Nem megy simán a Zsivány Egyes újraforgatása

2016.06.06. 15:37

Tony Gilroy rendező és Simon Crane kaszakdőr szakértő is részt vesz a Zsivány Egyes című Csillagok Háborúja előzményfilm újraforgatási munkáiban - olvasható a Hollywood Reporterben. A döntésben valószínűleg szerepet játszott, hogy mindketten többször dolgoztak már együtt Frank Marshall producerrel, aki Kathleen Kennedy, Lucasfilm vezér férje. Az utóbbi időben számos pletyka látott napvilágot a filmmel kapcsolatban, az ezzel kapcsolatban megjelent híreket foglaltuk össze.

Simon Crane egy kaszkadőr szakértő és second unit rendező, aki olyan filmeken dolgozott korábban, mint a Holnap határán című Tom Cruise-film vagy az idén mozikba kerülő Jason Bourne. Ahogy korábban írtuk, a film hangulatával nem elégedett a stúdió, ami ugyan nem várja el a filmtől, hogy az Ébredő Erőhöz hasonlóan milliárdos bevételt termeljen világszerte, ennek ellenére a filmnek minél szélesebb tömegek számára kell befogadhatónak lennie.

Ennek érdekében rendelhették el az újraforgatásokat. Crane olyan tömegjelenetek forgatását fogja vezényelni, amikhez nincs szükség a főszereplők részvételére. Emellett az akciók koreográfiája is az ő feladata, ez azt jelentheti, hogy a stúdió tényleg komolyabban bele kíván nyúlni a filmbe.

Ez némileg ellentmond azzal a cikkel, ami az Entertainment Weekly című lapban jelent meg, és a Lucasfilmnél dolgozó névtelen forrásokra hivatkozik. Ebből kiderült, hogy tesztvetítések nem voltak, ahogy ez soha nem volt szokás a Csillagok Háborúja filmek esetében. Csak a Lucasfilm magas rangú emberi láthatták a Zsivány Egyes jelenlegi változatát.

Igyekeznek megnyugtatni a közvéleményt és azt erősíteni, hogy minden ami történik, teljesen szokásos az ilyen nagyszabású filmek esetében és ezek idejét még azelőtt betervezik, hogy egyetlen kockát is felvennének a filmből.

Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet

Az Entertainment Weekly névtelen forrásai szerint az újraforgatások főleg a pilótafülkében zajló jeleneteket érintenek és azért van rájuk szükség, hogy világosabb legyen a történet. Ragaszkodnak hozzá, hogy minden egyes változás, amit eszközölnek olyan jeleneteken belül történik, amiket már felvettek. Vagyis szó sincs teljesen újraírt filmről. Ezek intimebb pillanatok, személyes történeteket érintenek nem konkrét szálakat vagy hatalmas csatajeleneteket.

A névtelen források szerint képtelenség lenne a film 40 százalékát augusztusig újraforgatni.

Ha erről lenne szó, esélyük sem lenne tartaniuk a december közepére kitűzött bemutatót. Azért kell 5 hetet szánni a felvételekre, mert a színészgárda elég elfoglalt és nagyon nehéz olyan időpontot találni, amikor ráérnek. Eredetileg tavaszra tervezték az újraforgatásokat, ezek időpontjait egyeztették is a színészekkel, mikor azonban ez átcsúszott nyárra az komplikáltabbá tette a helyzetet.

A pletykák egy ponton annyira elszabadultak, hogy arról is szó volt, hogy a Mission Impossible ötödik részét is rendező Christopher McQuarrie is részt vesz a film átdolgozásában. Ezeknek látszólag semmi alapja nem volt, az író rendező pedig twitter bejegyzésben cáfolta az értesüléseket.

Ennek ellenére úgy néz ki hiába igazolta le a Disney stúdió Gareth Edwards rendezőt, hogy egy háborús filmet készítsen a Star Wars univerzumon belül mégsem kapott igazán szabad kezet. Hasonlónak tűnik a helyzet, mint amin a Marvel filmek keresztül mentek, ahol nem igazán hagyták a különböző rendezőknek, hogy megvalósítsák a saját víziójukat. Tony Gilroy veterán forgatókönyvíró és rendező mellett az is szól, hogy a 2014-es Godzilla film készítésének hasonló szakaszában is dolgozott együtt a rendezővel és adott tanácsokat a film különböző részeit illetően.

Főleg Simon Crane bevonása a projektbe mond némileg ellent azzal, hogy főleg pilótafülkében játszódó jelenetekről szól főleg az újraforgatás. Valószínűbb, hogy a produceri elképzelés erőteljesebb megjelenítése miatt kerültek a projektbe, ez újabb bizonyítékot jelent, hogy az önálló Star Wars filmek is a Marvel filmes univerzum alkotásaihoz hasonlóan, úgy fognak készülni, mint a tévésorozatok, ahol a rendezőnek alá kell vetnie magát a produceri elképzelésnek. Ez azt jelentheti, hogy például Phil Lord és Chris Miller Han Solo-filmjében sem kapnak szabad kezet a bohóckodásra.

Ne maradjon le semmiről!