A Saul fia és a Mad Max a két legjobb film idén
További Cinematrix cikkek
-
Christian Slater az Indexnek: „Tinilányt nehezebb nevelni, mint sorozatgyilkost”
- Mintha egy másik bolygóra került volna ennek a sorozatnak a főszereplője, pedig csak hazatért
- Rég láttunk annyira idegőrlő filmet, mint ami most érkezik a mozikba
- Sürgős változás szükséges, különben minden vizünk elfogy
- Nicole Kidman azt élvezi, ha megalázzák ebben az új erotikus drámában
Az év legjobb idegen nyelvű filmjének választotta Nemes Jeles László Saul fia című első nagyjátékfilmjét az egyik legrégebbi amerikai filmes testület, a National Board of Review of Motion Pictures (NBR). Az 1909-ban alapított, filmesekből, filmkedvelőkből, tanárokból, diákokból és történészekből álló, New York-i székhelyű non-profit szervezet díjazottjainak bejelentése az amerikai díjszezon egyik első fontos eseménye. Az NBR, amely január elején adja át elismeréseit, legutóbb 1982-ben díjazott magyar filmet, Szabó István Mephistóját.
Az NBR idén a legjobb film díját a Mad Max-széria legújabb darabjának, A harag útjának ítélte. A legtöbb díjat azonban a Mentőexpedíció kapja: Ridley Scott a legjobb rendezőnek, Matt Damon a legjobb színésznek, Drew Goddard pedig a legjobb adaptált forgatókönyvért járó elismerést viheti haza. A legjobb színésznő Brie Larson lett A szoba című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb eredeti forgatókönyvért pedig Quentin Tarantinót jutalmazták az Aljas nyolcas című filmjéért.
Az Aljas nyolcas Jennifer Jason Leighnek is elismerést hozott: a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. A legjobb férfi mellékszereplő Sylvester Stallone lett a Creed: Apollo fia című filmben nyújtott alakításával. A legjobb animációs film díja az Agymanóknak jutott, a legjobb dokumentumfilm pedig az Amy: Az Amy Winehouse-sztori lett - olvasható az NBR honlapján.
Mint a filmalap közleménye kiemeli, a Saul fiát, amely Magyarország hivatalos Oscar-nevezése a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, és amelyet december 18-tól vetítenek az amerikai mozik, az amerikai Variety, a brit Sight and Sound és az International Press Academy is a legjobbak közé sorolta.

A Variety magazin szerkesztősége nemrég hozta nyilvánosságra az idén kiugró sikerű filmekkel feltűnt rendezők tízes listáját (10 Directors to Watch for 2016), amelyen Nemes Jeles László is szerepel. A tíz felfedezettnek különszámot szentel december végén a Variety, és január elején a Palm Springs-i Filmfesztiválon személyesen is köszöntik őket.
A Saul fiát a Brit Filmintézet (BFI) által kiadott Sight & Sound magazin 2015 legjobb filmjei közé sorolta múlt héten. 168 neves kritikus szavazata alapján állították össze a 20 filmből álló listát, melyen a Saul fia a nyolcadik lett. Az International Press Academy kedden hozta nyilvánosságra a február végén 20. alkalommal kiosztandó Satellite-díjak jelöltjeit, a Saul fia versenyben van a legjobb külföldi film kategóriában.
Miközben világszerte sorra aratja a babérokat Nemes Jeles László első filmje, a hétvégén véget ért TorinoFilmLab szakmai fórumon már a következő filmtervét díjazták. A Sunset (Alkony) munkacímen készülő filmterv 50 ezer eurós díjat nyert Torinóban a nemzetközi szaktekintélyek alkotta zsűritől.
Az első világháború előtti Budapesten játszódó dráma, mely a filmalap 21,933 milliós forgatókönyv-fejlesztési támogatásával készül, egy fiatal nő útkeresésének története. Nemes Jeles László a Saul fiát is jegyző alkotótársakkal - Clara Royer és Matthieu Taponier társ-forgatókönyvírókkal, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerekkel - készíti elő új filmjét a Laokoon Filmgroupnál - olvasható a filmalap közleményében
Nemes Jeles filmjét itthon már több mint 94 ezren látták és továbbra is műsoron van a Mozinet forgalmazásában. A franciaországi mozikban három hét alatt több mint 157 ezer néző látta novemberben. A Saul fia Magyarország hivatalos Oscar nevezése a legjobb idegennyelvű film kategóriában.
Rovataink a Facebookon