A Baywatchban valósul meg az Index-olvasók álma

Alexandra Daddario is szerepet kapott a készülő Baywatch-filmben, ezt Dwayne Johnson jelentette be az Instagramján. A True Detective-ben Woody Harrelson fiatal szeretőjét játszó Daddario legutóbb feltűnt a Johnson-féle San Andreasban is, most pedig csatlakozott a volt pankrátorhoz, illetve a már korábban bejelentett Zac Efronhoz. Az ígéretek szerint az új Baywatch alapvetően vígjáték lesz, de korhatáros, méghozzá 18 pluszos. Kettőt lehet tippelni, hogy Baywatch esetében a korhatár vér, káromkodások, vagy meztelen emberi testrészek miatt lesz-e.

Daddario egy Summer nevű karaktert alakít majd, vagyis CJ Parker, vagyis a Pamela Anderson által megszemélyesített szereplőhöz még mindig nem találtak színészt. A filmet Seth Gordon rendezi, aki eddig inkább tévésorozatokon dolgozott.

Az eddigi információk szerint Dwayne Johnson egy szigorú, kissé vaskalapos úszómestert alakít, akinek muszáj szövetkeznie a fiatal, nagyszájú kollégájával, Zac Efronnal, hogy megállítsák a környéket elpusztítani akaró olajmágnást. A pontos bemutatónak egyelőre nincs dátuma és arról is felháborítóan nagy a titkolózás, hogy David Hasselhoffot pontosan milyen fontos szerepre szánják az alkotók. Mert ha nem tűnik fel a filmben, akkor az egésznek semmi értelme.

Érdekesség egyébként, hogy korábban hét színésznőt is esélyesnek tartottak a szerepre, az ezzel kapcsolatos cikkünkben pedig az olvasóinkat kérdeztük meg, hogy őt kit látnának legszívesebben főszerepben az új Baywatch-filmben. Az olvasók végül toronymagasan, a második helyen végzett Nina Dobrevhez képest majdnem ötször annyi szavazattal Alexandra Daddarióra szavaztak. Így teljesüljön minden olvasónk vágya!

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59