Egyre valószínűbb, hogy Craig nem lesz többet James Bond

2016.02.24. 10:01

A Shortlist nemrég Mark Strong színésszel és Daniel Craig jó barátjával interjúzott, amikor egyszer csak James Bondra terelődött a szó. Strong nagyon szívesen lenne gonosz egy Craig-féle Bond-filmben, de elmondása szerint erre már nincs túl sok esély, mert a színész többé már nem akar szuperkém lenni. Pedig Strong még próbálná is rávenni, de szerinte náluk sokkal nagyobb erők dolgoznak azon, hogy ne Craig legyen a következő James Bond. A döntés azért is tűnhet furcsának, mert a szerződése szerint a következő Bond-filmben még Craig szerepelne.

Amikor mi interjúztunk Daniel Craiggel, akkor sem tudott egyenes választ adni, ezt mondta helyette:

"Én néha hazudok. Sajnálom, most nekem kell elnézést kérni. Nem mindenben szoktam hazudni, elég egyenes figura vagyok, de mindig előjön ez „a kérdés”. Én meg próbálom nem figyelembe venni.

Az őszinte válasz ez: nem tudom.

Ebben a pillanatban csak a Spectre érdekel. És az, hogy több száz ember, akik nagyon közel állnak hozzám, két évet szenteltek a filmre az életükből, és nagyon keményen dolgoztak, hogy erre a pontra eljussunk. Mostantól a közönségre figyelek. Akármennyire is imádlak titeket, már a nézők számítanak. Tudom, hogy ti segítetek abban, hogy elterjedjen a híre, és az emberek beüljenek a moziba.

A következő a 25. Bond-film lesz, szép jubileum lenne.

Igen, szép kerek szám! Nem tudom, mit gondoltok, elvállaljam? Csináljak még egyet?"