Folytatják a High School Musicalt
10 év telt el az első High School Musical bemutatása óta, de nemrég a Disney bejelentette, hogy folytatja a gimnazista éneklős filmet, aminek az emberiség Zac Efront köszönheti. A Variety írja, hogy a Disney Channel már megkezdte a szereplőválogatást a negyedik filmhez, ami csak tévében lenne látható, ahogy az első két film. A döntés azért is érdekes, mert már 2009-ben bejelentették a negyedik felvonást, miután a harmadik film 250 millió dollárt hozott a Disneynek. Aztán persze már érthető a döntés ha tudjuk, hogy a második részt tévében 17,3 millión nézték 2007-ben, ami abszolút rekord.
Andy Samberg, Zac Efron és Abby Elliott
Fotó: Nbc
Rovataink a Facebookon