem is döbbent meg, hiszen a színészről mindenki tudja, hogy két merőkanállal zabálta az életet, pornósokkal orgiázott, keményen drogozott és még a saját főnökét is elküldte a zsidó felmenői közé. Sheen egy különleges példánya a hollywoodi playboyoknak: színész családból származik, eleinte komoly drámai szerepekkel próbálkozott, de igazán híres inkább vígjátékokban lett. Aztán ő lett a legjobban kereső tévés színész és már bőven a 40-en túl elkezdte építeni a saját kultuszát. Végül ennek az életvitelnek köszönheti, hogy 50 évesen HIV-vel diagnosztizálták.

Charlie Sheen eredetileg Carlos Irwin Estevez néven jött a világra, de később ő is követte apját, aki angolosította a nevét. Középiskola környékén kezdte el érdekelni a filmezés, amikor Martin Sheen már kezdett keresett színésszé válni. Első filmes próbálkozásait pár haverjával készítette, akik nem voltak mások, mint Sean Penn és Rob Lowe, illetve testvérével, Emilio Estevezzel.

HIV a szórakoztatóiparban

A 21. században már egészen ritka, hogy egy közszereplő HIV- vagy AIDS-fertőzöttként álljon a nyilvánosság elé, azonban a korábbi évtizedekben több hírességről, színészről vagy sportolóról derült ki, hogy elkapta a kórt.

  • Magic Johnson NBA-legenda
  • Mykki Blanco rapper
  • Eazy-E rapper az N.W.A.-ből
  • Tom Fogerty Creedence Clearwater-gitáros
  • Holly Johnson, a Frankie Goes To Hollywood korábbi énekese
  • Fela Kuti nigériai aktivista és zenész
  • Liberace
  • Freddie Mercury
  • Gil Scott-Heron költő és zenész
  • Makgatho Mandela, Nelson Mandela fia
  • Isaac Asimov író
  • Michel Foucault francia filozófus

A '80-as évek végén kezdett el komolyabb szerepeket kapni, ebből az időszakból mindenképpen ki kell emelni A szakaszt és a Tőzsdecápákat, amik Oliver Stone, és egyben Charlie Sheen karrierjének fontos részei. Ezek után felváltva szerepelt komolyabb szerepekben, vagy vígjátékokban, de rengeteget forgatott a rokonaival is. Emilio Estevezzel több filmben is játszott együtt, de Martin Sheen is rendezett már neki. Alig 10 évvel az első komolyabb filmszerepe (Vörös hajnal) után már saját csillagot kapott a Hollywood Boulevardon.

A '90-es évekre már elkezdett lazítani, és főleg paródiákban és vígjátékokban szerepelt. Ezeknek köszönhetően lett ismert még nagyobb közönség körében, hiszen A nagy durranás, A nagy csapat, vagy a Pénz beszél mind kifejezetten népszerűek voltak a maguk idejében. Azonban itt kezdődött a karrierjének hanyatlása is.

Rosszabbnál rosszabb munkákat vállalt el kezdve a Horrorra akadva-filmek utolsó részeitől a Pauly Shore halott nevű borzalomig, de már az is intő jel lehetett, hogy Sheen egyre többször alakította saját magát a filmekben. Közben viszont beugrott Michael J. Fox helyére a Kerge városban, ahol a kritikusok imádták, még Aranyglóbuszt is nyert. Nem véletlenül kérték fel a Két pasi meg egy kicsi tévésorozatra, ahol voltaképpen magát, egy alkoholista, szoknyapecér playboyt alakított.

Tigrisvér

A Két pasi és egy kicsi nyolc évadig ment, aminek a végén Sheen epizódonként 1,8 millió dollárt keresett, ezzel magasan ő lett a legjobban fizetett tévés színész. Sheen pedig annyira élvezte az életét, hogy 2011-ben elvonókúrára kellett küldeni a rengeteg kábszer és pia miatt. Abban az évben három ilyen is volt. Végül a kokainista kurvapecér imidzset már művészi magasságokba emelő Sheen sok lett az alapvetően családbarát tévécsatornának és inkább kirúgták az 50%-os fizetésemelést követelő, zsidó összeesküvésről hadováló Sheent. Ezzel kapcsolatban felmerült, hogy Sheen direkt játszott rá a karakterére, direkt mondott olyan baromságokat, hogy tigrisvér folyik az ereiben, csak hogy kirúgassa magát a számára már unalmassá váló sorozatból. Erről mi is írtunk bővebben, illetve az egész Sheen-féle botránykrónikát is sikerült szépen pontokba szedni.

Charlie és a lejtmenet

2010 áprilisCharlie Sheen bejelenti, hogy kiszállna a Két pasi meg egy kicsiből. A CBS pánikba esik és meghosszabbítja a fizetését, ami immáron 1,2 millió dollárra rúg.

2010 júniusA bírósági döntés értelmében Sheen bűnösnek vallotta magát a felesége ellen elkövetett könnyű testi sértés és/vagy életellenes fenyegetés ügyében, és 30 napos elzárást kapott érte. Járhatott volna rosszabbul is. 

2010 októberA színész egy New York-i szállodában kokózott egy kurvával, majd bekattant, és kis híján nagyon megverte, de mégsem. A CBS kötelezi, hogy elvonóra menjen.

2011 január elejeSheen az elvonó helyett Vegasban randalírozik, kurvázik és csinál magából hülyét. A CBS nem örül a dolognak és azzal fenyegeti, hogy leállítja a Két pasi meg egy kicsi forgatását, ha nem megy vissza a kórházba.

2011 január végeSheen három pornószínésznő és egy zsák kokain társaságában bulizza át az egyik hétvégét, a CBS-nél egyre morcosabbak.

2011 február elejeA CBS leállítja a Két pasi meg egy kicsi forgatását, hogy Sheen egy elvonókúrán magához térjen egy kicsit. Egy közvéleménykutatás szerint a nézők annál jobban kedvelik a színészt, minél többet bulizik és balhézik.

2011 február közepeA CBS bejelenti, hogy a nyolcadik évadban csak 20 epizódos lesz a Két pasi meg egy kicsi, mert a szokásos 24 részt Sheen távollétei és elvonói miatt már nem tudják leforgatni. Sheen visszamenne dolgozni, de a Warner hallani sem akar a dologról, mire a színész a sajtóban kezd el panaszkodni, először óvatosan, majd egyre keményebben fogalmazva.

2011 március 7.: A CBS és a Warner közös erővel kirúgja Sheen-t a Két pasi meg egy kicsi-ből. Itt elolvasható a Sheennek küldött levél szövege. A márciust Sheen azzal tölti, hogy Chuck Lorre-t a sorozat készítőjét anyázza a médiában, tehetségtelen zsidó seggfejnek titulálja, aki szar forgatókönyveket írt neki, és emiatt nem is bánja, hogy kiszállt a sorozatból. Tévéinterjúkban többször kijelenti, hogy ő ugyan nem vesztette ezzel a botránnyal semmit, sőt, most áll nyerésre igazán. Ja, és tigrisvér folyik az ereiben.     

2011 április: Sheen azt állítja, a Warner sírva könyörög neki, hogy térjen vissza a sorozatba.

2011 május: A színész 100 millió dollárra pereli a Warnert elmaradt fizetése miatt. 

2011 júniusA Lionsgate bejelenti, hogy sorozatot készít Sheennel Anger Management címen, amit máris elkezdenek kiajánlani a potenciális vásárlóknak.

2011 októberAz FX megveszi az Anger Management-et, első körben tíz epizódot, majd további 90-et, ha a vígjáték jól teljesít.

2011 decemberA kanadai CTV az első külföldi vevő, akit érdekel az új Sheen-sorozat.

2012 februárA német RTL II-nek is kell a sorozat

2012 március: Egy magyar tévé is megvette a jogokat, a nevét egyelőre nem lehet elárulni.

2012 június: 5,5 milliós nézettséggel debütál a sorozat az USA-ban. #winning.

Sheen ezt követően tényleg kezdte elveszteni a talajt a lába alól. Az, hogy tigrisvér folyik az ereiben még vicces, ahogy az adoniszi DNS is, de később amikor már arról beszélt, hogy ő varázsló és egy rocksztár a Marsról, akkor már a pszichiáterek is azt mondták mindenhol, hogy a színész valószínűleg súlyosan bipoláris. Őt ez persze egyáltalán nem érdekelte, mert épp azzal volt elfoglalva, hogy komplett elmebetegnek tettesse magát az interneten.

Hiába rúgták ki a tévétől, Sheen ezzel is csak #nyert. A Comedy Centralon bemutatott roastjánál (hírességek, ismerősök égetik) soha nem néztek semmit többen a műsoron belül, 18 perc alatt eladtak minden jegyet a az országos standup turnéjára és olyan iszonyatos méretű érdeklődés fogadta a Twitterét, hogy azonnal lecsapott rá egy kifejezetten erre a részlegre szakosodott marketinges cég.

Örökös rosszfiú

Az erős tévedés, hogy Sheen látványos bekattanása csak az elmúlt pár évben volt észlelhető. Egyszer például véletlenül karon lőtte a saját menasszonyát, majd amikor ezért szakított vele, Sheen elkezdett inkább pornósztárokkal járni. Később már sikerült megállapodnia, de a Denise Richardsszal való viharos kapcsolata is véget ért, mert a színésznő nem bírta elviselni az állandóan részeg vagy bedrogozott Charlie Sheent, pláne, amikor már majdnem meg is verte.

A harmadik nejével sem bírta sokáig, a 2011-es legendásan balhés időszaka alatt a rendőröknek kellett elvinni az ikerfiait, miután a felesége távoltartási határozatot intézett ellene, mivel megvolt győződve róla, hogy Sheen tényleg megőrült. Ezt Sheen azzal tetézte, hogy teljesen nyíltan élt együtt egyszerre két nővel, egy pornóssal és egy grafikussal, akiket szimplán csak az ő istennőinek hívott. Végül ők is otthagyták, így Sheen kénytelen volt összejönni megint egy pornóssal. Majd egy másikkal, akivel még egy eljegyzést is felbontott, hogy többet figyelhessen a gyerekeire. A nőt később drogtúladagolással kezelték.

A drogtúladagolás neki sem ismeretlen. 1998-ban már lőtte magának a kokaint, aminek egy stroke és rehabilitációs kezelés lett a vége, de a következő 15 évben olyan gyakran járt elvonóra, mint más friss tejért a sarki közértbe. Lehet a túl sok kábítószer az oka, hogy Sheen közben központi szószólója lett a 911-es terrortámadással kapcsolatos összeesküvés-elméletek kivizsgálásának, ahogy a gyerekkori oltásokat is ellenzi.

A mostani bejelentése minden bizonnyal hatalmas port kavar, hiszen Sheen közismerten falta a nőket, egyik korábbi élettársa már Howard Sternnél panaszkodott arról, hogy semmit nem tudott a színész állapotáról.