Ezek miatt kalózkodtunk decemberben

Kezdjük azzal, ami kiszúrja a szemünket: igen, az Oscar-szezon közeledtével kiszivárog rengeteg olyan film, aminek nemhogy magyar, de még amerikai premierje sem volt. Mivel minden stúdió erre az időszakra tartogatja a díjesélyes filmeket, biztosra akarnak menni, hogy a szavazó akadémia tagjai lássák a potenciális jelölteket, ezért minden tagnak, sőt, bármilyen minimális befolyással bíró embernek kiküldik DVD-n őket. Amik persze az interneten kötnek ki.

Így megy ez nagyon régóta, december közepétől kezdve mindig elárasztják a világhálót a néha homályos, néha vízjeles kópiák. Idén, vagyis egészen pontosan 2016-ban viszont annyira jól állunk, hogy ha csak egy kicsit türelmes lesz a kedves torrentező, akkor ezeknek a filmeknek a nagy részét hamarosan megnézheti magyar mozikban is, úgyhogy nem kell kiszivárgott megtekintőkre hagyatkozni. Én ajánlom is, hogy várjuk, de persze ha van olyan ember, aki egy laptopon akarja megnézni a világ leglátványosabb, három órás hangjátékát, azaz az új Tarantino-filmet, akkor nyilván nem tudom megakadályozni.

Ez a cikksorozat nyilván félillegális dolgokról szól, de ne hiányolja senki azokat a filmeket belőle, amiket vagy be fognak hamarosan mutatni, vagy esetleg már fesztiválokon meg lehetett nézni, szóval azokat, amiket teljesen legálisan is meg lehet tekinteni. Úgyhogy álljanak itt azok a filmek, amiket érdemes volt letölteni decemberben:

A Walk In The Woods

Amikor valaki problémázna azon, hogy milyen filmeket nézzel a családdal otthon, amiben 1. nem ölnek meg senkit, 2. nincsenek cicik, 3. jó színészek vannak, 4. és általában senkit sem bántanak meg, akkor itt egy remek választás, Bill Bryson Hátizsákkal a vadonban című könyvének a megfilmesítése, a főszerepben Robert Redforddal és Nick Nolte-val. Az útikönyveket író Bryson elhatározta, hogy a világ leghosszabb, 3500 kilométeres gyalogösvényén, az Appalache-ösvényen fog végigtúrázni, de csak a Stephen Katz álnéven emlegetett régi, szeszélyes haverját találta meg útitársnak. Ken Kwapis (Négyen egy gatyában, Nem kellesz eléggé) filmje nagyjából tényleg két tekintélyes, és több feltörekvő színész kedveskedése egymással. Vicces adalék: a forgatókönyvet álnéven az a Michael Arndt írta, aki Az ébredő Erőn is dolgozott.

Concussion

Nagyon kevés olyan film van idén, amit díjvárományos, de mégsem fog magyar mozikba kerülni, ebből az egyik a Will Smith főszereplésével készült Concussion, azaz Agyrázkódás, ami Bennet Omalu nigériai származású orvosról szól, aki felfedezte a CTE-t, azaz az amerikai foci játszásától keletkező agysérülést. Amit persze az amerikai fociliga, az NFL megpróbál nagyon keményen eltussolni, hiszen a játékban iszonyatos pénzek mozognak. Még a filmet gyártó Sony sem mert teljesen nekimenni a ligának, de a Concussion decemberi bemutatója még így is rengeteg tényfeltáró anyagot fog eredményezni, a mi 120yard blogunk is fog majd részletesebben foglalkozni vele. A filmet producere egyébként Ridley Scott volt, a rendezést pedig Peter Landesman (Félelmetes nap) vállalta el, Will Smithnek pedig szinte automatikusan járt az Aranyglóbusz-jelölés.

Don Verdean

Jared Hess filmjeit (Napoleon Dynamite, Nacho Libre) lehet szeretni és lehet mélységesen utálni is, de azt nehéz letagadni, hogy elég karakteres és egyedi vizuális stílusa van. Ami őszintén szólva annyit jelent, mintha minden filmjének a berendezését egy különösen giccses ízlésű nyugdíjas készítette volna. Sajnos ez az elem teljesen elmaradt a Don Verdeanben, de az elég pofátlan sztorija miatt még így is érdemes megnézni. Sam Rockwell játssza a címszereplő régészt, aki illegálisan szokott Izraelben magánásatásokat végezni, az egyik legnagyobb sikere az, hogy egyszer talált egy 3000 éves ollót. Azonban egy amerikai kis egyház megbízza azzal, hogy mivel mostanában súlyosan csökken a látogatottságuk, hozzon vissza pár legendás kegytárgyat a Bibliából: lehet az Lót felesége, Góliát koponyája, vagy a Szent Grál maga, Don pedig elkezd eléggé bénán nekifogni annak, hogy ezeket a tárgyakat le is szállítsa. Rockwell mellett olyan irtó vicces emberek szerepelnek a filmben, mint Danny McBride (Eastbound & Down), Will Forte (Last Man On Earth), vagy a felfoghatatlan akcentussal operáló Jemaine Clement (Flight Of The Conchords).

Finders Keepers

Annyi dokumentumfilm van, ami papíron mérsékelten érdekesnek tűnik, aztán a megvalósításában van az igazi lényege, és kevés van olyan, mint a Finders Keepers, aminek elolvasom a sztoriját, és azonnal látni akarom. Történt ugyanis, hogy 2007-ben Shannon Whisnant egy árverésen megvásárolt egy kerti grillt. Amikor hazaért, és kinyitotta, akkor vette csak észre, hogy egy levágott emberi láb van benne. Whisnant akkor egy picit híres lett, már amolyan Last Days Of Tények-színvonalon: sorban keresték meg a tévések és az újságírók, mert egyszerűen túl izgalmas volt a láb rejtélye, a férfi pedig úgy érezte, hogy ezzel végre megkapja azt a figyelmet a kamerák előtt, amire mindig vágyott. De a láb története sokkal szomorúbb, mint ahogy sejtenénk, és a Finders Keepersből azt is megtudjuk, hogy kihez tartozott, és hogyan vesztette el. Jó, igazából az előzetesből megtudjuk.

Life

Anton Corbijn fotós, klip- és filmrendező Magyarországon elég nagy rajongásnak örvend (köszönhetően az ország kiolthatatlan Depeche Mode-kultuszának is), előző két filmjét (Az amerikai, Az üldözött) be is mutatták nálunk, de ezek szerint a Robert Pattinson és Dane DeHaan főszereplésével készült Life-fal már nem akartak kockáztatni. A filmben egyébként az utóbbi játssza James Deant, az előbbi pedig Dennis Stock fotóst, aki a színészről egy legendás sorozatot készít a Life magazinba. Kollégánk látta a 2015-ös Berlini Filmfesztiválon, többek között azt írta róla, hogy „fotós rendezte a filmet, és ez minden kockájáról üvölt is, akármelyik beállítását szívesen kitenném otthon a falra”, illetve még azt is hozzátette, hogy ebben a filmben látta először Pattinsont színészkedni.

Spotlight

Thomas McCarthy amerikai rendező vicces évet tudhat maga mögött, egyrészt megrendezte 2015 egyik legrosszabb filmjét, az Adam Sandler főszereplésével készült A cipőbűvölőt, másrészt meg leforgatta az év egyik kritikai kedvencének számító, és durván Oscar-esélyes filmjét, a Spotlightot. A film arról szól, hogy a Boston Globe nevű újság munkatársai 2002-ben egy külön akciócsoportot alakítanak, hogy pedofil papokkal szembeni vádak után nyomozzanak. És nem végeznek üres kézzel. Mindenki dicséri a szereplőgárdát, nem csoda: olyanok játszanak a drámában, mint Michael Keaton, Mark Ruffalo és Rachel McAdams. A Spotlight kicsit olyan filmnek tűnik, ami a kritikusokat leveszi a lábukról, hiszen pont arról szól, hogy mennyire fontos az az újságírás, amit ők is művelnek, de ettől eltekintve minden jel arra mutat, hogy a film megérdemelne azért pár díjat.

The Keeping Room

Mikor látott utoljára feminista westernt? Azt meg tudom mondani, hogy mikor fog: amikor megnézi a The Keeping Roomot, amiben három nőnek kell megvédenie magát az isten háta mögötti házban pár elkóborolt északi katonától a polgárháború vége felé. Az előzetes már megfogott azzal a képpel, hogy egy lángoló lovaskocsi vágtat végig az elején, aztán a hangulat még jobban erősödik benne, hogy a film egy ostromban érjen véget. Az erős hangulat ismerős lehet azoknak, akik bírták a 2009-es Harry Brown című Michael Caine-filmet, amiben a színész rendet rak egy angol külvárosban, ugyanis a The Keeping Roomot is Daniel Barber rendezte. A főszerepekben az indie-kedvenc Brit Marling (A szem tükrében, Sound Of My Voice), Hailee Steinfeld (A félszemű), és az A listából csúnyán lecsúszott Sam Worthington (Terminátor: Megváltás, Avatar).

The Visit

Kollégám szerint az év legnagyobb baromsága M. Night Shyamalan legújabb filmje, amiben két unoka meglátogatja a nagyszülőket, aztán egyre jobban úgy tűnik, hogy a kedves papa és mama szeretné megsütni őket a sütőben, ráadásul az egészet found footage, azaz talált felvételes stílusban vették fel. De a Wayward Pines sikere (ő volt a sorozat producere és az első rész rendezője) után én simán elhiszem, hogy az általánosan utált rendező képes talpra állni. Csak lehet, hogy visszavesz egy kicsit a tempóból. Szóval a The Visit sem egy nagy apokaliptikus dráma, nincsenek benne ufók sem, csak fenyegető kisnyugdíjasok és egy csomó ismeretlen színész. És nem mellesleg több, mint tízszeresét visszahozta az árának, ami Az utolsó léghajlító csúfos bukása után azért jó érzés lehet.

Yakuza Apocalypse

Európai szemmel nézve Takashi Miike japán rendező ontja magából a filmeket, amik ráadásul homlokegyenest különböznek egymástól. 2010-ben például megcsinálta a teljesen gyagya Zebramant és a komoly nemzetközi kritikai sikereket elérő szamurájfilmjét, a 13 Assassinst, később készített videojáték-adaptációt a Phoenix Wright-sorozatból, megcsinálta a világ egyik legbrutálisabb filmjét az Ichi, The Killerrel, új szintre emelte a japán gengszterfilmeket a Dead Or Alive-val – és ezek csak azok a filmek, amik valamennyire a világ többi pontjára is eljutnak. És mivel a Yakuza Apocalypse-ban vannak vámpírok, jakuzák, meg világvége, naná, hogy a világ is hallani fog róla, nekem például a korhatáros előzetes alapján elképzelésem sincsen, hogy miről szólhat, és addig nem is akarom megtudni, amíg le nem ülök megnézni.

99 Homes

Ramin Bahrani az a típusú rendező, aki olyan témákról készít filmek, amikről mások inkább cikkeket írnak. Bemutatkozó drámája, a Man Push Cart egy lecsúszott pakisztáni rocksztárról szólt, aki New York utcáin árul kávét a kerekes standjából, a Zac Efron főszereplésével készült At Any Price pedig egy, a modern földművelés új kihívásai között sínylődő család életéről szólt. 2015-ben bemutatták Amerikában a 99 Homes című filmjét, amiben egy banki tartozások miatt kilakoltatott családapa kezd el dolgozni annak a brókernek, aki kirakta a saját házából, így kerül be abba az ördögi körbe, hogy azt kell tennie, amit vele is tettek, hogy ne tehessék ugyanezt megint. A 99 Homesban olyan nagyágyú színészek játszanak, mint Andrew Garfield (A közösségi háló) és Michael Shannon (Take Shelter), mégsem robbantott hatalmasat a kasszáknál, pedig súlyosabb előzetese van, mint a legtöbb mai kemény rendőrfilmnek.