Erre a lövöldözésre sokáig emlékezni fogunk

Egyszerre realista bemutatása annak, milyen testi fogyatékkal (az ő szavaikkal: nyomiként) élni, vicces haverkomédia ugyanerről, bűnügyi film, sőt, akciófilm, dráma, romantikus film, és még valószínűleg egy csomó minden más, amit csak második nézésre lehet észrevenni. Csurig van tömve.

De közben meg olyan, mintha egy cirkuszi művész egyszerre nagyon sok, különböző méretű és állagú tárggyal szeretne zsonglőrködni. Mondjuk van nála egy üveg lekvár, egy töltött fegyver, egy kisgyerek, és egy lexikon, dobálja fel őket magasra, van, ami megérinti a plafont, van, ami elszáll, és van, ami kicsúszik a kezéből, és a földön landol anélkül, hogy esélye lett volna.

Az alaptörténet Zoliról szól, akit Fenyvesi Zoltán aktivista, és @wheelchairguy néven elég ismert internetes jelenség játszik. Zolinak komoly műtétre lenne szüksége, hogy a belső szervei ne nyomják össze egymást, de a beavatkozás miatt folyamatosan összeveszik édesanyjával (Balsai Móni). Egyetlen barátja a szintén fogyatékos, de nem kerekes székes Barba papa (a TÁP Színházból is ismert Fekete Ádám) kétségkívül ő a film legviccesebb szereplője, a legjobb poénok hozzá köthetőek. 

Kettejük kilátástalan mindennapjai addig tartanak, amíg nem találkoznak Rupaszovval (Thuróczy Szabolcs), a börtönből érkezett, lebénult tűzoltóval, aki az ismeretségük második órájában már bulizni viszi őket, aztán szépen lassan bevezeti őket az alvilági üzelmeibe. Rupaszov ugyanis bérgyilkos, a szerb Radosnak (Dr. Vitanovics Dusán) dolgozik, aki egyesével szeretné kinyíratni a konkurenciáját. Zoli és Barba papa is belekeverednek az egyre jobban eldurvuló leszámolásokba, és közben egy képregényt is írnak a történtekből. 

Kezdem a jobbal:

Van, amikor ezt komolyan teszi: hátborzongató, ahogy Zoli póló nélkül, félmeztelenül felfekszik egy orvosi asztalra, és szemtől szemben vagyunk a sérült gerincével. Van, amikor nagyon viccesen: amikor az izomrángásoktól szenvedő Barba papa sikertelenül próbál kicsikarni egy ásványvizet az automatából, vagy amikor szeme elé teszi a távcsövet, ahogy az akciófilmekben lenne szokás, de neki ez túl nehéz feladat. Ezek őszinte humorral teli, igazán jó jelenetek.

A film vége felé van egy szuperül koreografált akciójelenet, aminek a végén aztán minden, hasonló filmekből ismert menekülés hirtelen herkulesi feladat lesz a kerekes székben ülő szereplők számára. Thuróczy Szabolcs remekül működik a cinikus, börtönedzett Rupaszov szerepében, akinek szent meggyőződése, hogy három éven belül járni fog, a legtöbb jelenetben az lehet az ember érzése, hogy Till Attila rendezőként csak eleresztette a színészeit, hogy érezzék egymást, improvizáljanak, hátha kisül belőle valami. Sokszor vicces jelenetek lettek ezekből, főleg Thuróczynak köszönhetően, aki úgy tud sóhajtozva bazmegezni vásznon, mint kevesen. Jó őt nézni. 

És akkor folytatom a kevésbé jóval: a Tiszta szívvel történetvezetése olyan, mintha több, egymástól teljesen különböző film között cikáznánk, nagyjából olyanok között, amiket a bevezetőben említettem.

A film ugyan az utolsó tíz percében látszólag összerántja ezeket a szálakat, de valahogy mégis nehéz neki megbocsájtani az előző másfél óra csapongását. Ugyanis a Tiszta szívvel csapong, hangulatban és minőségben is, minden remek jelenetre (az előbb említett akciójelenet például) jut egy összecsapottabb, érthetetlen okokból hosszabb ideig kitartott snitt. Minden jó Thuróczy-mondatra jut egy fahangon előadott egy másik színésztől, minden tök jó kompozícióra (Till rendszeresen kerekes székes perspektívából mutatja a világot) jut egy olyan, amit nehéz hova tenni. 

És valahogy az egész Tiszta szívvelt is nehéz volt nekem hova tenni. A csúcspontjai nagyon magasan vannak, egészen biztosan több olyan jelenet is lesz benne, amire emlékezni fogok még sokáig, de legalábbis decemberig, amikor az év legjobb jeleneteit listázzuk majd. És vannak benne olyanok, amiknél úgy éreztem, hogy annyira hosszúak, hogy sose lesz végük. Éppen ezért furcsa érzés írni róla, mert roppant ambiciózus vállalkozás a Tiszta szívvel, és én az ambíciót mindennél többre tudom értékelni, viszont itt mintha az ambíció a Tiszta szívvel minőségének rovására ment volna. A jószándék viszont elvitathatatlan és ha emiatt fognak Magyarországon a lépcsők mellé rámpát is szerelni, akkor már megérte.