Erre semmi sem készítheti fel az embert

Gyakorlott taplóvígjáték-néző vagyok. Nem ma kezdtem az ipart, ha jól emlékszem, a Rózsaszín flamingókban láttam először, hogy egy csirke nyakát kitekerik, és kúrás közben a két test közé szorítják, kibírtam hányás nélkül Az élet értelme éttermi jelenetét az elképesztően elhízott pasival, aki sugárban hányta tele a létesítményt (majd felrobbant), nem zavart Dan Aykroyd fasz alakú orra az Eszelős szívatásban, végigröhögtem a Dumb és Dumbert és a Keresd a nőt!, meg sem rezzentem, amikor a Van Wilderben buldogspermát zabáltak részeg egyetemisták, és semmi bajom nem volt az Amerikai pite filmekkel. Sőt, Sacha Baron Cohen filmjeit is végig tudtam nézni anélkül, hogy ki akarjak menni a moziból, de az Agyas és Agyatlan egyik jelenete már nekem is sok volt.

Nem az a bajom Cohen filmjével, hogy gyökérség, mert a Borat, Brüno, Ali G szentháromság megalkotójától mégis, mit várhatna az ember? Ezzel a filmmel az a legnagyobb baj, hogy nem kifiguráz vagy hülyének néz bizonyos csoportokat/népeket, mint Cohen eddigi filmjei, nem a szatíra eszközeivel él, nem karikíroz, nem túloz, simán csak beletapos az emberbe. Itt éppen a brit munkásosztályba, azokba a prolikba, akikről a középosztálybeli Cohennek pont nincs fogalma sem, és nincs annál visszásabb, mint amikor egy magániskolában nevelkedett, Cambridge-ben végzett filmes nézi le a nála szegényebbeket, de nekifutásból.

Ennyit ér

IMDb: 6,8
Rotten: 50%
Metacritic: 48%
Index: 0/10

Az Agyas és Agyatlan egy ún. akciókomédiának álcázott tuskóságcunami, amiben egy 28 éve kettéválasztott, árva testvérpár egyik fele, Nobby (Cohen) Grimsby városában él 11 gyerekével és unokájával egy fedél alatt, a másik, Sebastian (Mark Strong) pedig az MI6 csúcskémje. Nobby aztán rátalál Sebastianre, elkúrja az egyik bevetését, halálos veszedelembe sodorja, és ugyan a tesó látni sem akarja, de az átizzadt válogatott mezt és sportpapucsot viselő Nobby nem hagyja annyiban a dolgot, és innentől ki lehet találni, mi fog történni, bár ha van film, amiben a történet tényleg másodlagos, akkor ez az. 

Cohen inkább azzal foglalkozik, hogy a számára ismeretlen prolikat úgy állítsa be, amilyennek képzeli őket: csupa tuskó, félanalfabéta emberi hulladék, akik csak élősködnek a társadalmon, isznak és kúrnak, előbbit folyamatosan, utóbbit mindenütt, még a matracboltban is, és azért nevelnek gyereket, hogy segélyt kapjanak utánuk. Ennek ábrázolása nem megy túl egy átlagos cigányvicc színvonalán, a karakterek dagadtak és bűzlenek, nem dolgoznak, de valahogy csak összeszedik a pénzt, hogy elutazzanak Chilébe, a foci vb-döntőjére. 

A fim tulajdonképpen egymással lazán összefüggő szkeccsek sorozata, melyekben hol herát szopnak, hol elképesztően szőrös pinát nyalnak, és aztán ott van az a jelenet is, amikor majdnem felálltam, és kimentem a moziból, az, amiben a tesók egy elefánt méhében bújnak el (!), és tetőtől talpig spermával borítva kerülnek elő. Ez az az öt perc, amit soha nem fogok tudni elfelejteni, pedig nagyon szeretném. Színészi játékról, rendezésről, forgatókönyvről felesleges beszélni, mert vagy nem léteznek, vagy lényegtelenek. Attól viszont, hogy valaki AIDS-vicceket lő el húszpercenként, és Rebel Wilson komikust csak azért szerepelteti a filmben, mert molett, még nem lesz vicces, csak egy irtózatos nagy gyökér.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!